Új filmjével szeretné fejreállítani a nézőket a hollywoodi fenegyerek

Nem csupán a műfajokkal zsonglőrködik az Oscar-díjas Jordan Peele (Tűnj el!, Mi), hanem a filmes marketing fogásaival is. Minden általa készített mozit agyafúrtan csöpögtetett információkkal vezet fel hónapokon keresztül, ez a helyzet legújabb munkája, a Nem esetében is. Jó ideje egyre több szót ejt új filmjéről, miközben igazából nem derül ki semmi konkrétum, csak a várakozás feszültsége növekszik.

Peele legutóbb azért biztosabb fogódzót nyújtott interjújában: elárulta, hogy a Nem a tulajdonképpeni „nagy amerikai UFO-film” címére pályázik. A rendező szerint komoly látványosság várható, ezért vették fel a filmet IMAX formátumban, ami lehetővé teszi, hogy a legutóbbi előzetesben látható repülő csészealj teljesen le tudja nyűgözni a közönséget. Peele elmondta, hogy a covid miatt elrendelt karantén mozdított meg benne valamit: aggódni kezdett a mozizás jövője miatt, ezért olyasmin kezdte törni a fejét, ami visszacsábítja a nézőket a multiplexek hűvösébe.

Az még mindig nem derült ki, miről szól a film, de a stáb tagjainak elejtetett megjegyzései szerint Peele ismét bevett műfajokat és karaktertípusokat helyez új megvilágításba azzal a céllal, hogy fejreállítsa a közönséget. A rendező az új film címét mindenesetre már megmagyarázta. Azt szeretné, hogy amikor a történet eljut a megfejtéshez, a nézőkből meglepetten szakadjon fel a kiáltás: „Nem!”.

Friss

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Elveszett próféciák 2. évad (Good Omens Season 2, 2023 – Prime Video) kritika

A filmkritikák 80%-a mostanában úgy kezdődik, hogy „Körmünket könyékig rágva vártuk már a Cápaevő...

Rózsaszínbe borult a világ – Barbie (2023) kritika

A Barbie-t senkinek nem kell bemutatni. Több évtizede már, hogy kislányok ezekkel a babákkal...

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...