vasárnap, december 22, 2024

Trending

Hasonlóak

TOP 10: A South Park legjobbjai

Előzetesen meg kell jegyeznem, hogy a következő lista csak azoknak ajánlott, akik nem készülnek ki egy South Park epizód megnézése után.

Mi, nézők, nem gondolkodunk írói fejjel. Miért is tennénk? Leülünk megérdemelt sorozatunk elé és jól érezzük magunkat. Nevetünk, ha kedvenc szereplőnk valami vicceset mond, és úgy éljük meg az egészet, mint valami, ami nem igaz, de ami mégis létezik. Idézgetünk hétköznapjainkban a poénokból, egyiket-másikat annyira átvesszük, hogy sajátunké válik („Na, mi a helyzet?”), és a soha nem létező karakterek valahogy mégis létezővé válnak számunkra. De ez így van azokkal is, akik megírják a részeket. Sőt! Ők még jobban beleesnek a csapdába, hiszen belőlük fakad minden mondat, minden vicc, amit egy rajzfilmfigura, egy szuperhős, egy Sheldon vagy Cartman kiejt a száján.



Egy író fejében ezek a karakterek élő egyének: fejlődnek, élnek, beszélnek. És bizony előfordul, hogy amikor megírja őket a következő epizódhoz, akkor azok már egészen máshogy viselkednek, mint korábban. Ilyenkor az író széttárja a kezét és azt mondja, hogy „gyerekek, erre megy a történet, nem tehetek róla”.

Ezért ne feledjük, ha egy hosszú sorozatot nézünk, akkor egy író fejébe is bepillantunk.

Ennek tudatában vegyük sorra, hogy a világ egyik legellentmondásosabb, sokak számára legviccesebb, sokak számára legvulgárisabb gigasorozatának melyik tíz része volt a legjobb az elmúlt 23 évad alatt.

10. Erdei karácsony (125. rész, 8. évad 14. epizód)

South Park
Soth Park: Erdei állatok karácsonya / Kép: Style Magazin

Stan karácsonyi hangulatban van, ezért kisfiús lelkesedéssel segít az erdő kedves vadjainak világra hozni a Megváltójukat. Stan csillagot szerez a karácsonyfájukra, jászolt épít. Aztán kiderül, hogy az oroszlán minden évben megöli azt, aki a Megváltót várja. Stan tehát végez az oroszlánnal, de sajnos ezután az a tény is napvilágot lát, hogy a kis állatok a Gonosz érkezését várják, melynek egyetlen, most már halott akadálya az oroszlán volt… és a többi, és a többi.

Megjegyzés: A South Park egyik hatalmas vonzereje és legmegosztóbb jellemzője is egyben az, hogy kíméletlenül kritikus, brutális, tabudöntögető módon nyúl a világ minden támájához.

9. Egy házba zárt közösség (137. rész, 9. évad 12. epizód)

South Park
South Park: Egyházba zárt közösség / Kép: South Park Online

Stant a scientológusok az egyházalapító L. Ron Hubbard reinkarnációjának kiáltják ki. A rész finoman szólva megcincálja a fenti egyházat, és olyan mértékig mászik a képébe, hogy az egyház ma legismertebb tagja, Tom Cruise azzal fenyegetőzött, hogy nem népszerűsíti a Paramount égisze alatt futó Mission Impossible III-at, ha a Viacom (a Paramount és egyben a South Parknak otthont adó Comedy Central tulajdonosa) megengedi a rész másodszori levetítését.  A rész nem került levetítésre, a sorozatból valószínűsíthetőleg ezért vált ki Isaac Hayes (a Séf bácsi hangja) is. Persze aztán többször műsorra került és azóta is elérhető a Comedy Central honlapján.

Megjegyzés: A South Park úgy jár bíróságra, mint más közértbe, de ettől még a két alkotó (Trey Parker, Matt Stone) nem lett kevésbé polgárpukkasztó.

8. Eric Cartman halála (131. rész, 9. évad 6. epizód)

South Park
South Park: Eric Cartman halála / Kép: Mafab

Cartman soha nem volt egy kedves kölyök. Ebben az epizódban is megeszi barátai elől a vacsorára vett KFC csirke legjobb falatjait, ezért a többiek úgy döntenek, hogy nem figyelnek rá. Ebből Cartman azt a következtetést vonja le, hogy meghalt. Mivel Cartman egy igazi kis szemét, a többi kölyök is csatlakozik a mozgalomhoz, melyről csak Butters nem tud, és mivel ő köszön öreg barátjának, Cartman azt hiszi, hogy most már ketten halottak. És ez csak a kezdet.

7. Vindahurka-bünti (254. rész, 18. évad 7. epizód)

South Park
South Park: Vindahurka-bünti / Kép: Supernatural Movies – blog.hu

Ez az epizód a VR-világot pellengérezi ki alaposan. Butters azt hiszi, hogy virtuális valóságban járkál, holott csak egy napszemüveg és egy fülhallgató van rajta – Cartman utasítgatja egy adóvevőn keresztül. Olyannyira elhiszi, hogy a VR-világban van, hogy egyre nagyobb és bátrabb ökörségeket művel. Aztán kiderül, hogy esetleg maga Cartman volt végig a VR-világban, és szépen lassan minden a végletekig bonyolódik.

6. Egy kellemes nap fegyverekkel (112. rész, 8. évad 1. epizód)

South Park
South Park: Egy kellemes nap fegyverekkel / Kép: Critical Error

A rész az erőszakos rajzfilmeket veszi célba. Cartmanék távol-keleti fegyvereket vásárolnak, hogy nindzsásat játsszanak. Mivel Butterst kihagyják a buliból, az felveszi a gonosz Káosz Professzor jelmezét és abban támad a többiekre, mikor egy dobócsillaggal kidobják a szemét…

Megjegyzés: A South Park vissza-visszatér ahhoz az eszközhöz, hogy epizódjaiban más, a megszokott stílustól eltérő animációt, stílusjegyeket alkalmaz. Ebben az epizódban a szereplők játék hevében eltöltött perceit manga stílusban élvezhetjük végig.

5. Casa Bonita, a mexikói étterem (107. rész, 7. évad 11. epizód)

South Park
South Park: Casa Bonita, a mexikói étterem / Kép: South Park Archives

Kyle szülinapjára meghívja a barátait a Casa Bonita nevű mexikói étterembe. Csakhogy Cartman helyett, mivel az mindig szemétkedik vele, Butterst hívja el. Cartman addig ügyeskedik, míg eléri, hogy ha Butters valami miatt nem mehet el a buliba, akkor ő mehet helyette. Butters élete veszélybe kerül…

4. Á.L.L.A.T., a robotbarát (116. rész, 8. évad 5. epizód)

South Park
Southa Park: Á.L.L.A.T., a robotbarát / Kép: Imdb

Cartman, robotnak álcázva magát, bejut Butters szobájába. A játék addig fajul, hogy Butters elviszi a „robotot” Los Angelesbe, ahol lecsap rá Hollywood, majd nem sokkal később a hadsereg is. Cartman, mint mindig, bajban van. A rész gyönyörűen rávilágít arra a tényre, hogy milyen pokolian nehéz megváltoztatni egy rólunk kialakított véleményt.

3. A Gyűrűk Ura videókazetta visszatérése a Két torony videotékába (92. rész, 6. évad 13. epizód)

South Park
South Park: A Gyűrűk Ura videókazetta visszatérése a Két torony videotékába / Kép: The Movie Database

A fergeteges rész két videókazetta körül forog. Míg Stan és Kyle azt hiszik, hogy a Gyűrűk Ura kazettát viszik el Buttershez, addig a valóság az, hogy Stan papája által kikölcsönzött Análvadász 9 című alkotás van a zsákjukban. Végül Butters meg is kapja a kazettát, melyet abban a hitben néz meg lenyűgözve, hogy a Gyűrűk Urát látja…

2. Világok harca (142. rész, 10. évad 8. epizód)

South Park
South Park: Világok harca / Kép: IGN

A Warcraft világában játszódó történet során a srácok karakterét megöli egy titokzatos felhasználó. Totális háborút indítanak ellene a srácok és szövetségeseik.

Megjegyzés: Kenny ebben a részben kétszer is meghal. Azonban Kenny halála nem meglepő a South Park epizódjaiban, ugyanis ebbe az abszurd sorozatba gond nélkül fér bele, hogy az egyik főhős rendre nem éri meg a rész végén felfutó stáblistát.

1. Scott Tenormannak meg kell halnia (69. rész, 5. évad 4. epizód)

South Park
South Park: Scott Tenormannak meg kell halnia / Kép: Netflix

Brutális, fergeteges, polgárpukkasztó rész a javából. Cartman Scott Tenormantől 10 dollárért vesz egy szál fanszőrzetet, mert azt hiszi, hogy ennek birtoklása is elég ahhoz, hogy férfikorba lépjen. Amikor kiderül, hogy átverték, egy még nagyobb átverés áldozatává válik.

És ekkor

BOSSZÚT ESKÜSZIK

Ez a rész mérföldkő a sorozat életében, mert Cartman (vagyis a sorozat alkotói) ebben az epizódban dobja be a lovak közé a gyeplőt. Ez a rész válik azon ikonikus fordulóponttá, ahol Cartman pszichopata személyisége elszabadul. Itt kattan be Cartman, és itt válik a karakter a nézők szemében – és persze az alkotók fejében – egy elviselhetetlen, szemét kis genyává. És szinte biztos, hogy ezt akkor még senki sem tudta, maguk az írók sem. Nem csoda, hogy ez a rész nyerte a 23. évadját taposó, milliárnyi poént, ötletet felsoroló és a felháborodásra percenként okot adó sorozat legjobb részéért járó aranyérmet.

Aki szereti a South Parkot, az fussa végig ezt a pár részt, hátha elfelejtett belőle pár jelentet. Aki még soha nem látott egy részt sem, az pedig készüljön fel arra, hogy csípni fogja a szemét néhány (talán az összes) jelenet. Egy biztos. A végén vagy megszereti, vagy örök ellensége lesz Cartmannek és barátainak.


Varga Lóránt
Varga Lóránthttp://www.vargalorant.hu
A nevem Varga Lóránt és író vagyok. Nyomtatásban megjelent műveim mellett két éve "közösségi íróként" tevékenykedem, ami nyomon kísérhető honlapomon és Facebook oldalamon is. Kis gyerekkorom óta nézek filmeket. Ennek megfelelően mindig is közelemben maradt ez a művészeti ág. Egyetemi éveim alatt számtalan filmesztétika kurzus hallgatója voltam. Ha akarjuk, ha nem a XX. század második felétől a vizuális kutúra átvette a vezető szerepet. A tény fölött egyetlen író sem hunyhat szemet. Ennek szellemében egy általam vezetett, immár 10 éves Olvasókör is rendszeresen tárgyal filmalkotásokat. Olvasni jó. És jó filmet nézni is jó. Ez van!