Az utolsó előtti részéhez érkezett A Sólyom és a Tél Katonája sorozat, ami egy remek akciójelenetet követően kicsit hátradől és inkább a szereplőire fókuszál. Kari Skogland rendezői stílusán eddig is érződött, hogy sokat merített A Tél Katonája alcímet viselő második Amerika Kapitány-filmből, de a nyitányban látható Sam és Bucky kontra John Walker bunyó teljesen egyértelművé teszi, hogy a direktor nagy rajongója a Russo testvérpár első Marvel-filmjének. A szekvencia pedig attól olyan erős, hogy a CGI-cirkusz helyett a látványos közelharc-koreográfiára fókuszál és képes kreatívan kihasználni a három résztvevő egyéni harcmodorát, ezzel talán a legjobb harcjelenetet szállítva a sorozatban.
Ezt követően kicsit leül az epizód, de szerencsére abszolút jól áll neki. Sam újra felkeresi Isaiah-t, ezáltal megismerjük a fekete szuperkatona eredetét, és egy igencsak elszomorító történetbe avat be minket az öreg. Kicsit kezdtem aggódni, hogy ezt a szálat teljesen elfelejtették, úgyhogy külön öröm, hogy ez a beszélgetés megtörtént.
Bucky teljesíti a Wakanda felé vállalt kötelezettségeit és kiadja Zemo-t, ami sajnos azt is jelenti, hogy Brühl-ből keveset kapunk. Kettejük beszélgetése már-már egy nagyon fura barátságot enged sejtetni, remélem valamikor a jövőben osztozhatnak még a képernyőn, mert végig nagyon jó volt a dinamikájuk. John Walker pedig a rangjától megfosztva és megszégyenítve megy tovább a saját feje után. Gyakorlatilag a rész végi cliffhangerrel minden játékos el van helyezve és csak ki kell várni az évadzárót.
Az ötödik rész legnagyobb vesztese ezúttal Sharon Carter, habár az a lélegzetvételnyi jelenet, amiben láthatjuk, gyakorlatilag egyértelművé teszi, mire számítsunk tőle a továbbiakban.
A stáblista elindulásával ezúttal viszont senki ne pattanjon fel, megkaptuk végre a sorozat első post credit scene-jét, amit érdemes lehet kivárni, rajongóknak pedig egyenesen kötelező.
„Vihar előtti csend” – talán így lehetne jellemezni A Sólyom és a Tél Katonája ötödik részét. Ez alkalommal jóval lassabb, személyesebb és érzelmesebb, de ez az intimitás semmiképp sem tocsog a sziruposságban, ezáltal pedig semmit nem veszít az eddigi minőségből.
