A Kísértetek, a Solness építőmester és a John Gabriel Borkman című műveket fűzték össze egy három órás előadássá, melynek egyik vezérfonala a múlttal való szembenézés. Mindhárom darabban régi tragédiákról hallunk, tűzesetekről, gyermekek elvesztéséről, melyek megmagyarázzák a szereplők viselkedését és megalapozzák a drámai feszültséget. A múlt feldolgozása mindegyik főhősnek nehezen megy: vagy teljesen bele is őrülnek, vagy mások tartják bolondnak őket. Víziókat látnak, terveket szőnek, majd azok ellenkezőjét teszik, a művek csúcspontján pedig elhagyják házukat, és elébe mennek a végkifejletnek.
Hasonló kihívásokkal küzdenek a mellékszereplők is, Solness építőmester felesége például megtiltja halott ikreik szóba hozását – az ilyen elfojtásoktól válik mérgezővé a szobalevegő mindhárom családi házban. Ebből a légkörből tör ki az idősebb Borkman fia, aki előbb tökéletesen ismétli börtönt megjárt apja mozdulatait, majd meghozza élete döntését, és elutazik a családjától, bármennyire is magához láncolná őt egymással véresen rivalizáló apja, anyja és nagynénje. Más kérdés, a fiú útja, úgy tűnik, egy újabb anyafigura keblére vezet…
Ezt az anyafigurát és más női szerepeket is férfi színészek játszanak. Az alakítások élethűek, ám így egyúttal karikaturiszikusak is, ami némi humort csempész az egyébként komor hangulatú darabokba. Érdemes megjegyezni, hogy a Zsámbéki-Fullajtár-Tárnoki-Jákfalvi színészosztály hallgatói a náluk jóval idősebb szereplők bőrébe is könnyedén bújnak bele. Különösen erős Gloviczki Bernát alakítása mint Borkman János Gábor. Ahogy az eredeti magyar fordításban John Gabriel Borkmanként futó címszereplő nevéből is kitűnik, a szöveg nyelvezetével és a nevekkel is kísérleteztek az alkotók. A szereplők helyenként régies stílusban beszélnek, de gyakran mai szavakkal tűzdelve, a mondatszerkezeteket pedig rendszeresen kicsavarják. Ez talán a százhúsz-száznegyven éves színművek felfrissítését és a hangulat oldását szolgálja, ám a magyartalan mondatszerkesztés helyenként inkább megütközést kelt.
Érdekes színházi megoldás az is, hogy az éppen jeleneten kívüli színészek (gyakran tíznél is többen) a színpad hátsó részén ülve, homály által csak félig takarva nézik végig a darabot. Már akkor ott vannak, mikor a nézők elfoglalják a helyüket, és a jeleneteknek is mindvégig szemtanúi, sőt, egyszer-egyszer közreműködői. A múlt kísérteteiként figyelik a háttérből, hogy küzdenek utódaik az ő árnyaikkal.
A következő előadás április 13-án, 19 órától lesz a Trafóban.
