Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt írtam az After-sorozat második részéről, a Miután összecsaptunk-ról, és a sikerre (?) való tekintettel már akkor bejelentették, hogy zöld utat kapott a harmadik, és a befejező negyedik rész, kezdődhet a forgatás. Ehhez képest, és hogy sok filmet 1-2 év csúszással látunk csak a moziban, az alkotók gyorsak voltak, és már meg is érkezett a Miután összecsaptunk a mozikba, Anna Todd young adult könyvsorozatának filmváltozata.
Bár a megjelenést kevésbé befolyásolta a covid, a forgatást annál inkább: Georgia államból szinte a teljes forgatási időszakra átköltöztek Bulgáriába, hivatkozva az ottani alacsonyabb számú covid megbetegedésre – és véleményem szerint az olcsóbb gyártási költségekre – és egyben forgatták le az utolsó két részt, ha már sikerült összeszedni a csapatot és lefoglalni a megfelelő helyszíneket.
Apropó, csapat… Láttunk már színészcserét más filmekben és sorozatokban is, de ebben élen jár a Miután széria! Az első részhez képest szinte a fél gárdát újra castingolták a harmadik részre. Peter Gallagher és Jennifer Biels már a második részt sem tudták vállalni, akkor csatlakozott Hardin apjaként és nevelőanyjaként Rob Estes és Frances Turner. Most a vírushelyzet, a produkció költöztetése, valamint a hosszúra nyúlt forgatás miatt az alábbi szereplőcserékkel találkozunk:
Dylan Sprouse is bejelentette, hogy így nem tudja vállalni Trevor szerepét, de a harmadik részben egyelőre nem helyettesítették, hanem kihagyták a filmből és csak említést tettek róla
Mindemellett úgy tűnik, hogy a producerek nem maradtak meg egy rendezőnél sem, az utolsó két részre ismét új rendezőt köszönthetünk a direktori székben a nálunk szinte ismeretlen, mindössze harmincéves Castille Landont, akitől valószínűleg a friss, fiatalos, női nézőpontot remélték.
De térjünk is át a filmre. Tessa és Hardin élete eddig is bonyolult volt. Most még bonyolultabb lett. Tessa pont az élete legnagyobb döntését hozza meg, amikor minden megváltozik körülötte. Először az ő családjáról tudnak meg addig rejtegetett titkokat, aztán Hardin családja okoz nekik váratlan meglepetéseket. Ezek a felfedezések mindent más megvilágításba helyeznek, és még jobban megkérdőjelezik a közös jövőjüket, amelyért már annyit küzdöttek.
A történet ott folytatódik, ahol a második rész véget ért: Tessa és Hardin összefutott a lány rég eltűnt, hajléktalanként és alkoholistaként élő apjával, s miközben ezt Tessa próbálja feldolgozni, meg kell küzdenie Hardin folyamatos féltékenykedésével és a Seattle-be költözéssel is. Hardin nem hajlandó vele Seattle-be költözni, pedig majd’ belehal a féltékenységbe… Erre ne is keressünk logikus magyarázatot, ez persze nem a film hibája – hiszen adaptált forgatókönyvről beszélünk.
Hardin továbbra sem nagyon képes felnőttként viselkedni, továbbra is csak a tombolás és kiabálás az, ami a film többségében megy neki, no meg persze a szex. Tessa legalább mutat némi karakterfejlődést, végre hajlandó kiállni magáért – ami a korábbi részekhez képest üdítő változatosság. De persze a baj csőstül jön, természetesen a megszokott young adult vonalon, amit vagy a 20 percenként kötelezően előírt szexszel lehet csillapítani – ahol természetesen nem látszik semmi olyan, aminek nem szabad –, vagy bokszolással és néha egy-egy kiadós-ordibálós veszekedéssel.
Josephine Langford (Tessa) és Hero Fiennes Tiffin (Hardin) továbbra is cukik együtt, működik a kémia, és hozzák a megszokott és elvárt formát. Az viszont sajnos továbbra is vicc kategória, ahogy minden alkalommal Hardin nekiáll hisztizni, mint egy ötéves gyerek – ezt a moziban felhangzó tinilányos vihogások is bizonyítják –, de legalább most nem csak sötéten és összevont szemöldökkel kell Tiffinnek a kamerába bámulnia. Már nem tudja Tessát annyira irányítani, mint az előző részekben, ami jó, de most már kicsit több fejlődést is elvárhatnánk tőle, mint hogy megpróbálja letenni az italt és kedvese(bbe)n bánni a barátnőjével. Kíváncsi leszek, hogy a negyedik részre mennyit alakul a karaktere és ez mennyire fog meglátszani a vásznon. Mert be kell vallanom, hogy érdekel, hogyan végződik a történet, mert itt nem az a fontos, hogy hogyan jönnek össze, hiszen azon már rég túl vagyunk. Inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogyan maradnak együtt, ha egyáltalán együtt maradnak – bár szokatlan lenne a szakítás, lévén ez tipikus romantikus történet, a tiniknek kitalált Szürke 50 árnyalata.
Az új rendezés ugyan nem kimondottan rosszabb, mint elődjei, de hogy jobb sem, az biztos. Gondosan bemutat minden egyes óvszert, amit a szereplők használnak – talán azért, hogy tegyen a magas tinédzserkori terhesség ellen? Próbál magyarázatot adni olyan dolgokra, amikre nem tud, és mindent beletenni, ami a lányokat becsábíthatja a moziba. Továbbra is a szex-összeveszés-békeszex kombinációra épít, ami valljuk be, a 30. perc után már unalmassá válik. És bár a legtöbb ilyen típusú filmnél a barátnőjüket elkísérő fiúk is kapnak 1-1 lerágott csontot, hogy legalább ne akarjanak öngyilkosok lenni a majd 100 perc alatt, most ilyen nyugtató szavakkal nem szolgálhatok. Bocsi!
Sajnálatomra ismét nem lezárást kaptunk, még ha nem is olyan függővéget, mint az első rész végén. Tudom, ma már szinte minden trilógia, és az ember nem vehet meg úgy egy könyvet, hogy van eleje, közepe és vége, ám Anna Todd még ezen is túl (vagy alul?) tett, ugyanis természetesen függővéget hagyott ennek a regénynek – így a filmnek is –, vagyis kénytelenek vagyunk várni a végkifejlettel a negyedik részig.
A Miután elbuktunk című filmet sem sorolnám az újranézős kategóriába, de egy borozós/koktélozós csajbulin elmegy. Kár, hogy a legalább tíz évvel fiatalabb korosztálynak szól, akik talán még legálisan inni se ihatnának…
