Mindig is csodáltam a hegymászókat. Emberek, akik annak szentelik életüket, hogy meghódítsanak különböző csúcsokat, majd ha elérték céljukat, rögtön egy újabb célt tűznek ki maguk elé. Ezen expedíciók minden esetben emberfeletti teljesítményt igényelnek, így jóval a csúcstámadás előtt elkezdik a felkészülést, ezért is lehet azt mondani, hogy ez nem csak egy hobbi, ez annál sokkal több, egyfajta életstílus. A legfélelmetesebb azonban az, hogy ezek az expedíciók szörnyen veszélyesek. Minden ilyen hegymászónál fenn áll az esélye annak, hogy sosem jut le élve az adott hegyről. Így ahhoz, hogy valaki erre tegye fel az életét, elképesztő elszántságról kell tanúbizonyságot tennie. Egy ilyen hegymászóról szól az 1997-es, Brad Pitt főszereplésével készült Hét év Tibetben című alkotás is. A Pitt által megformált Heinrich Harrer valós személy volt, és a filmet az azonos című műve alapján adaptálták.
A történet központjában Heinrich Harrer osztrák származású hegymászó áll, aki közvetlenül a második világháború kitörése előtt indul neki következő expedíciójának, hogy társaival együtt megkíséreljék meghódítani az észak-indiai Nanga Parbat csúcsot. Heinrich azonban nem csak a szenvedélye miatt vág neki az útnak. Éppen állapotos feleségét hagyja magára nem sokkal a szülés előtt, ugyanis Heinrich igazából nem szerette volna a gyermeket, ezért inkább elmenekül a felelősség elől. Egészen szépen haladnak a cél felé, azonban a második világháború hivatalosan is kitör, és Heinrich, társaival együtt angol hadifogságba kerül. Évek telnek el, mire sikerül kiszabadulniuk a fogságból, ám további menekülésre kényszerülnek. Heinrich kezdetben egyedül próbál túlélni, ám nem sokkal később összetalálkozik az eredeti csapata egyik tagjával, Peterrel, így közösen folytatják útjukat. Megannyi viszontagság után sikerül elérniük a megváltást jelentő tibeti városba, Lhászába. Ez a zárt, vallásos közösség befogadja őket, ahol mindkettejük élete alapjaiban változik meg. Heinrich megismerkedik a 14. dalai lámával, mely olyan hatással lesz rá, mint még soha semmi.
Heinrich Harrer történetét nagyon szépen, és sokszor meghatóan sikerült a vászonra vinni. Az egész film Heinrichről és az ő jellemfejlődéséről szól. A kezdetben sokszor önző, arrogáns férfi ebben a tibeti paradicsomban szépen, fokozatosan megismeri önmagát, és hátrahagyva addigi jellemét, teljesen megváltozik. Miután felesége hivatalos úton is szeretne különválni tőle, nem lát okot arra, hogy visszatérjen Ausztriába, főleg miután saját gyermeke is levélben tagadja le Henrichet, mint apját. A férfi a hadifogságban töltött ideje alatt belátta, hogy hiba volt elhagynia családját, ám az idő kerekét ő sem tudja visszaforgatni, így úgy dönt, hogy Tibetben kezd új életet. Élete legnagyobb fordulópontja az lesz, amikor megismerkedik a dalai lámával. Heinrich egészen közeli, baráti viszonyba kerül a gyermekkel, akinek tanítója lesz. Ez pedig Heinrichben egy olyan változást idéz elő, melyre ő sem számított. A gyermekben egy idő után saját gyermekét, és egyben a megváltást látja, és úgy érzi, hogy mindent bepótolhat vele, amit az igazi gyermekével nem tehetett meg. Kettejük viszonya a film során gyönyörűen van ábrázolva. Egymást kölcsönösen tanítják, így mindkettejük élete gazdagodik a másik által. Ez a kapcsolat pedig egyértelműen a legnagyobb hatással bír Heinrich jellemfejlődését illetően.
Heinrich és Peter kapcsolatának alakulása a másik sarkalatos pont a filmben, melyet érdemes kiemelni. Kezdetben egyikük sem igazán kedveli a másikat, inkább riválist vélnek felfedezni egymásban. Azonban az idő múlásával rájönnek, hogy egymásra vannak utalva, és a kezdeti rivalizálásuk valódi barátsággá alakul. Brad Pitt és David Thawlis is kiválóan hozzák karakterüket, ám kétségkívül Brad Pitt az, aki a hátán viszi a filmet. A 90-es években Brad több alkalommal is megmutatta színészi kvalitásait, ugyanis a legkülönfélébb szerepekben láthattuk, amivel egyértelműen beírta magát a legnagyobb színészóriások közé.
A film egészen a második világháború kezdetétől a végéig, Tibet kínai megszállásáig meséli el Heinrich történetét. A gyönyörű, vadregényes tájak megjelenítése mellett az egyik legcsodálatosabb az, ahogyan a film bemutatja számunkra ennek az elzárt világnak a tisztaságát. Láthatjuk, hogy a város lakói boldogok, tiszta lelkűek és egyenlők. Az egész életüket átjárja a spiritualitás, a vallás és a jóság, bizonyítja ezt az is, hogy befogadták hőseinket közösségükbe. Valóban izgalmas élmény látni és megismerni egy ilyen nép kultúráját, hagyományait. A film egyik legkomolyabb mondanivalója is ehhez kapcsolódik: bemutatja, hogy egy teljesen más nézeteket valló, más értékrenddel rendelkező ember jellemére milyen hatással is bír, ha megismer egy addig számára ismeretlen kultúrát. Ez pedig olyan belső, lelki változást idézhet elő az emberben, amely után teljesen más szemmel néz majd a világra és önmagára is.
A gyönyörű képi világ mellett muszáj megemlíteni azt, hogy Heinrich fizikai és belső lelki utazását John Williams zseniális dallamai kísérik végig.
A Hét év Tibetben egy gyönyörű történet egy férfiról, aki megismer egy tőle, addig idegen kultúrát, amelynek hatására megtalálja saját lelki békéjét is. Heinrich és a dalai láma közti kapcsolat minden szempontból építő a férfire nézve, és egyfajta kulcs is annak a nagyívű karakterfejlődésnek, amin Heinrich keresztülmegy az évek során.
