vasárnap, december 22, 2024

Trending

Hasonlóak

15 érdekesség a 25 éves, A holló című filmről

1. A The Cure együttes, „Burn” című számát kifejezetten ehhez a filmhez készítette.

2. A főszereplő, Brandon Lee apjához hasonlóan szintén egy szerencsétlen baleset következtében vesztette életét forgatása közben. Michael Massee ugyanis egy rosszul ellenőrzött, éles fegyvert kapott az egyik jelenthez, amellyel le kellett lőnie Lee-t, és bár nem kifejezetten rá célzott, a golyó gellert kapott és szétzúzta a színész gerincét.

3. A végzetes balesetet tartalmazó filmszalagot később bizonyítékként használták a tragikus ügy tárgyalásán, majd a család kérésére megsemmisítették azt.

4. Shelly szerepére eredetileg Cameron Diaz-t szemelték ki a készítők, de a színésznő elutasította a felkérést, mert nem tetszett neki a forgatókönyv.

5. Brandon Lee a forgatás végezte előtt, mindössze 8 nappal vesztette életét.




6. A rendező, Alex Proyas eredetileg fekete-fehérben szerette volna leforgatni a filmet, hogy sokkal jobban hasonlítson a képregényhez, és csak a visszaemlékezős jelenetek lettek volna benne színesek. De a stúdió ezt az ötletét megvétózta.

7. Kevesen tudják, de a Holló, James O’Barr azonos című, 1989-ben útjának indult képregény sorozatának az adaptációja.

8. Habár nem Michael Massee volt felelős Brandon Lee haláláért, a színész mégis felhagyott egy évre a filmezéssel annyira megrázta az eset és 2016-ban bekövetkezett haláláig meg sem nézte a kész alkotást.

9. Sokáig az volt az elképzelés, hogy a Holló főszerepére Michael Jackson-t szerződtetik, és segítségével egy musicalt faragnak a történetből.

10. A nyitó képsort, amikor a lángoló várost látjuk, miniatűrökkel, valamint vetítéses tehnikával keltették életre.

11. Sokáig úgy volt, hogy remake készül a filmből, Jason Momoa főszereplésével, de a színész tavaly májusban otthagy a projektet.

12. A forgatás tragikus végkimentele miatt, szigorították a Hollywood-i produkciókra vonatkozó biztonsági előírásokon.

13. James O’Barr elmondása szerint közel sem örült neki, hogy Brandon Lee kapta meg a szerepet, mert nem tartotta elég jó és népszerű színésznek. Azonban minden kétsége szerte foszlott, amikor meglátta Lee-t a forgatáson teljes Holló sminkben.

14. Annak ellenére, hogy a film címe Holló, mégsem láthatunk benne egyetlen egy hollót sem. A filmesek ugyanis varjakat használtak, mert ez a madár faj sokkal nagyobb és strapabíróbb.

15. A forgatókönyv szerint, eredetileg a Mókás-t alakító Michael Massee nem lőtt volna rá (ami későbbi halálához vezetett) a Holló, azaz Brandon Lee-re. Az ötlettel maga a rendező, Alex Proyas állt elő, mindössze pár perccel a tragikus felvétel előtt.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/