kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

15 érdekesség a 15 éves A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka című filmről

Bizony! Már 15 éve annak, hogy a Karib-tenger kalózai behajóztak a mozikba és leigázták a bevételi listákat. Az első rész sikere még magát a Disney-t is meglepte, akik kezdetben nem hittek a film sikerében. A további részek pedig még ennél is nagyonb bravúrt hajtottak végre, hiszen két folytatásnak (Holtak kincse, Ismeretlen vizeken) az egymilliárd dolláros álomhatárt is sikerült átlépnie. De most következzen 15 érdekesség az első – A Fekete Gyöngy átka alcímet viselő – részről, amit talán még nem tudtatok róla.

1. Kiera Knightley szinte biztos volt benne, hogy a forgatás megkezdése után pár nappal ki fogják tenni a szűrét a produkcióból, ezért mindig csak néhány dolgott vitt magával a forgatásra, hogy minél kevesebb mindent kelljen összepakolnia, ha ez tényleg megtörténne.

2. Eredetileg a film címe csak röviden, a Karib-tenger kalózai lett volna, de végül megváltozatták a nagyobb bevétel, illetve az esetleges folytatások reményében.

3 Jack Sparrow kapitány szerepét Robert De Niro-nak is felajánlották, de a legendás színész nem élt a lehetőséggel, mondván a kalózos filmek mind bukásra vannak ítélve. Nos, nem lett igaza, a széria sikerén felbuzdúlva ezért 2007-ben elvállalta Shakespeare kapitány szerepét a Csillagor című filmben.

4. Ted Elliott és Terry Rossio egy interjúban elárulták, hogy a forgatókönyvet még a 90-es évek elején írták és, hogy azt Steven Spielberg azon nyomban le is foglalta magának. Spielberg, Bill Murray, Steve Martin vagy Robin Williams-szel a főszerepben készítette volna el a filmet, de a Disney nem rajongott az ötletéért.

5. Will Turner szerepéért végül Orlando Bloom és Heath Ledger maradtak versenyben. Gore Verbinski rendező végül azért döntött Bloom szerződtetése mellett, mert a Gyűrűk Ura széria miatt a színész nagyobb ismertségnek örvendett akkoriban.

6. A film első előzetese 2002-ben, a Gyűrűk Ura: A két torony című film vetítése előtt debütált, melyben szintén szerepelt Orlando Bloom.

7. Kiera Knightley mindössze 17 éves volt a film forgatásának ideje alatt.

8. A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka világpremierje a Kalifornia-i Disneyland-ben volt 2003. június 28-án. Ez volt egyébként az első film melynek premierjét Disneyland-ben tartották.

9. Kínában nem mutathatták be a filmet, mert az szellemeket, természetfeletti dolgokat és a halál utáni életre utaló jeleneteket tartalmazott.

10. Kiera Knightley majdnem elesett a szereptől, miután a meghallgatására igyekezve dugóba került.

11. Jude Law, Ewan McGregor, Tobey Maguire, Ben Peyton, Christopher Masterson és Christian Bale is esélyesek voltak Will Turner szerepére mielőtt azt Orlando Bloom megkapta volna.

12. A forgatókönyv egy nagyon korai változatában Norrington (Jack Davenport), miután Elizabeth elutasította csatlakozott Barbossa kapitányhoz és ketten együtt próbálták volna meg leigázni és urlamuk alá hajtani a Karib-tengert.

13. Jack Sparrow szerepére Michael Keaton, Jim Carrey és Christopher Walken is esélyesek voltak, de végül Johnny Depp lett a befutó.

14. A kalóz szó, vagy annak valamilyen szinonimája 56-szor szerepel a filmben.

15. Elizabeth Swann szerepére Amanda Bynes-t, Jessica Alba-t és Jaimie Alexander-t is meghallgatták.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/