csütörtök, március 28, 2024

Trending

Hasonlóak

Éjszakai játék (Game Night – 2018) [Kritika]

Vannak filmek, amelyek már az első pillanatban magukkal ragadnak és rögtön tudjuk, hogy jó helyre vettünk jegyet. Na, hát az Éjszakai játék nem ilyen. Az első 20 perc kissé vontatott, viszont pont mikor már kezdenénk lemondani a filmről akkor válik egy lendületes, fordulatos, igazán szórakoztató akció-vígjátékká.

A történet hősei egy társasjáték-függő baráti társaság – Annie-vel (Rachel McAdams) és Max-szel (Jason Bateman) a középpontban – akik hetente összeülnek játszani. A Scrabble-lel és Activity-vel elütött esték akkor vesznek izgalmas fordulatot, mikor Max renitens bátyja (Kyle Chandler) valami merőben új dologgal készül: profi színészekkel raboltatja el magát, a többieknek pedig a  hátrahagyott nyomokat megfejtve kell őt kiszabadítaniuk. A játék azonban komolyra fordul, de a játékosok a színésznek hitt támadókban nem ismerik fel a valódi emberrablókat. És ekkor kezdődik az őrület.

A filmet rendezőként az Jonathan M. Goldstein-John Francis Delay páros jegyzi, akiknek a lelkén szárad – többek között – a Förtelmes főnökök filmek forgatókönyve is. Bevallom, nekem ez nem volt túl jó pedigré, de itt szerencsére eléggé összeálltak a dolgok. A Spotlight-ban komolyabb oldalát megvillantó Rachel McAdams most láthatóan nagy élvezettel bolondozott kicsit Jason Bateman-nel. A cukiságfaktort pedig egy Bestia nevű westie maxolja ki, akinek gazdája Jesse Plemons nagyon meggyőző a szomszéd pszichopata szerepében.

Az Éjszakai játék a thriller, a vígjáték és az akció furcsa elegye, tele olyan jó geggel, mint például: amerikai focizás egy Fabergé tojással, vagy a főszereplők sírás és gumiabroncsok között megvitatott termékenységi problémái, de Edward Norton és Denzel Washington is kap egy kis fricskát. És még Dexter… akarom mondani Michael C. Hall is feltűnik egy nyúlfarknyi szerepében. A film annyira szórakoztató, hogy az ember fenn sem akad olyan dolgokon, hogy lehet-e egy sebet fertőtleníteni Chardonney-val vagy sem. Buli van! Méghozzá fergeteges!

Bár a Rotten Tomatoes-ra eddig befutott kritikák kicsit megoszlanak a filmről, én azért nem lennék ennyire szigorú. Nem hibátlan alkotás, és talán nem is lesz olyan kultikus akció-vígjáték, mint például a 48 óra, amit a mai napig minden sátoros ünnepen lead az egyik kereskedelmi csatorna. Viszont aki betéved rá, garantáltan jól szórakozik másfél órán keresztül: a poénok ülnek, és még a végefőcím is tartogat meglepetéseket.



Éjszakai játék
Összességében
Az Éjszakai játék nem valószínű, hogy valaha is klasszikussá válik majd, de másfél órányi kikapcsolódásra tökéletesen megfelel.
Pozitívumok
Feszes tempó
Változatos poénok
Szerethető szereplők
Negatívumok
Kissé nehezen induló cselekmény
85
Értékelés