Az ember sokszor elgondolkodik, hogy bizonyos eseményeknek mindenképpen be kell-e következnie az életében, vagy éppen egy vagy több apró döntéssel más lenne a végeredmény. A Marvel új sorozatának narratívája szerint, ha a körítés változik is, vannak bizonyos pontok, amiket nem lehet elkerülni.
A Mi lenne ha…? első része pár perccel Steve Rogers sorsdöntő átalakulása előtt veszi fel a fonalat, de a történések más irányt vesznek, mint ahogy arra az első Amerika Kapitány-filmből emlékezhetünk. Steve az alternatív univerzumban súlyos sérülést szenved, így képtelenné válik végigcsinálni a kísérletet, ezért Peggy Carter kénytelen – a szó szoros értelmében – beugrani helyette, máskülönben az összes tudományos eredmény kárba vész. A néző könnyen azt gondolhatná, hogy ezzel együtt az egész történet teljesen máshogy alakul, még sincs akkora különbség az eredeti Amerika Kapitány-sztori és Peggy szuperhőskarrierje között.
Ahogy Steve Rogers-nek, úgy Peggy Carternek is ki kell vívnia a tiszteletet szuperkatonaként. Hiába a szérum, ha a katonai vezetők nem elégedettek az eredménnyel és tépik a hajukat, hogy minden kutatási eredmény elszállt, ezáltal lehetetlen újabb szuperkatonákat gyártani. Carter esetében azonban további hátráltató tényező, hogy a 40-es évek hadiszelleme nem igazán becsülte a katonai szolgálatot betöltő nőket, ezzel mindkét univerzumban keményen meg kell küzdenie. Szuperhősként Peggy azonban sokkal lényegretörőbb döntéseket hoz, ami akár parancson kívül is esik, ha kell.
Szintén elkerülhetetlennek látszik bármelyik univerzumban Steve és Peggy románca és az ezzel járó tragédia. Talán ebben a felállásban egyszerre komikus és szívet melengető ez a kapcsolat, hiszen Amerika Kapitány minden erejét Peggy birtokolja, és nem lehet nem mosolyogni, ahogy a nyüzüge Steve Rogers csapja neki a szelet. További hasonlóság, hogy az udvarlásnak ezúttal is egy világító, kék kocka okozza a vesztét, mintha ez a tárgy folyamatosan kísértené az életüket.
Steve Rogers szupererő nélkül is képtelen távol maradni a háborútól és az események szerves része marad. Ebben az univerzumban ő válik az első Vasemberré. Miután Carter megkaparintja azt a bizonyos kék kockát, ami később a személyes tragédiájukat okozza, Howard Stark (Tony Stark édesapja) bő hetven évvel előbb megépíti az első páncélt, mintha csak a család vérvonalába lenne kódolva ez a tudás. A páncél lesz aztán a kulcs is a fináléhoz, hiszen az ominózus vonatjelenet során a németek megkaparintják, de egészen máshogy használják, mint ahogy ismerjük: a Vörös Koponya ezúttal egy másik dimenzióban élő szörnyet szabadítana a világra a páncélt működtető kocka erejével. Peggy végső áldozatként nem a tengerbe zuhan, ahogyan Steve, hanem visszaszorítja a szörnyet a kapun keresztül, amin ő is áthalad, és egy kicsit más, mégis ismerős jelenettel zárul az epizód. Nick Fury fogadja a visszatérő Peggy-t, és közli vele, hogy eltelt hetven év, mióta eltűnt.
Az epizód tele van kikacsintásokkal az eredeti Amerika Kapitány-filmre és egyéb Marvel-mozikra, mégis épp elég újdonságot tartalmaz, hogy ne unatkozzunk. Érdekes például, hogy ez a Bucky, aki soha nem válik a Hydra kísérleteinek áldozatává, mintha nem is találná a helyét a világban.
A What if…? animációja egy percre sem hagy megfeledkezni róla, hogy ez egy Disney produkció, egyszerűen már csak az hiányzik belőle, hogy a szereplői táncra és dalra perdüljenek. Kicsit fura, de a rész végére meg lehet birkózni vele. A vállalat több évtizednyi rutinjának megfelelően a zenék és a szinkron is nagyon rendben van, a Marvel is mindig igyekezett adni a minőségre, ez most sincs másképp.
Kevin Fiege és csapata úgy döntött, hogy nem bomlasztja szét teljesen a nézői agyát, és az első epizód során a What if…? inkább az ismerős jegyek megtartásán dolgozott, mintsem azon, hogy nagyon eltérjen a történet. Szórakoztató és mókás sorozatnak ígérkezik, de remélem, a további nyolc rész kicsit jobban el mer rugaszkodni az eredeti történetektől.
