Előre is elnézést minden játékrajongótól, de én nem tartozom közéjük. Pár alkalommal kipróbáltam, majdnem ínhüvelygyulladást kaptam, ahogy az összes gombot össze-vissza nyomtam külön és egyszerre is, de nem meglepő módon nem voltam túl ügyes… Ellenben, be kell valljam, hogy az 1995-ös filmadaptációt imádom szereplőstül, zenéstül, harcjelenetestül, és én is azok közé tartozom, akik kultfilmnek tartják, és bármikor szívesen megnézem.
A régi filmmel kapcsolatban az volt az egyik legnagyobb gond, hogy bár a játék erősen 18+-os korhatáros, a film meg sem közelíti azt a brutalitást és véres erőszakot, amihez a játékosok hozzászoktak, ráadásként a CGI sem volt olyan erős – gondoljunk csak Johnny Cage és Scorpion harcára. A folytatásról, a Mortal Kombat 2. – A második menetről már ne is beszéljünk, teljesen jogosan áll a Rotten Tomatoes-on 2 százalék kritikai és 25 százalék közönségszavazaton.
Mindenesetre a ’95-ös Mortal Kombat megalapozott a többi sikeres, vagy kevésbé sikeres adaptációnak, mint a Warcraft, a Resident Evil, a Perzsia hercege, a Need for Speed vagy a Vaják. A Mortal Kombat viszont csak várt a folytatásra, amit végül idén kapott meg remake formájában, James Wan (Halálos iramban 7, Démonok között, Aquaman) producer felügyelete alatt. Wan életművének és a franchise rajongóinak ismerete mellett talán kicsit meglepő választás volt az elsőfilmes rendező Simon McQuoid, és a forgatókönyvíró Dave Callaham (Wonder Woman 1984, Godzilla 2014 társforgatókönyvírója). Netán Wan gyakorlatlanabb embereket szeretett volna az élvonalban tudni, akiket könnyebb irányítani?
A történet szinte mindig ugyanaz, ami most az alábbiak szerint alakul: van, aki abból él, hogy bírja, ha ütik. Cole Young (Lewis Tan) ilyen. Pénzért bunyózik, és többnyire veszít. Nem tudja, hogy mennyivel többre hivatott, és milyen sok múlik rajta. Pedig csak el kellene gondolkodnia különös, sárkány alakú anyajegyén… A Külső világ császára elküldte legjobb harcosát, Sub-Zerót (Joe Taslim), hogy legyőzze a Földvilág harcosait. Már kilenc bajnokságon győztek: ha tizedszer is diadalmaskodnak, akkor birodalmukhoz csatolhatják a legyőzött világot. És megindul az ostrom. Cole nem nagyon érti, mi történik vele. Csak azt látja, hogy furcsábbnál furcsább vidékekre vetődik, egyre különösebb erejű, hatalmú és humorú harcosokkal találja szemben magát, és küzdenie kell. De most elképesztő tétje van a meccsnek… az egész világ.
És a Mortal Kombat 2021 első 15 perce maga a döbbent sziszegés és reménnyel teli jelenetsor, ahogy a 17. századi Japánban megismerjük Sub-Zero és Scorpion történetét. Gyönyörűen megkoreografált jelenetekkel és a játékban megszokott sebesülésekkel – gondolok itt arra, hogy bár már félig kibeleztük, leszúrtuk és agyonvertük a harcost, még mindig él és mozog, sőt mi több, tovább harcol. Utána viszont ugrunk az időben, megérkezünk a jelenbe és megismerjük az MMA harcos Cole-t, majd hamarosan a többi szereplőt is, már akire futja a 110 perces játékidőben.
Mert bár az összes játékkaraktert természetesen nem tették bele a filmbe, a lehető legtöbbet azért belezsúfolták, minden bizonnyal azért, hogy kedvezzenek a rajongóknak. És, bár lehet nekik ez igazi „szereplőorgia”, hisz mindnek megvan a maga rajongóbázisa, az olyan tudatlanoknak, mint én, viszont inkább csak statiszták gyors halála. Ennyi karakter mellett már-már felháborodnék, hogy miért pont a nagydumás Johnny Cage-et kellett kihagyni a story-ból, ha nem tudnám, hogy a cél pontosan ez volt, hiszen egy egész trilógiatervet tettek le a fejesek asztalára, és így Johnny miatt is várhatják a rajongók a második részt, aminek a munkálatait már idén megkezdik.
És hogy miért Johnny miatt? Mert számomra a legfurcsább és egyben legérthetetlenebb az, hogy nézünk egy Mortal Kombat-filmet Mortal Kombat nélkül. Igen, jól olvastad… Itt is meg kell menteni a Földet Shang Tsungtól, csakhogy a boszorkánymester most még a viadal előtt le akar számolni a földi kiválasztottakkal és nem akarja megvárni a 10. viadalt, hogy azon győzedelmeskedjen. És értem én, hogy majd a második részben, a már megismert és – jobb esetben – megszeretett karakterekkel felkészülve megyünk majd a Viadalra, mégis sajnálom, hogy inkább Cole családját mentjük meg Gorótól, és nem az egyik Viadal helyszínén harcolunk Goro ellen.
Ha már Johnny hiányát említettem, akkor Kanót is kell: míg Cage-et kihagyták, az ő stílusát Kano poénjaival és szarkazmusával próbálták pótolni, megjegyzem, nem is olyan rosszul. Bár szívesebben láttam volna az eredeti hármast, vagyis Liu Kang-ot, Sonyja Blade-et és Johnny Cage-et egy Földet védő Raiden nagyúrral, azért ez az epizód sem volt olyan rossz, attól eltekintve, hogy nem azt kaptam, amit vártam. Persze a Mortal Kombat nem is igazán nekem szól, de a mostani részben vett „statiszta hullást” figyelembe véve nem tudom, kik maradnak a 2. vagy a 3. részre, vagy maradnak-e egyáltalán elegen. No, nem mintha aggódnék, hogy nem tudnak lelkeket és karaktereket feltámasztani valamilyen magyarázattal, ha egyáltalán bárkinek is van szüksége magyarázatra.
Hiszen a Mortal Kombat nem a logikáról szól, hanem hogy a földi harcosok egy maroknyi csapata hogyan küzd meg a Föld jövőjéért természetfeletti és gonosz lényekkel, akik számára a pusztítás a cél, mindezt minél véresebben, brutálisabban és a lehetőségek szerint a leglátványosabban.
Persze egy videójáték-adaptációtól senki se várjon Oscar-díjas alkotást, drámai forgatókönyvet vagy százszázalékos logikát. Én sem teszem, hisz nem is az a lényege. Hanem a hangulat, a karakterek, és persze a harcjelenetek, a lehető legvéresebb és leglátványosabb gyilkolásokkal. Az új trilógia nyitódarabja középszerű játékadaptáció lett, amit ugyanúgy szerethet, vagy utálhat az, aki az elmúlt években minden Mortal Kombattal játszott, és az is, akinek fogalma sincs róla, hogy ki is az a Sub-Zero vagy Raiden nagyúr.
