Sidney Lumet (Gyilkosság az Orient Expresszen, Kánikulai délután) alkotásáról nehéz kritikát írni. Még mielőtt valaki arra gyanakodna, hogy ennek talán a film értékelhetetlensége az oka, tisztáznám: a Tizenkét dühös ember a filmtörténelem egyik legszebb és legizgalmasabb alkotása, a bírósági (courtroom) drámák etalonja. Ezt bátran kijelenthetjük. És igen, egy több mint hatvanéves filmmel kapcsolatban, ami gyakorlatilag egy vitát mutat be másfél órában.
De, persze nem akármilyen vitát és nem is akárhogy. Napjainkban szinte elképzelhetetlen, hogy egy film szereplői másfél órán keresztül egy térben tartózkodjanak és legfőbb cselekedetük a beszéd legyen. Erre itt van nekünk egy film 1957-ből, ami pontosan ezeknek köszönheti egyéniségét. Lumet alkotása lassan építkezik – a másfél órát szinte háromnak érezzük, de ez kicsit sem zavaró – megismerjük a tárgyalt ügyet és az esküdtek személyiségéről, karakterisztikájáról is képet kapunk. Ugyan az ügy lejátszottnak tűnik, de a nyolcas számú esküdt (Henry Fonda – Volt egyszer egy vadnyugat) nem hajlandó öt perc alatt dönteni egy ember életéről. Ezzel az év legmelegebb napján kezdetét veszi a vita, melynek során egyre mélyebbre ásunk az ügyben, a szereplőkben és magában az emberben is. A dialógusok és maga az egész film is tanítanivalóan van megírva, a karakterek pedig anélkül képeznek le bizonyos embertípusokat, hogy sablonossá, unalmassá válnának. A fényképezés és a vágás remekül segítik elő a történetvezetést, a zenével pedig nagyon okosan bánik Lumet. A színészgárda egy szóval jellemezhető, ez pedig a profizmus. Érdekes látni mit jelentett a színészmesterség Hollywood fénykorában.
Biztosra veszem, hogy vannak páran, akik szerint jó filmekről könnyű kritikát írni. Őket sajnos ki kell, hogy ábrándítsam, azokról a legnehezebb. Jelen alkotás azon kevesek közé tartozik, amik döntően befolyásolták a filmezésről, az emberekről és a társadalomról alkotott képemet, ezzel pedig minden bizonnyal nem vagyok egyedül. Mégis, rengeteg érdeme dacára, alig tudom épkézláb mondatokban kifejezni, mennyire rendkívüli alkotás is. Maximum úgy tudnám megtenni, ha oldalakon keresztül elemezném minden apró történését, de sem a cikk olvasóját nem szeretném untatni, sem pedig a filmélményt agyoncsapni. Zárásképp, ezután a különös végszó után, csak annyit mondanék: az IMDb minden idők legjobb filmjeit felsorakoztató listáján Lumet filmje az ötödik helyen áll. Nos ennek realitásával kapcsolatban, a film szereplőivel ellentétben, alapos kétségeim eloszlottak.
