Kazimir Malevics azonos című könyve szolgáltatta a címet ehhez a mostani tárlathoz, melynek keretében Szíj Kamilla egy vonalat állít ki. Ez A VONAL. Mintha a végtelenbe nyúlna; három termen keresztül vonul, és keressük az értemét. Vagyis azt a láthatatlan, lappangó elemet amely minden művészeti alkotásban megbújik, továbbá alkotásra készteti a művészt.
Ez az elem pedig „a művészetben szükségszerűen megtörténő változások generálója”, ahogyan olvashatjuk a kiállítás ajánlójában. A láthatatlan tartományban lakozik, talán „a vonal és az árnyéka között”, ahol sok minden történik. Ezeket a történéseket pedig a művészet magyarázza meg. Három rajzot láthatunk az utolsó teremben, ahol mindez végződik.
A fekete, fehér és vörös színekkel megrajzolt kompozíciókban létrehozott hálószerű felszín szépen cizellált. Ritka a művészek körében az, aki ilyen nagy felületen ceruzával rajzol. Nonfiguratív alkotásokat látunk, ez az a terület, ahol otthonosan mozog a művész. A grafikák vonalai szabályosan, és megszerkesztve örvénylenek. Ám ezekben nincsen sem véletlenszerűség, sem hirtelen érzelemből fakadó forma. Csak igen finoman megrajzolt hullámok. A vízbe dobott kavicsok is hasonlóan mozognak: lehet, hogy ugranak egyet-kettőt, talán hármat is, majd kis hullámokat gerjesztenek maguk körül végül elsüllyednek. Így örvénylik az idő is. Ez azonban csak illúzió.
Az örvények bennünk léteznek és élnek tovább, a művész pedig szerencsés, hogy meg tudja ezeket örökíteni. A fekete-fehér képen a hullámok látszatra felerősödnek, magasra hágnak, majd egy pillanat alatt tova tűnnek. Itt az idő is relatív fogalom, tulajdonképpen nem is létezik. Minden egyszerre van, és meg sem született, de az is lehet, hogy már rég megszületett és elenyészett. A három kép lehet egy síkra, két dimenzióra leszűkített magyarázat is. Az időtlenség fogalma nyer itt új értelmet. Színes vonalak mozognak ritmusra, és a papír fehérsége által élednek fel. Finom idegszálakként futnak az örökkévalóságba. A mi bensőnk is ilyen, az egymáshoz kapcsolódó neuronok szinte táncot járnak, ahogy az ingereket közvetítik. A végtelenben utazunk, és a vonalak a képen túl is folytatódnak. Hiszen ugyanaz van kint, és bent.
