kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

Szerelem tesztelve (Ôtez-moi d’un doute – 2017) [Kritika]

Általában kiver a víz az ilyen és hasonló című filmektől és mintha a magyar forgalmazóknak különös tehetsége volna erre, hogy a film eredetileg frappáns, idegen nyelvű címét úgy fordítják le, hogy az ember ne is várjon mást, mint valami ordító banalitást. Ezúttal hajlandó voltam megbocsátani, egyrészt mert roppant jól szórakoztam, másrészt ez most valóban találóra sikerült. Szerelem tesztelve: mégpedig szó szerint-egy DNS-teszt okán fordul ki a világ a négy sarkából ebben a bájos-könnyed történetben. Bár azt túlzás nélkül állíthatom azt hiszem, hogy nálam nagyobb rajongással Párizsról senki nem tud megnyilvánulni, mégis örültem most: ez egy hamisítatlan francia countryside-sztori a sós levegőjű Bretagne-ból, ahol mindig fúj a szél és halászhajók ringatóznak az óceánon.

Főhősünk, Erwan (Francois Damiens), a 45 éves özvegy, átlagos figura, nem éppen átlagos foglalkozással-tűzszerészként a feladata a tengerparti homokban és a környéken alattomosan megbújó világháborús gránátok és társaik hatástalanítása. Az igazi bomba persze nem a terepen, hanem az orvosi rendelőben robban. Éppen egyéjszakás kalandból gyereket váró lányának útját egyengeti, aki semmi szín alatt nem hajlandó elárulni az apa kilétét. Kénytelenek mindketten DNS tesztet csináltatni, egy, a családban apai ágon öröklődő genetikai betegség okán. Az eredmény elkészül és Erwan kénytelen azzal szembesülni, hogy vélhetően az ő származásával kapcsolatban is enyhén szólva kétségek merülnek fel. Elhatározza, hogy utánajár a kérdésnek, magánnyomozót fogadva -aki máris egy hihetetlenül vicces karakter- megtalálni az igazi apját.

Ettől kezdve a film tulajdonképpen azt a kérdést feszegeti, mi számít jobban vajon, a biológiai apaság vagy annak a szeretete, aki végül a gyermeket felneveli? Erwan hol esetlen sete-sutasággal, hol meglepő határozottsággal kezeli a helyzetet és ha ez még nem volna elég, még mindig ott a lánya gondja és éppen a teszt miatt egyre érdekesebb fordulatokat tartogató szerelmi élete, ami Anna (Cécile De France) képében jelenik meg. A film egy tipikus romkom, de a karakterek szerethetősége, hétköznapi esendősége, a hiteles érzelemábrázolás mindenképpen mélyítik a történetet. Francois Damiens nagyszerűen lényegül át Erwanná, az Annát alakító Cécile De France-nak már bérelt helye van a 2002-es Lakótársat keresünk (L’auberge espagnol) óta a francia vígjátékokban, Anna vagány, szabadszájú, de mégis rendkívül érzékeny alakja nagyon jól áll neki.

A történet alapját adó származási kérdést rengeteg film feldolgozta már: életszerűen (The kids are alright-A gyerekek jól vannak) vagy éppen fájdalmas drámisággal (Aurora Borealis-Északi fény), ez a film a vicces vonalat követi, sajátságos humorral, így a végeredmény egy alapvetően könnyed, dinamikus, jól összerakott sztori, ami a „Ki kinek az apja?” kérdésen túl felvet még egy csomó más, érdekes gondolatot családról, felelősségvállalásról, mindezt intelligensen és humorosan, ezért lehet igazán szeretni. Néhány jelentet kissé melodramatikusnak találtam és a vinnyogó operabetéteket is mellőzhették volna, de azért ezek az apróságok ne tartsanak vissza senkit.



Szerelem tesztelve
Összességében
A Szerelem tesztelve egy szórakoztató és kedves történet, így hát lehet moziba menni! Garantálom, hogy senki sem fogja megbánni.
Pozitívumok
Szerethető karakterek
Fordulatos történet
Ízléses humor
Negatívumok
A filmzene
80
Értékelés