Jó, tudom, mit várhatunk egy olyan filmtől, ami nyilvánvalóan a lehetetlennel próbálkozik. A Spirál: Fűrész hagyatéka nyomokban ugyan tartalmaz hivatkozásokat a nagysikerű szériára vonatkozóan, de túl sok nosztalgiázásra ne számítson az, aki jegyet vált Darren Lynn Bousman újabb munkájára. Bousman egyébként rendezett már korábban Fűrész-epizódot, ennek köszönhetően a film hangulata majdnem sikeresen másolja a már ismert világot. Josh Stolberg forgatókönyvíró úgy jellemezte a filmet, hogy a Spirál nem folytatás, viszont határozottan elhelyezhető a franchise idővonalán. Lássuk, mire jutottak.
A történet faék egyszerűségű: rendőrként szolgáló főhősünk, Zeke Banks (Chris Rock) apja, Marcus Banks kapitány (Samuel L. Jackson) árnyékában dolgozik. Árulóként tartják számon, mert korábban feldobott egy mocskos zsarut, így túl sok tisztelet nem övezi a munkahelyén. Egy fedett művelet után nyakába kapja az újonc nyomozót, William Schenket (Max Minghella), miközben egy közös kollégájuk rejtélyes halálesetét is ki kell nyomoznia. A nyomok kísértetiesen hasonlítanak a városban korábban történt Kirakós-gyilkosságokhoz, majd kiderül, hogy a tettes (aki nem lehet Kramer, hiszen ő már meghalt) bűnös rendőrökre vadászik, így Zeke és társai a nyomozás során versenyt futnak az idővel.
A legenda úgy szól, hogy a komikusként ismert Chris Rock azért ment rá a Fűrész-jogokra, mert nagy rajongója és látott még benne potenciált. Amivel a nézők valószínűleg nem értenének egyet, hiszen az eddigi történet kerek egész, és már a két utolsó rész is méreteset bukott. Az egymásra épülő, egymáshoz erősen kapcsolódó korábbi darabok után rizikós vállalkozás egy újabb film elkészítése, és ezt érezve az alkotók különféle fórumokon kézzel-lábbal igyekeztek meggyőzni a sorozat rajongóit, hogy „neeem, ez nem a 9. Fűrész lesz”, aztán valahogy mégis úgy tolták mellette a promót, hogy „dehogynem”. Mi pedig megkaptuk ezt a csodát.
Hiába nem illeszkedik a logikai láncba, lehetetlen a Spirált a többi rész nélkül értékelni, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az első rész 2004-es megjelenése óta teljesen átalakult a filmes piac. Dunát lehetne rekeszteni az elmúlt évtizedben megjelent pszicho/horror/thriller/miegymás címkéjű filmekkel, így a nagyérdemű nincs már annyira kiéhezve az önkényes igazságosztó bőrébe bújt hentelő újabb rémtetteire, pláne nyolcrésznyi előzménnyel.
Az a legnagyobb probléma ezzel a filmmel, hogy másfél óra alatt szeretné magáról elhitetni, hogy van annyira ütős, mint a teljes franchise. Pedig nem az. Nagyon látszott, hogy Rock jól akarta csinálni – talán ennek köszönhető, hogy sokszor már-már kínosan túljátszotta a figuráját. Samuel L. Jackson nem tudott annyit hozzátenni a történethez, hogy az megmagyarázná, miért kifejezetten őt szerepeltették, a többiekről meg talán nem is érdemes beszélni. Ott voltak, a létszám megvolt, a „siker-recept” szerinti sztereotip karakterek megjelentek, de tiszavirág-életű feltűnésük szintén kevés bármilyen különösebb hatás kiváltására.
A történet annyira lapos, sablonos és egyértelmű, hogy rutinosabb filmrajongók az alkotás egyharmadánál meg tudják mondani, ki a gyilkos. A csapdák egész jók, de több helyen találni bennük hibát, a gonosz motivációja kissé lyukacsosnak hat, így az elnyújtott vége-csattanó inkább zűrzavaros, mint meghökkentő vagy felkavaró. A tempóra különösebb panasz nem lehet, de sietni is kell, ha a stáblistástul 93 percnyi játékidőbe minden szükséges elemet bele akarnak pakolni.
Apró nosztalgiamorzsái – mint a zene, a disznójelmez, a spirál, a csapdák, a rejtélyes üzenetek, a szereplők orránál fogva vezetése – csak erőlködésnek hatnak, ugyanakkor jogalapot teremtettek a számonkérésre: mégis miért Fűrész ez, ha semmi sem stimmel? Mint amikor kettőt lapoz az ember a szakácskönyvben. Megvannak a hozzávalók, de nem áll össze a dolog. Horrornak gyenge, kriminek vérszegény, Fűrésznek méreten aluli – akkor mi ez? Aljas húzás bebújni egy nagysikerű franchise mögé és azt hazudni, hogy „milyen jó filmet csinálunk nektek”. Ez a film tragédia, részleteiben és egészében egyaránt.
Talán ha nem ismernénk az előzményeket. Talán ha nem egy komikus próbálna meg lelkesedésből eljátszani egy kiégett zsarut. Talán ha a sztori a Fűrész-utalások nélkül is meg tudná állni a helyét. Talán… talán.
Pedig mennyire vártuk már! Nagy kár érte.
