Sóhajok (Suspiria – 2018) [Kritika]

A misztikus és emberfeletti elemeket felhasználó filmek alkalmasak arra, hogy evilági témákat boncoljanak a spiritualitáson keresztül –hitünk és babonáink középpontjában emberközpontú gondolkodás is állhat, aminek függvényében értelmezhetünk mindent. Az ilyen alkotásoknál azonban nehéz egyensúlyozni a tudatos rejtélyesség és az értelmetlen összevisszaság között, Dario Argento 1977-es kultusz klasszikusának újraálmodása pedig ide-oda billeg a két véglet között.

A történet szerint Susie Bannion, egy amerikai táncos csatlakozik a híres Markos tánccsoporthoz Berlinben, amelyet az óriási elismerésnek örvendő, karizmatikus kreatív géniusz, Madame Blanc vezet. Hamar kiderül azonban, hogy a társulat egy belviszályokkal küszködő boszorkányszektát rejt. Susie álma válik valóra azzal, hogy csatlakozhat a csapathoz, viszont érkezése után rémálmok kezdik gyötörni, és egyre furcsább jelenségekkel találkozik, amelyek arra késztetik, hogy szembenézzen múltjával, és megfejtse: ki is valójában. Ezzel párhuzamosan egy pszichoterapeuta, Dr. Josef Klemperer a racionalitás szemüvegén keresztül igyekszik értelmezni a különös történéseket.

Luca Guadagnino rendező és David Kajganich nagyon egyedi módon ragadta meg a témát, viszont összességében túl sok mindent próbáltak belepakolni a filmbe, amitől egyrészt fárasztóan komplikáltnak, másrészt szenzációvadásznak hathat, eltemetve két és fél órás játékideje alatt a nyers, intuitív és impulzív kreatív fellángolásokat. Érdekes módon az eredeti film színektől pompázó megvalósításával szemben itt egy fakóbb, bézsesebb megoldást választottak – ami kissé monotonabbá teszi a mű nézését.


A színkavalkád helyett azonban kiváló színészi alakítások fogadnak. A Susie-t alakító Dakota Johnson testtartása, mozdulatai és tekintete remekül adja át az önmagában fokozatosan egyre jobban hívő, és ezáltal kibontakozó nőt, aki egy szigorú keresztény neveltetését követően egy sokkal szabadabb hangulatú nővérség része lehet. Tilda Swinton remekül adja át a látnoki mátriárkát, aki kihozza a legjobbat környezetéből, megérti társait, viszont szemében ott csillog a manipuláció szikrája. Az idős, 80-as éveiben járó doktort – aki a Harmadik Reich miatt veszítette el a feleségét, és a náci Németország árnya továbbra sem hagyja nyugodni – a stáblista szerint Lutz Ebensdorf kelti életre, aki azonban szintén Swinton: ez pedig egy frappáns és elgondolkodtató döntés. Egyrészt remek lehetőség a színésznő technikájának és odaadásának csillogtatására, másrészt viszont egy új dimenzióit ad a történetnek, amelynek központi tematikája a női identitás.

A helyzet azonban az, hogy a tartalmi mondanivaló gyakran elveszik a túlnyújtott vérengzésben és a már-már fárasztóan elvont szimbolikában. A díszlet, a fantasztikusan megkoreografált, zsigeri táncok és a helyszínek kialakítása mind egyfajta rejtélyes, borzasztó, testiségi titkokat rejtő felszín alá enged betekintést. A hatalommal való visszaélés, az anyalét, a testi kibontakozás, a náci Németország nemzeti bűntudata és a bűnbakkeresés, a kommunista folytatás is érintett téma – és ezt még leírni is sok, nemhogy egy filmbe belesűríteni. Így a történelmi kitekintések fellengzősnek hatnak, és ál-mélységként nyilvánulnak meg, és ez igazán átlátszóvá válik a fröcsögő vér, a rémálomszerű bevágások és az értelmezhetetlen delírium miatt. Teljesen feleslegesen kerül bevonásra például a Baader-Meinhof csoport, míg sokkal izgalmasabb fókusz lenne az elemeiben felbukkanó anya-lánya viszony típusai. Az erőszak természetesen szolgálhat mint művészeti közlésforma, csak ebben az esetben egyszerűen vontatottá és fárasztóvá teszi a filmet.

A Sóhajok érdekessége azonban, hogy ettől függetlenül leköti a nézőt, és ugyan szakaszai elnyúlnak, egészében mégis szórakoztató a maga módján, és vonzza a tekintetet. Ehhez a már említett kiváló színészi alakítások mellett az elkötelezett mellékszereplők is hozzájárulnak, illetve a bódító táncjelenetek, amelyek Susie kibontakozásának és a közösség romlásának fantasztikus szimbólumai. A mozi után nem fogjuk tudni elmondani, hogy mit is láttunk, de egy ideig biztosan gondolunk rá, és remek táptalaj a beszélgetésekhez – csak kár, hogy a valódi tündökléstől saját sokat akarása visszatartja.

Sóhajok
Összességében
A Sóhajok egy borzalmas képekkel és undorító elemekkel teli fejtegetése a hatalomnak, az anya-lánya kapcsolatoknak és valamilyen szinten a női identitásnak, viszont túlzott történelmi kitekintései és elnyújtott mivolta visszatartják attól, hogy üzenetét megfelelően közvetítse – ettől függetlenül azonban leköti a figyelmet, és lesz miről beszélni, részben a fantasztikus színészeknek és a koreográfiának köszönhetően.
Pozitívumok
Tilda Swinton többszörös szerepvállalása
Remel táncjelenetek
Érdekes képi elemek
Negatívumok
Elveszik a fókusza
Elnyújtott és egy idő után már unalmas vérengzés
Túlzottan és bosszantóan elvont
70
Értékelés

Friss

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika (Amazon Prime Video – 2022): Hasadékok az amerikai álom szövetén

A címben mindjárt két sorozatcím is szerepel, örömmel zavarom össze tehát az olvasót egy...

Tokyo Vice 1. évad kritika (2022): Bűnözés neonfényben

Ki lehet mondani, hogy a maffiáról közel mindent elmeséltek már. Mégis lehet újat mutatni,...

Szabó János emlék fragmentumai

Szabó János 1967-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenőtől, Konecsni Györgytől,...

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért

A cannes-i fesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelték Tom Cruise új szuperprodukcióját, a Top Gun: Mavericket, a sztár pedig...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Nincs ki a négy kereke, de nem baj: Álom két keréken (Along for the ride, 2022 – Netflix) kritika

Ismét egy fiatalokról szóló, klasszikus történettel állt elő a Netflix, hogy megpróbálja kielégíteni egyre...

Multiverzumos túra Dokival: Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness – 2022) kritika

A Marvel legújabb fázisának célja egyértelmű az Endgame óta. Bevezetni a nézőket a Multiverzumba...