SINA – Utak a jövőbe (egy szubjektív riport)

Augusztus 02-19-ig volt megtekinthető Szilágyi Imola Nelli (SINA) OTTHONOM című szóló kiállítása a budapesti HybridArt Space-ben.

Amikor megérkezem a kiállítótérbe Sina kedvesen üdvözöl, majd azonnal belefog a tárlatvezetésbe. Ahogy körbenézek, hirtelen visszaköszön rám a mellettem álló művész kimértsége. A képek között dominál a szürke, grafit szín, a labirintusszerű épített formák, melyeket megszűrt valamiféle szürreális, magányos szemüveg.

Hamar kiderül, hogy Sina képeinek egy része Milánóban született. Ott tanult festészetet az utóbbi években, ott hagyta el a figuratív festészetet és fordult az épített terek felé. Az első benyomásom megerősödni látszik: Sina őszinte művész, és munkáiban azt jeleníti meg, ami alkotó-lelkében zajlik. Ennek egyik fő motívuma az elidegenedés. Éppen ezért jelenik meg sok képén az ember által épített kultúra, a házak, metrómegállók, gyárak, lakóépületek üres, de mégis tájmeghatározó terei, melyek ember nélkül értelmetlenek, hidegek. “Egy város számos építészeti szempontból repetitív és életidegen környezet”, mondja Sina, és ezt a gondolatot tükrözi vissza a képein. „Az emberek, amikor megépítenek egy épületet, nem gondolják át a jövőjét”, folytatja, és egy (szintén fotókollázs alapján megfestett) képre mutat, mely hideg, kusza tereivel szinte igazolja a kijelentéseket.

Szilágyi Imola Nelli (SINA) OTTHONOM kiállítás és interjú

Artsomnia (A.): Honnan szerzed a témát? – kérdezem.

Sina (S.): Járom a várost és lefényképezem, ami érdekel – válaszol Sina.

És valóban, a kiállított képeknek alapjában véve fotók adják az alapot. Azonban ezek a fotók komoly metamorfózison estek át, mint ahogy maga Sina művészeti útkeresése is határozott lépésekkel megy előre a technikák és témák útvesztőjében. A kiállított alkotások korai darabjai fotókból készített festmények, majd a fotók kollázsokká válnak, és a későbbi alkotásokban ezek a kollázsok adják a mintát, alapot ahhoz, hogy újra festmény szülessen belőlük, végül egy további lépésként (a kiállítás időrendben készült utolsó elemeiként) feltűnnek a vegyes technikájú térbeli installációk is.

S.: Igen, folyton keresem az utat a technikák között, és érzem, hogy a jövő a térbeli, vegyes anyagokat felhasználó formák felé visz.

Tovább sétálunk. Beszélgetésünk alatt biztossá válik bennem a tény: Sina nem „művészkedik”, hanem a művészetet használja önmaga kifejezőeszközeként, ami általában az igazi művészek sajátja. Belső világa ennek megfelelően nem feltétlenül derűs. Számos sötétebb szimbólumot vélek felfedezni a teremben, azonban ahogy beszélgetünk, kiderül, hogy ennek oka van. A múlt, a megélt évek, a keményebb élettapasztalatok és a felnőtt világ tükröződnek minden egyes alkotásban. Sina és az alkotásai tehát önazonosak. Ezt talán a legjobban a terem közepén látható vasbeton installáció jeleníti meg, mely nyílt és kemény felidézése egy felhős gyerekkornak. Ismét csak csodálni tudom az őszinteséget, mely szinte árad ebből a fiatal, húszas évei elején járó művészből.

Szilágyi Imola Nelli (SINA) OTTHONOM kiállítás és interjú

A tárlatvezetés után leülünk. A művészi pályáról kérdezem Sinát.

A.: Huszonhárom évesen hogy látod? Csinálod, amíg bírod, vagy vannak B tervek?

S.: Sokáig nem mertem beleengedni magam a művészetbe. Ez idén megváltozott. Főállásban ezzel foglalkozom. Néha alkalmi művészeti munkákat vállalok, egyéb dekorációs munkát végzek, tetoválok, mert ezek fenntartják azt, hogy a művészettel foglalkozhassam. Dolgozom és tudom, hogy ez ki fog alakulni.

A.: Most dolgozol valamin?

S.: Igen. Mindig. Van egy műtermem, mert ha otthon dolgoznék, akkor rövid időn belül festékben aludnék. De mindig van nálam egy jegyzettömb, amibe rajzolok, ha eszembe jut valami.

A.: Vannak nagyratörő terveid?

S.: Leginkább azok vannak.

A.: Szóval célra törsz?

S.: Mióta lediplomáztam egy éve ez a hatodik kiállításom. Akarom, hogy az emberek lássák, amit csinálok, hogy létezem. Az organikus növésnek vagyok a híve. Én nem várok arra, hogy „megtaláljanak”, „felfedezzenek”. Ebben nem hiszek. Mutatni kell magad. Sok emberrel dolgozom együtt, mutatom magam a közösségi médiában.

A.: Tíz év múlva hol látod magad? Már harminc fölött leszel. Manapság a siker nem mindig a tehetség kérdése, hanem az, hogy kit karolnak fel és kit hagynak ismeretlenül.

S.: Szerencsére egy olyan világban élek, ahol a selfbrandig létezik, ahol előre lehet menni önerőből is. Minél több úton haladok, annál több esély van arra, hogy valahol befutok. Árulom magam, nem egy zacskóval a fejemen járok, megmutatom magam, azt, aki vagyok, és kihasználom ezt. Sajnos kicsit türelmetlen vagyok, ezt tudom. Szeretném, ha a munkáimmal és a munkásságomon keresztül be tudnék járni rengeteg országot, megismerni sok más művészt és velük együtt dolgozni. Az utóbbi időben elkezdett érdekelni Ázsia, de ez még a jövő zenéje, egyenlőre nincsen konkrét terv. Tíz év múlva szeretném, ha már az alkotásaimmal tartanám fent magam. Vagy itthon, vagy akár máshol.

Ez már a XXI. század gondolkodása, jut eszembe, miközben Imolát hallgatom. Ebben a korban az önmenedzselés nem erény, hanem kötelező tulajdonság. Bár sokat kérdeznék még a témáról, visszakanyarodom a művészethez.

Szilágyi Imola Nelli (SINA) OTTHONOM kiállítás és interjú

A.: Neked van üzeneted az emberek felé? Nem minden művésznek van, de úgy érzem, mintha neked lenne. A témáid, a hangvétel, a motívumaid, mintha ezt sugallanák. Több képeden tűnik fel a nő, mint tárgy, az épület, mint az elidegenedés mementója, valamiféle borongós pesszimizmus.

S.: Igen – bólint Sina. – A szenvedésnek és a szenvedélynek sok köze van egymáshoz. A női létben van szenvedés és ennek áthallása van a szenvedélybe az élet iránt. A távolságtartás és a nőknek ilyen módon történő megmutatása személyes élményből táplálkozik. Bennem mély félelem él. Sokszor a megélt traumákat dolgozom fel a műveimben, ezért nem szivárványszínű pónik vannak az OTTHONOM című kiálltáson sem, hanem egy sötétebb vándorutat mutatok meg az embereknek.

Nem bírom ki és rátérek az őszinteségre, hiszen a fenti mondatok is erre terelnek.

A.: Teljesen őszinte mersz lenni az alkotásaidban? – kérdezem.

S.: Ha lenne egy átívelő küldetésem a művészetemben, amit ki tudnék teljesíteni az eddigi életemre és a karrieremre, akkor az az lenne, hogy miként tudom lehántani az összes maníros, fölösleges réteget a művészetemről, hogy megtaláljam azt az őszinte magot, ami igazán át tudja adni azt, amit mondani akarok.

A.: Ez mindig is tudatos célod volt?

S.: A diplomamunkámnál történt, amikor mentorom rávilágított arra, hogy nem igazán tudom, miért alkotok, mit akarok mondani. Akkor jöttem rá, hogy ezt fel kell fedeznem. Most, egy évvel később már közelebb vagyok ahhoz, hogy mi lakozik bennem, mi az, amit ki akarok fejezni a világban, de még mindig nem tudom pontosan.

A.: Tehát tudod, hogy keresel, már körvonalazódik az üzenet, de még nincs meg teljesen.

S.: Így van.

A.: Ez a keresés a technikákat is jelenti?

S.: Ez a kettő kéz a kézben jár egymással. Bizonyos anyagokkal adott ötleteket sokkal jobban ki lehet fejezni. A szén egészen másként viselkedik, mint az olaj. Minden anyag egy más fajta hang, vagy nyelv, és ezekkel szeretnék a jövőben is folyamatosan kísérletezni.

A.: Ahogy időrendben haladtunk a munkáidban, eleinte külső tereket láttam, városokat, mert abban tudtad megfogalmazni a távolságtartó énedet, de aztán mintha egyre beljebb merészkedtél volna.

S.: A városnak mennie kell. Már lehet, hogy hamarosan „bemegyek”. Kimászkáltam már magam, lassan hazatalálok. Az elkövetkező időben a belső tereket és a belső történéseket fogom inkább megjeleníteni. Visszahozom szépen lassan az emberi szerepeket.

A.: Nem félsz?

S.: De! Csak azért van mégis bátorságom belemenni ebbe, mert rájöttem, hogy amíg tudok festeni, alkotni, addig bármivel szembe tudok nézni magamban. Ez a kiállítás volt az, amire ez teljesen őszintén rámutatott.

A.: Amit most látok itt az egy önszembenézés?

S.: Igen, és érdekesen pozitív visszajelzés például az is, hogy azt a képet szeretnék megvenni, ami az egyik legszemélyesebb alkotásom.

A.: Úgy tűnik, hogy minél beljebb mész az alkotásaiddal, annál őszintébbé válsz, és mintha az embereket is ez érintené meg leginkább, mint ahogy engem a vasbeton kövekből készült dívány fogott meg, amit egyértelműen a gyerekkoroddal azonosítottál. Ez már most komoly bátorságra vall.

S.: Nem mindenki értette meg. Még azok közül sem, akikről szólt.

A.: A cím sok mindent elárul. Te szoktál magyarázatot adni az alkotásaidhoz?

S.: Szinte mindig. Számomra nagyon fontos a mögöttes tartalom. Nem kell mindent túlmagyarázni, de én nem vagyok annak a híve, hogy beszéljen magáért a mű. Kellenek a háttérinformációk, ez által mélyebbé válik az alkotás.

Szilágyi Imola Nelli (SINA) OTTHONOM kiállítás és interjú

Tudatos. Megint eszembe jut ez a szó. Talán ilyen egy XXI. századi fiatal művész. Talán ez a legjellemzőbb szó rájuk. Hirtelen eszembe jut egy kérdés. Vajon milyennek látja Sina saját személyiségének jövőjét? Persze itt már nem a művekről van szó, nem is az alkotásról, de mégis érdekel.

A.: Szerinted mindig ilyen zárkózott és távolságtartó ember leszel?

S.: Igazán soha nem voltam ilyen, bár azt hiszem, hogy nem kell örökké gyereknek lenni. Nem baj az, hogy az ember felnő és megkomolyodik. Arra vágyom, és csak azt tudom remélni az élettől, hogy meg tudok teremteni magamnak egy olyan környezetet, amiben fel fogok tudni oldódni és önmagam tudok lenni, de nem hiszem, hogy bármikor mernie kell az embernek önmaga lenni. Ezt a környezetet meg kell teremteni, és sok idő, míg ezt megteremtjük. De ez is szépen lassan alakul. Már van olyan közeg, barátok, elindult egy karrier is, amiben közelebb tudom vinni magam a felszabadultabb énemhez. Remélem, hogy így lesz.

A.: És közben alkotsz.

S.: Igen. Alapjában véve az a célom, hogy gazdagítsam az embereket és elgondolkodtassam az alkotásaimmal őket. És szeretnék nagyobb változásokat is létrehozni az életben.

A.: A művészeteddel?

S.: Igen. A művészet rámutat a világra. Itt vannak az épületek például. Számomra felfoghatatlan, hogy hogyan építhetünk úgy dolgokat, hogy nem gondolkozunk azon, hogy miképpen tudjuk majd onnan lebontani, mi történik vele, ha „meghal”. Ez egoizmus: felépítem és örökre ott lesz. Holott nem. De erre rá lehet mutatni. Az elmúlásra is rá lehet mutatni. És akkor az ember a halált, az elmúlást nem, mint valamiféle szeparált dolgot kezeli majd, hanem mint az élet részét. Ha az elmúlás nem lenne olyan idegen, az emberben nem lenne az a rosszul beidegződött gondolat, hogy ha nem vagyok sikeres, akkor senki vagyok. Ezt is meg lehet tanulni, ennek is gyönyörű kultúrája lehetne. A művészet képes erre, mivel kreatív, nagy problémamegoldó potenciállal rendelkezik, így új szemszögekből mutat rá a világra, és lehetőséged ad kreatívan és újszerűen megoldani és feldolgozni a problémákat. Mindezt úgy hogy nem szakad el az emberségtől és a lelkiségtől, ahogy azt például sok tudományos ág teszi. Ilyen gondolatok is foglalkoztatnak, de mindez még nem állt össze egyetlen üzenetté. Talán nem is fog. Az őszinteséget mindennél nagyobbra tartom, és szerintem én egy olyan dolgot keresek, amit nem is lehet megtalálni, viszont nagyon fontos, hogy ne hagyjam abba a keresést.

Aztán elbúcsúzunk. Talán kissé kevésbé távolságtartón intünk egymásnak. Nézem, ahogy visszamegy a kiállítótérbe, és egy útkereső, magabiztos, XXI. századi, fiatal, ízig-vérig művészt látok. Előtte az élet.

Friss

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Dühödt taxisok, robbanásveszélyes politikai krízis és 56-os golyózápor a Blokád új előzetesében

Alig több mint egy hónap múlva, október 20-án már a mozikban lesz látható az...

Németh Miklós: Életöröm című kiállítása a Virág Judit, és a Bodó Galériában

A Virág Judit, és a Bodó Galéria közös rendezvényén Németh Miklós festményei vannak kiállítva....

Buborék kritika (Bubble, 2022 – Netflix): A kishableány és a parkour története

Sokan elfelejtik, hogy az anime nem csak azt jelenti, hogy 80 epizódot végig kell...
Varga Lóránt
Varga Lóránthttp://www.vargalorant.hu
A nevem Varga Lóránt és író vagyok. Nyomtatásban megjelent műveim mellett két éve "közösségi íróként" tevékenykedem, ami nyomon kísérhető honlapomon és Facebook oldalamon is. Kis gyerekkorom óta nézek filmeket. Ennek megfelelően mindig is közelemben maradt ez a művészeti ág. Egyetemi éveim alatt számtalan filmesztétika kurzus hallgatója voltam. Ha akarjuk, ha nem a XX. század második felétől a vizuális kutúra átvette a vezető szerepet. A tény fölött egyetlen író sem hunyhat szemet. Ennek szellemében egy általam vezetett, immár 10 éves Olvasókör is rendszeresen tárgyal filmalkotásokat. Olvasni jó. És jó filmet nézni is jó. Ez van!

Hasonlóak

A Szőnyi István Emlékmúzeum

A Dunakanyar egyik faluja Zebegény, mely Nagymaros után és Szob előtt helyezkedik el. Több...

A „szabad realizmus” festője: Szabados Norberttel beszélgettünk

Szabados Norbert ma egy felkapott kortárs festő, amit nemcsak az mutat, hogy több mint...