A kis Raoul Taburint apja egyedül neveli, a köztiszteletben álló postás egyszer szeretné átadni a stafétabotot fiának. A fiú azonban soha nem tanul meg kerékpározni, de ezt hihetetlenül jól titkolja mindenki előtt. Egy szerencsétlen baleset során ráadásul olyan hírnévre tesz szert, hogy egyébként sem hinne neki senki. Az évek során annyit tolja maga mellett a biciklit, hogy a legkisebb változást is azonnal észreveszi, így ő lesz a kisváros szerelője, akihez bárki bizalommal fordulhat, és aki nem ismer lehetetlent, ha javításról van szó.
A francia képregényes Jean-Jacques Sempének – többek között – a magyar mozikban is bemutatott kis Nicolas-t köszönhetjük (Goschinnyvel közösen jegyzi). Sempé (1932-) az ötvenes évektől a kétezres évek végéig volt aktív, de ma is szívesen rajzolgat. Raoul Taburin, a dél-francia kisváros kerékpárszerelője 1995-ben mutatkozott be a nagyérdeműnek. Bár a film hozzávetőleg a nagyszüleink idejében játszódik, autót egyáltalán nem látunk, ami ráerősít a kerékpár – nem csak, mint közlekedési eszköz – fontosságára. Ez egy közösség, egy mikrokozmosz, ahonnan kerékpárral indulnak el és ahova kerékpárral érkeznek az emberek, sőt, az egyetlen fontos esemény is a kerékpárverseny. Ez ezért eléggé frusztráló lehet annak, aki soha nem tanulta meg a használatát. Nem csoda, hogy Raoul (Benoît Poelvoorde) csak a környező dombokig merészkedik, oda is tolja a biciklit, amikor senki nem látja. Felszállhatna egy buszra, de nincs, mintha az alkotó önkéntes elszeparáltságra kárhoztatná az itt élőket, pedig inkább csak arról van szó, hogy a nagyvilág felé nem nyitva egy szűk környezet akar bemutatni, ahol a mondanivalója jobban érvényesül. Itt mindenki azt csinálja, amit a szülei, a nagyszülei és így tovább.
Raoul apja postás volt és egy postásnak nélkülözhetetlen munkaeszköze a kerékpár, így nem tudta őt követni, ugyanakkor szerelőként eljutott a szakma csúcsára és a közösség megbecsült tagjaként az emberek az ő nevét használják, ha kerékpározásról van szó, vagyis taburinoznak a taburinnal. Azért ez nem olyan rossz dolog. Valamit valamiért. Ebből persze rögtön adódik a következő kérdés, mit ad majd át a gyerekeinek? A nevét? A kerékpár szervizt? A kerékpározni nem tudás örökségét és az egész életre szóló titkolózást? Hősünk újfent nem lehet felhőtlenül boldog. A fotós Hervé Figougne (Edouard Baer) megjelenése sok mindent megváltoztat. Párizsból érkezett, ahol a kerékpározni nem tudás nem jelent ennyire súlyos terhet. Hervé ugyanakkor a vidéki életet jött megörökíteni, így elkerülhetetlen, hogy Rault, a kerékpár szerelőt tekerés közben örökítse meg. Vajon meddig tudja elmismásolni a dolgot? Nem titok, Hervének ugyanúgy van egy hiányossága, hiszen az mindenkinek van. A kisvárosban nem illik erről beszélni, de ő kintről érkezett, igazából nincs szégyenkeznivalója. Ottléte alatt ráadásul barátságot köt Raullal, így a két férfi akár meg is oszthatná egymással a saját takargatnivalóját. A kerékpár szimbolikus jelentéssel bír, hiszen – mint már írtam és nagyon bizonygatnom sem kell – mindenkinek vannak hiányosságai, olyan dolgok, szokások, amiket nem szeretünk magunkban.
Hiányolunk bizonyos képességeket, melyekre hiába próbálunk szert tenni, soha nem járunk eredménnyel. Próbálunk ezekkel együtt élni, de azért többé-kevésbé frusztrál minket. Fontos számunkra a rólunk kialakult kép, de sokszor a boldogságot (a szabadságot?) éppen az jelenti, ha nem takargatjuk ezeket. Senki sem tökéletes, de attól még bőven lehet tisztességes, szeretetre méltó és értékes ember. A francia-belga képregények, a gyermek és ifjúsági irodalom a szórakoztatáson túl a nevelésről, az életre való felkészítésről is szól, egyfajta tanmese. A sztori soha nincs túlgondolva, néha egészen komplex dolgokat közvetít egyszerűen megfogalmazva, szimbólumok, metaforák segítségével. A cipész lukas cipőben jár, a kerékpár szerelő nem tud kerékpározni. Raoul Taburin története bájosan egyszerű és egy kicsit talán ódivatú is, de a mindennapok során ránk zúdított tökéletesség iránti igény (nézz meg egy reklámot vagy álláshirdetést pl.) ellen ma is jó orvosság. Pierre Godeau-nak ez még csak a harmadik rendezése, de nem akárkik dolgoztak a keze alá. A forgatókönyvet Guillaume Laurant jegyzi, akinek olyan történeteket köszönhetünk, mint az Elveszett gyermekek városa (dialógusok), az Amélie csodálatos élete (Oscar-jelölés), a Hosszú jegyesség vagy a T. S. Spivet különös utazása. A fényképezés a Lumiere és háromszoros César-jelölt Claire Mathon, a vágás A zongoristáért Oscarra jelölt Hervé de Luze munkája. Javier Navarrete zeneszerző neve a Tintaszív, a Bizánc, A faun labirintusa (Oscar-jelölés) és A titánok haragja filmek után lehet ismerős.
