Vegyünk egy eldugott texasi kisvárost, Carpot, ahonnan nincs kiút. De hát ezt meg már hogyan?, teheti fel a kérdést az egyszeri sorozatfogyasztó. Sajnos már erre sincs válasz. Mert ebből a kisvárosból el lehet menni. Nincs lezárva, nincsen misztikus ködfallal körbe véve. Mehet mindenki, amerre lát. Akkor miért nem lehet elmenni? A pénz miatt. Az elmenéshez ugyanis sok zöldhasú kell. Csak az a baj, hogy ez sem igaz. Az elmenéshez egy buszjegy ára kell, többnyire. Mindegy. A sorozat úgy döntött, hogy csak azok tudnak kiszabadulni a poros vidék fojtogató öleléséből, akiknek sok pénze lesz.
De honnan?, teszik fel a kisváros éppen érettségiző fiataljai. Hát indulni kell egy tinik között évente, titkosan megrendezendő versenyen, melynek győztese kap egy halom pénzt, jelen esetben 50.000 dollárt. Az elkeseredett tinik (a legtöbbjük egyébként kocsival furikázza magát ide-oda a városban) jelentkeznek, és már indul is a bátorságpróba, mert a fordulókhoz bizony bátorság kell.
Milyen bátorság? Főként klisés. Magasról kell leugrani, csukott szemmel kell autóúton rohangálni, be kell vallani egy titkot, elmebeteg fegyvermániákus házába kell betörni stb. A kamaszok pedig szövetkeznek, betörnek, egymás ellen áskálódnak, miközben a háttérben mozog a zsűri, akik a pénzt adják, és nem tudjuk, hogy kicsodák, de biztos rosszak. A rendőrség persze nyomoz, mert ők sajnos annyira ostobák, hogy míg a város összes fiatalja rájön a jelekből, hogy a következő forduló merre, mikor zajlik majd, a rend őrei minduntalan lecsúsznak az eseményről. Kár, hogy egyikük sem fiatal, mert akkor ők is rögvest rájönnének mindenre.
Ezzel nagyjából el is mondtuk a film lényegét. Vannak főhősök, versenyzők, szép kamaszok, erős kamaszok, gonosz kamaszok, rossz felnőttek. Az ember úgy pergeti le a részeket, mintha egy nagyon rosszul leforgatott Survivor 78. évadját nézné végig.
Persze azért kicsit izgul, hogy a főhős nyerjen és mehessen innen a fenébe, de azért nem nagyon tudja komolyan venni a dolgokat, mert pontosan két lépéssel továbbgondolva a történet bármelyik elemét, azonnal oltári nagy kérdőjelekbe fut. Miért? Minek? Hogyan?
A szokásos fiatal színészgárda teszi a dolgát. Nagy alakításra nem képesek, hiszen nincs mit, és különben is 22 év az átlagéletkor, a mozgalmasabb jelenetek klisésen mozgalmasak, a romantikusak klisésen romantikusok, van benne klisésen meglepő fordulat és minden egyéb, amire klisésen szükség van.
Tíz rész múltán végül elmondhatjuk, hogy láttunk egy történetfűzésében, mondanivalójában, drámaiságában klisés sorozatot, melyen több a lyuk, mint a szövet, melyben maguk az alkotók sem tudták eldönteni, hogy mit akarnak.
Ha az ember unatkozik és nincs mit néznie, akkor egynek ez is jó lesz. Valószínűleg ezzel mindenki így volt: a készítők is.
