Molnár Sándor, a sajnálatos módon nyáron elhunyt festőművész életmű kiállítása októberben nyílt meg a Műcsarnokban.
A festő 1955–től a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere volt többek közt Kmetty János, akivel mélyebb viszonyt tudhatott a magáénak. Ekkortájt kezdett el festeni, majd megismerkedett a jógával, de a buddhizmus is vonzotta. Ezután megalapította a zuglói kört, amelynek tagja volt Bak Imre, Nádler István és Deim Pál, akik ma már híresek. 1966-ban rendszerezte elméleteit Festőjóga néven.
Késő évei során felemelkedett a magyar avantgard képviselői közé, mint pl. Gyarmathy Tihamér, Losonczy Tamás, Martyn Ferenc, és Veszelszky Béla. 1990-től tanított a Képzőművészeti Főiskolán. Molnár Sándor Festőjógája Hamvas Béla barátságán alapszik, tőle kapta ezt az elnevezést.
A festő érdeklődési köréhez tartozik a tibeti és az egyiptomi halottas könyv, az indiai és buddhista filozófiák. Isten keresése jellemzi egész életművét. Több tan létezik, mely elemekre bontja a világunkat. Az indiai filozófia szerint van a tér/éter, levegő, tűz, víz, és a föld. Molnár Sándor szintén öt elemre és öt korszakra bontotta festészetét. Egész életében azt kereste, ami túlmutat a matérián, a testi valóságon. Az örökkévalósághoz kapcsolódó tanokat kutatta, és tapasztalatait, elgondolásait festményeken keresztül fogalmazta meg.
A föld elem „feltérképezése”, ábrázolása időrendben az első korszaka volt. A tájat és az embereket, vagy a csendéleteket absztrahálta, főleg a fekete és a piros metamorfózisain keresztül. E korszakában alkotott képekben még fellelhető a figuralitás.
Következő korszaka a víz elemre épül. Ez nála a pusztítást jelenti. A pokol bugyraiban járunk. A víz örvénylő és mindent elsöprő lendülete, mélysége és zabolátlan, haragos pusztítása talán a végzetre, a végidőkre emlékeztetnek bennünket.
Aztán jön a tűz. Ez a korszaka a tűz tisztító erejét és az újjászületés erőit szimbolizálja. A lángcsóvák energikus örvénylése a víz örvénylésével hasonlatos. A tüzet ábrázoló egyik-másik képe is a pokolba vezet bennünket, a kárhozottak és a gonoszság elégésére, megtisztulására. Majd amikor mindez lecseng, akkor jön a tiszta fénnyel égő láng.
Következő korszaka a kristály elem. Pasztell színek fejezik ki ezt az éteri szinten létező kikristályosodott világot. Mintha mozgásban lenne, de üresség is van a kristályban. (A kristályokat egyébként gyógyításra is használják, de az alkímiában is összetevő.) A tisztaságot is jelképezhetik. Amit a forró tűz kiégetett, annak a maradványa ez a világ. Ugyanakkor éles formák és síkok jellemzik. Ezek a föld mélyebb rétegeiben születnek, nagy nyomás és hő alatt. Nincsen igazi tér, nincsen árnyék és fény. Csak éles vonalak és színek vannak.
Az utolsó korszaka pedig az üresség, amely a „sunjata” elnevezéssel bír, jelentése meditatív állapot, üresség. Itt a legmegfelelőbb a fehér szín, hiszen a fényszínek egymással egyesülve fehérben teljesednek ki. A csend, a meditáció üressége, a nirvána, a nyugalom teljes elérése ez. Hiszen maga a festés is egy meditatív állapot kell hogy legyen.
A meditáció célja az üresség elérése. A lélek, a tudat, szellem meg a test egységre ébred, valamint harmonikusabbá válik. A jógát gyakorló személy, az ember az univerzummal kerül kapcsolatba. Amit ilyenkor hallunk, az csak a légzés csendje, elmerülünk benne és a saját szellemi erőnk segítségével érünk el egy olyan állapotot, ahol az üresség van.
Molnár Sándor így az öt elemen keresztül elérte a semmit, a végtelen nyugalmat, és kiteljesedett benne. A kiállítás február 5-ig látható.
