Két napot vártam a kritika megírásával, ugyanis körülbelül ennyi kellett hozzá, hogy leülepedjenek a látottak és sikerüljön befogadnom az élményt, amit Dan Kwan és Daniel Scheinert író-rendező alkotópárosa készített. A megszeretnem szót nem használhattam, lévén, hogy az nem sikerült, ugyanakkor el kell ismernem, hogy ezt a fajta mozit nem is biztos, hogy be lehet úgy skatulyázni és egyszerűen csak le- vagy felpontozni, mint szoktuk.
Ugyanis a Minden, mindenhol, mindenkor egyszerre scifi- és akciófilmbe ültetett dráma. Annak is egy teljesen szokatlan és üdítő keveréke, amit úgy toltak túl, hogy minden agymenést, minden elvetemült ötletet belepakoltak, ami eszükbe jutott. Ez persze egyszerre dicséret is meg nem is, mert az emberi agy nem biztos, hogy ezt jólesően be tudja fogadni, sőt hogy tovább menjek, több esetben kifejezetten irritáló és fárasztó, ahogy az események pörögnek és néhol furábbnál furább jeleneteknek és párbeszédeknek leszünk tanúi, ahogy hőseink az univerzumok között ugrálnak.
Ez a multiverzum nem olyan, mint a Marvel féle, hanem sokkal extrémebb, itt Evelyn (Michelle Yeoh) személyén keresztül találkozhatunk különböző univerzum beli alteregóival: láthatjuk sikeres színésznőként és énekesnőként, pechszériás bevándorlóként, de találkozunk
L’ecsómacival és kihalt Földdel is, ahol csak kövek léteznek. Ha ez nem lenne elég, akkor még megemlítem a nagy bagelt is, ami fekete lyukként működik és belepakolnak mindent, ami fájdalmat okoz az embernek, hogy az megsemmisítse főhőseinket, és persze a virsliujjas univerzumról se feledkezzünk meg – pedig őszintén mondom, bár megtudnék! És hogy hogyan lehet utazni ezek között az univerzumok között? Nos, itt nincs se Strange, se a gyűrűje, ezért valami meghökkentőt kell csinálni – például szőlőzsírt enni vagy szerelmet vallani – hogy váltogassanak alteregóink között, ám ez később igen elvetemült helyzeteknek ad teret, ahol a bepisilés a legapróbb dologgá válik. Ezt elolvasva minden bizonnyal könnyű elképzelni, hogy egy olyan összevisszaságnak lehetünk tanúi, ami nem mindenki tetszését nyeri majd el és valószínűleg nem az átlag filmnéző szívébe lopja majd be magát. Mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nagyon sok ember imádni fogja a filmet, mint ahogy nagyon sokan – inkább többen, mint kevesebben – nehezen fogják viselni. Nekik és bevallom, hogy nekem is, kellett volna a filmhez egy üveg vodka is, hogy teljes legyen az élmény, vagy legalább annyira elbódítson, hogy elrepüljön a bő két órás játékidő.
Pozitívumként mindenképp ki kell emelnem a fantasztikus operatőri munkát és vágást, ami vizuális orgiaként lavíroz a multiverzumok és harcjelenetek között. Egy kis hiba és mindez egyáltalán nem működhetett volna, és a remek munka helyett a csapnivaló jelzőt kapná. Nem mehetünk el szó nélkül a koreográfusok Andy és Brian Le mellett sem, akik a youtube-ról tanulták ki a harcművészeteket és formálták azt a saját stílusukká. Úgy tűnik bejött, mert most ők az egyik legfelkapottabbak a szakmában, például Andy Lee készítette fel Simu Liu-t a
Shang-Chi és a tízgyűrű legendájára is, és még egy szerepet is megcsípett a filmben. Andy és Brian nem titkoltan Michelle Yeoh nagy rajongói és már korán elmondták a színésznőnek, hogy stílusuk nagy részét az Ő filmjeiből vették, így külön megtiszteltetés volt számukra, hogy neki készíthették el a koreográfiákat.
Harmadik pozitívumként pedig a szinte minden jelenetben szereplő Michelle Yeoh-t emelném ki, aki pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtja a Minden, mindenhol, mindenkorban. Michelle nem egy vagy kettő, hanem legalább 10 karaktert formál meg a vásznon, ami harcművész tudása mellett színészi kvalitásait is nagyban igénybe vette. Bár a forgatókönyvnek voltak olyan aspektusai, amit saját bevallása szerint is mindenképp ki szeretett volna vágatni – például a sokat emlegetett virsli ujjas részeket – végül ez nem sikerült és bevallottan viccesnek találta ezeket a cselekményszálakat is.
És ha már szereplők, a könyvelőt igen sokszínűen alakító Jamie Lee Curtis és a férj szerepében Jackie Chanre hajazó Ke Huy Quan – akiről had áruljam el, hogy Picúr az Indiana Jones és a Végzet templomából! – kiválóak szerepeikben, mindegyik alteregójukat ugyan olyan átéléssel és örültséggel mutatják be, ahogy azt kell.
Összességében a Minden, mindenhol, mindenkor újszerű látásmóddal, remek vizuális megoldásokkal és Michelle Yeoh egyik legjobb alakításával örvendezet meg minket – feltéve, ha képesek vagyunk végignézni a filmet. Mert bizony kemény 139 perc vár rád, ha beülsz rá. És bár ez a film nem lesz közönségkedvenc, lesz egy réteg, aki minden bizonnyal imádni fogja minden különlegességével, különcségével és extravaganciájával együtt, akiknek frissítően hat az élmény, nem pedig szenvedést okoz neki. Bár vannak ugyan olyan részei, amitől az ember már annyira eldobná az agyát, hogy szíve szerint otthagyná a filmet, de kellően rápihenve és nyitott elmével figyelme befogadóvá is válhatunk, hisz bár komoly témákat is felvet, végső soron a szórakoztatás a célja.
