szombat, december 21, 2024

Trending

Hasonlóak

Megdöntötték a Bosszúállók: Végjáték egyik rekordját

Az új kínai blockbuster, a Detective Chinatown harmadik része február 12-én, Holdújévkor jelent meg és megdöntötte a box office nyitóhétvége alatt szerzett legnagyobb bevételi rekordját egy adott országban, amit eddig a Bosszúállók: Végjáték tartott. A 2019-es Marvel film 357 millió dollárt (körülbelül 105 milliárd forintot) szerzett első hétvégéjén az Egyesült Államokban.

Bár a mozik a világ nagy részén zárva vannak, Kína egyike annak a kevés országnak, ahol az új filmeknek moziban lehet premierük. A megnyílt mozik segítségével Kína a világ vezető filmpiaca lett, még úgy is sikerült megelőzniük az Egyesült Államokat, hogy az összbevételük megharmadolódott 2019-hez képest.

A nyitóhétvégék bevételei nagyon fontosak a blockbustereknél, hisz az összbevétel 30-40%-át is kitehetik. A Detective Chinatown 3 398 millió dollárt (nagyjából 117 milliárd forintot) szerzett Kínában az első három napján, ami 41 millió dollárral (vagyis 12 milliárd forinttal) több, mint amit két éve a Bosszúállók: Végjátéknak sikerült szereznie.

Ettől függetlenül a legnagyobb összbevételt szerző film rekordját még mindig a Végjáték tartja, ami valószínűleg egy darabig még így is marad.


Rigó Péter
Rigó Péter
Sorsfordító volt, amikor gyerekként megnéztem a Donnie Darko-t, és amikor először elindítottam az Underground 2-t. Innentől kezdtek el igazán érdekelni a filmek és a zenék. Azóta nem telik el nap anélkül, hogy ne néznék vagy hallgatnék valami újat.