Vannak dolgok, amiket elvből nem szoktam megnézni, ide tartoznak például (nagyon kevés kivétellel) a kimondottan karácsonyi tematikájú, küszöb alatt kifolyós, morális álproblémákra hiteltelen álválaszokat adó mozgóképes habcsókok. A Karácsonyi krónikák 2. nem győzött meg róla, hogy változtatnom kéne ezen a hozzáállásomon (sőt…), viszont volt egy váratlan hozadéka a dolognak. Az történt ugyanis, hogy ha már muszáj volt megnézni ezt az egyedülálló csodát, majdnem nagykorú gyermekeimmel úgy döntöttünk, hogy november végén teremtünk hozzá egy kis karácsonyi hangulatot, tehát sütöttünk sütit és csináltunk egy nagyvonalú adag forralt bort (amibe még annál is nagyvonalúbban borult bele az ízesítésre szánt konyak). Nincs az a mennyiségű alkohol, ami a Karácsonyi krónikák második részéből nézhető filmet varázsolna, viszont a körülmények ihletésére hirtelen nekifutásból megnéztük az első részt is, ami minden várakozásunkkal szemben a maga kategóriájában egy kimondottan szórakoztató műalkotásnak bizonyult. Kár, hogy nem arról kell írni, mert családi mozizásra dec. 25-re a „Hótszokványos, de aranyos” súlycsoportban bátran merem ajánlani. Valószínűleg a második rész épp azért született meg, mert a Mikulást alakító Kurt Russel akkorát futott a börtönben a prostikkal karácsonyi bluest nyomó, napszemcsós, autótolvaj Miklós Tél Atya szerepében, hogy arra már nyugodtan lehetett nézhetetlen, de azért garantálhatóan sokak által megnézett folytatást bazírozni.
A sztori szerint az első részben megismert Szimpatikus Gyermekek, vagyis Katie (Darbie Camp), a Cukimuki Cserfes Kislányocskácska és Teddy (Judah Lewis), a Családi Problémák Miatt Rossz Útra Tévedt Csupaszív Kamasz komoly problémával szembesülnek: az anyjuk (Kimberly Williams-Paisley) minősíthetetlen módon az apuka halála után alig 300 évvel máris újra férjhez szeretne menni. A potenciális vőlegénynek, egy szép szál fekete afroamerikai néger kisebbségnek ráadásul van pofája saját gyerekkel rendelkezni (Jahzir Bruno). Skandallum. Teddy még egész jól viseli a helyzetet (mert kiírták a filmből a politikailag korrektebb és egyébként sokkal aranyosabb fekete kiskölök kedvéért), de Katie hallani sem akar a dologról. Ez pedig kapóra jön Belsnickelnek, a Télapó ellen lázadó manónak (a Deadpool 2-ből ismert, szerintem zseniális Julien Dennison), aki addig fondorkodik, míg Katie Hawaiiról (ahová az a minősíthetetlen nőcsábász népellenség az egész családot elvitte nyaralni) váratlanul az Északi-sarkra kerül, ráadásul a minősíthetetlen nőcsábász népellenség kisfiával együtt. Itt aztán a gyerekeknek rendezniük kell az egész Belsnickel-problémát, hogy Télapó (Kurt Russel) és Télanyó (Goldie Hawn) végre ismét békében hajigálhassák a műanyag vackokat a kéményekbe. (Ne feledjük, hogy angolszászéknál a Mikulás figurája a karácsonnyal függ össze. Gondolom, nagyokat pofozkodnak a Jézuskával, hogy épp ki adja át Ödönkének a pléjsztésönt).
Először is hadd idézzem tulajdon ivadékomat, aki szerint „a gyerekekről pont az ilyen sztereotip sz…ok miatt van mindenkinek olyan rossz véleménye”. Ebben speciel igaza van. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a szülő új partnerét a gyereknek úgy kell kezelni, mint a mosogatórongyot. Nyilván ehhez szükségesek ilyen bagatell apróságok, mint a szereteten és őszinteségen alapuló szülő-gyerek kapcsolat, de ha már karácsonyi tematika, az isten szerelmére… Persze, persze, ha az emberek normálisan élnének, akkor miből csinálnának filmet. De a nyolcszáznegyvenedik ilyen alkotás után már kicsit zsibolyog az ember agya, és ugyan ritkán mondok ilyet, de ez TÉNYLEG rossz példa a gyerekeknek (meg a szülőknek…), akkor is, ha a végén természetesen minden jóra fordul. Az már csak hab a tortán, hogy a Katie-t játszó gyerekszínészből csak a gyerek igaz, két arckifejezése van, és azokat se feltétlenül jó sorrendben alkalmazza.
A másik probléma kicsit árnyaltabb, és a gyerekek nélkül talán el se gondolkodtam volna (jó a fiatal a háznál…). Hiszen itt a Télapónak dolgozó manócskák voltaképp modern rabszolgák! Szegények a szabadságukért harcolnak, Belsnickel pedig teljes joggal van kiakadva, hogy az általa feltalált és gyártott játékok kapcsán Télapó aratja le az összes babért. Se jogdíj, se elismerés, se semmi. Titokban mi mind a hárman azért szurkoltunk, hogy az életükben először felszabadultan bulizó manócskák végül győzzenek, hogy onnantól felhőtlenül, szabadon élhessenek, pl. magánvállalkozóként. (Mikor a Belsnickel-féle összeesküvés végül kudarcba fulladt – remélem, ezzel nem lőttem le valami túl nagy poént – a történelmileg kiművelt nagyobbikom csak annyit mondott, hogy „Na, most, hogy Spartacust felszögezték a keresztre, minden vissza fog térni a régi kerékvágásba”. Nyilván a manócskák keresztre szögezése a karácsonyi kontextusba nem fér bele – még a húsvétiba se nagyon –, szóval nem kell aggódni, még aki rossz véget ér, az is jó véget ér). Belsnickel és Télapó viszonya nem mellesleg az apa-fiú konfliktust is pedzegeti, bár ennek egyetlen megnyilvánulása az állandó farokméregetés. Ez legalább vicces, legalábbis a télapós filmekben elég ritkán jön elő.
Hülyébbnél logikátlanabb fordulatok követik egymást teljesen kaotikusan, így például a multiallergiás és totál gyáva kissrác Férfivá Nevelése azon egyszerű módszerrel, hogy kiküldik a láncfűrésszel hadonászó, bedrogozott manócskák közé egy 200 méter magas szakadék peremére virágot szedni (nem vicc), vagy az a blaszfémiát súroló motívum, hogy a kissé skizofrén Télapó (aki hol szuperhős, hol egy lúzer idióta, és sose lehet tudni, hogy épp melyik énje kerekedik felül) a betlehemi csillagból csinál fúziós reaktort (ez sem vicc). A vizuális effektek valami borzalmasak, a zene hagyományosan nyálas, a végkifejlet láttán legszívesebben a maradék konyakot is a forralt borba öntöttem volna. Sokkal többet nem is vártunk a szemlátomást a karácsonyi lidércnyomásra szakosodott Chris Colombustól, akinek az egész tetv… szóval akinek a Reszkessetek betörőket köszönhetjük. Ami menti az egész szörnyűséget, az a kimondottan szexi Télapó és tűzrőlpattant neje közti gyengéd viszony. Goldie Hawn és Kurt Russel 37 éve tartó kapcsolatának sikerültebben is emléket lehetett volna állítani, de a két veterán színészlegenda annyira kedves együtt, hogy a kedvükért a világ legrosszabb karácsonyi filmjének is hajlandó lennék megbocsátani. Már meg is tettem.
