Kétféle módon viszonyulhat valaki a Sakáltanya című alkotáshoz. Vagy kultuszfilmnek számít az életében és időnként újra nézi, vagy megveti és utálja, annak ellenére, hogy nem egy jelenetet tud felidézni belőle. Mégis, vajon miért ez a nagy széthúzás?
Idén augusztusban lett 20 éves a Sakáltanya. A 2000-es évek egyik nem feltétlenül toplistás alkotása volt. Ha utánanézünk, akkor rögtön láthatjuk, hogy sehol nem kapott igazán kiemelkedő értékelést. IMDB-n 5,7 pontot, Rotten Tomatoes-on 23, Metacritic-en 27 százalékot ért el. Ha a közönséget kérdezzük, akkor viszont csupa-csupa pozitív visszajelzést láthatunk. Kinek van akkor tehát igaza valójában?
A történet igencsak egyszerű. A megszokott, már jól ismert helyzettel találkozhatunk. Violet Stanford (Piper Perabo – A tökéletes trükk, Támadás a Fehérház ellen 3) elhagyja otthonát, New Jerseyt, hogy kövesse álmát és igazi dalszerző legyen. Így elmegy New Yorkba és megpróbál mindent, hogy a zenéjét valahol felkapják, ám nem könnyíti meg helyzetét, hogy élőben, közönség előtt nem mer énekelni. Többszöri sikertelenség után jönnek az újabb nehézségek, így még ki is rabolják. Ahogy ilyenkor szokás, csapot-papot hátrahagyva lemegy egy kis étterembe pénz nélkül szomorkodni, ahol meglátja a „sakál lányokat”, és valójában ekkorra kezdődik el a film. Senkinek nem számít Violet álma, talán csak a férfi főszereplőnek, Mr. O’Donellnek (Adam Garcia – Fiúk az életemből, Gyilkosság az Orient Expresszen), de még magának Violetnek is mintha mellékes lenne. A történet a sakálokról szól, a nőkről, és arról, hogy mások hogyan vélekednek a másik emberről.
Ebből fakad a nézeteltérés a rajongó- és az ellentábor között. Az ellenlábasok jogosan felróják a filmnek (az elég gyenge sztorin kívül) a nők és a férfiak bemutatását. A férfiakat részeg kisfiúkként jelenítik meg, akik csak arra vágynak, hogy néhány csinos lányt táncolni lássanak és tombolhassanak. A nőket egy darab húsként, akik a testükkel bármit elérhetnek, és ha jól csinálják, mindenkit úgy irányíthatnak, mint a bábukat.
Ezzel szemben áll két támogató közösség is. Az első egyszerűen azzal érvel, hogy egy bugyuta, de vidám perceket okozó film. Mit vártak a „vidéki lány nagyvárosba költözik” sztoritól? A másik viszont egészen mély tartalmakat kapcsol a filmhez, és talán pont ezek az érvek azok, amik miatt a Sakáltanya 20 év alatt kultuszfilmmé vált.
A film egy naiv lányról szól, aki nem igazán mer nagyközönség előtt énekelni, sőt, úgy igazán semmit nem mer. Félénknek és esetlennek tűnik, aztán elkezd dolgozni a Sakáltanya nevű kocsmában, és szép lassan a félénk lányból felnőtt nő lesz. Egy bátor, magabiztos, önmagáért kiálló és magukat menedzselő lányok közösségébe kerül, ahol saját maga legjobb verziója lehet. Itt nem a lenge ruhákon és a vonagló táncmozdulatokon kell a hangsúlynak lennie, hanem azon, hogy egy ember jól érezze magát a testében úgy, ahogy ő szeretné. Természetesen mindennek és mindenkinek megvan a maga közössége, ahogy azt az egyik film végi jelenetben láthatjuk: Violet és még Lil (Maria Bello – NCIS, Amikor kialszik a fény) is normális, hétköznapi ruhákban jelenik meg a képernyőn, amikor Violet új munkahelyén találkoznak.
És tényleg úgy gondolja bárki, hogy egy kocsmai verekedést megállítana egy teljesen indokolatlan énekelgetés? Mondhatja ilyenkor akárki, hogy mindent bele lehet magyarázni a filmekbe, de sokkal többet ad a film, ha úgy tekintünk rá, hogy a főhősnő fejlődését láthatjuk. Violet az újabb nehézséget már nem visszahúzódva, elmenekülve próbálja túlélni, hanem megérett a cselekvésre és megteszi azt, amit idáig nem mert. Esetünkben ez csak éneklés, de a karakter számára előrehaladás. Sőt a jelenet, mikor az apja meglátogatja a munkahelyén, szintén jelképezheti, ahogy először ébred rá a szülő, hogy a gyereke felnőtt, és ezt nem feltétlenül könnyű feldolgozni.
Természetesen tagadhatatlan, hogy mindez elég erős szexuális csomagolásban kerül a néző elé, de megfelelően értelmezve azzal nincs is feltétlenül probléma. Valamilyen szinten még empowering is lehet néhány néző számára, ami szintén alátámaszthatná a kultuszjelenséget. Nem szabad elfelejteni, hogy amikor a történet létrejött, a feminizmus harmadik hullámának elején járhattunk. Akkor ez a film még jelenthette a női önállóság és erő bemutatását. Talán nem is véletlenül szeretne az egyik híres mellékszereplő, a Zoét alakító Tyra Banks egy folytatást a filmnek, amiben korábbi szereplőtársai is benne lennének. Be lehetne mutatni, hogyan változott meg az karakterek élete és a világ 20 év alatt. Az előzmény és egy új rész igencsak érdekes történelmi képet festhetne a két rész között eltelt időről és a feminizmus változásáról.
Mindezek ellenére nem lehet eltekinteni a film zenei felhozatalának snassz mivoltáról, a gyenge párkapcsolati konfliktusokról, nem beszélve a férfi jellemek kidolgozottságáról vagy a drámai jelenetek súlyáról. Valóban nem túl erős a film, ha technikai vagy akár történet szempontjából vizsgáljuk, de mint már korábban említettem, mit várhatunk a több tucat és még egy „vidéki lány nagyvárosba költözik” sztoritól? Vidám perceket és talán jobb esetben néhány elgondolkodtató pillanatot.
Fontos a végén kiemelnem, hogy a kultuszjelenség azon része, ahol egyre több Sakáltanya kocsma nyílik világszerte és erotikus műsorral készülnek a női és férfi vendégeknek egyaránt, nem feltétlenül mutatja a jó irányt, amit anno a film képviselt a fiatalok számára, így azt érdemes elkülöníteni attól. Főleg, hogy a mű esetében egy időben kötött alkotásról van szó, a kocsmák pedig attól függetlenül működnek és nem is feltétlenül adják vissza azt a tartást és méltóságot, ami a filmben látható.
Képek forrása: IMDb.com, zoom.hu, out.com
