Előre szólok, hogy a DC, Marvel, Justice League, Avangers, Frank Miller, Klaus Janson-rajongók el tudjanak kattintani, mert én temetni jöttem Batmant, nem dicsérni.
(Ha már ez a kétrészes darab is ezen fáradozik.)
Én belátom saját hiányosságaimat, mert amellett, hogy mélyen alulképzett vagyok a témában, még csak nem is igazán szívlelem a műfajt. De bizony a sötét lovag kétszer 70 perces visszatérése alatt egyetlen dolog visszhangzott a fejemben!
„Itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter?”
Na de csak szép sorjában. Először is, minden rajongásom ellenére (amit a Nolan-féle trilógia tudott kiváltani), rá kellett jönnöm, hogy Batman úgy az egyetlen nagyon is emberi szuperhős a DC univerzumban (mert ugye kizárólag a pénze és fizikai képzettsége teszi lehetővé, hogy a rend önjelölt őrzője legyen), hogy közben elképesztő pszichózisai vannak. Konkrétan gyerekkora óta egy jófajta terápiára lenne szüksége, hogy feldolgozza a szülei halála és egy seregnyi denevérrel való találkozás okozta traumáit.
Ehhez képest nyoma sincs kezelésnek, sőt újra és újra megtekinthetjük, hogy mennyire kínozzák az emlékei. Így a közel 50 éves, eddig önkéntesen nyugdíjba vonult denevérember úgy dönt, hogy Gotham mégsem tudja megoldani a bűnüldözést nélküle. Egy csipetnyi megalománia, pötty narcizmus egy kis krónikus önfeláldozással vegyítve, s már kész is van a mániás depressziós hősünk, akinél jobbat nem is érdemel az a város, ahol szinte soha nem süt a nap, annyi az egy négyzetméterre jutó őrültek és bűnözők száma.
Az egyetlen normálisnak számító karakter Gordon felügyelő, aki nyugdíjazására készülődik a maga kimért, megfontolt tempójában, ügyet sem vetve olyan fenyegetésekre, mint az élve megnyúzás, felkoncolás. Látott ő már karón varnyút, meg háztetőn denevért… hiszi, ha látja.
Legnagyobb gondja, hogy a kedves neje letiltotta a szivarozásról.
Míg Batman visszavonult, Bruce Wayne autóversenyzés közben mutatja meg, hogy a csendespihi 10 évét sem pszichológussal való konzultációval töltötte, szóval, ha nem a várost menti meg rohadt feltűnően, akkor versenyautójában kockáztatja az életét.
De aztán nem kell sok, hogy rájöjjek, ebben a városban, világban, univerzumban hiába van kimondva megannyi emberről, hogy őrült – megtoldva meglehetősen akkurátus diagnózisokkal –, az orvosok pont annyira vannak a helyzet magaslatán, mint egy taliga aprómajom.
Önjelölt megmondó emberek híradókban tájékoztatják az agyhalott lakosokat, hogy a rosszakat el kell ítélni.
S természetesen a Wayne-család legkisebbje nem tudja mindezt ölbe tett kézzel nézni. Beindul a trancsírkombájn, Batman visszatér!! Mert eluralkodott a káosz és ezt csak még nagyobb káoszkeltéssel lehet megoldani. A jólelkű polgárok hol éljeneznek, hogy őrjöngenek az önbíráskodás felett.
Mindeközben mutánsok randalíroznak és fenyegetik a drága jó Gordon felügyelőt. Joker orvosa teljesen használható öletnek tartja, hogy páciense egy talkshow-ban szerepeljen, így lehetőséget adva, hogy rögtön egy stúdiónyi embert nyírjon ki. Kétarc bombákkal hadonászik, de róla is kiderül, hogy csak nem megy a halk, visszafogott öngyilkosság.
Na és akkor még nem esett szó a legpatriótább földönkívüliről. Aki szinte már-már Amerika kapitányi szinteken naiv, egyszerű, megvezethető és bármikor élő fegyverként bevethető a mindig is jófajta ellenségnek bizonyuló oroszok ellen.
Valószínűleg innen eredeztethető a Batman vs. Superman című nagyszerű filmeposz is, amiről én megint csak annyit tudok (mivel nem tudtam megnézni), hogy Martha.
Szóval itt tulajdonképpen tényleg mindenki hülye, mentálisan sérült és/vagy súlyos pszichózisa van.
Akinek nincs, az csak elég korlátolt ahhoz, hogy ne költözzön el ebből az istenverte, őrült városból.
Elnézést minden fanatikus Batman-rajongótól, aki beleölt megannyi évet a képregényekbe!
Higgyétek el nekem, minden tiszteletem a tiétek. Sőt Milleré és Jansoné, akik mindezt elénk prezentálták már 1986-ban.
Viszont azt is megértettem, hogy miért is kell minden esetben eredettörténetet is leforgatni egy-egy szuperhős franchise elé…
Ha az ember lánya szinte teljesen tudatlanul (mindössze a Tim Burton és Nolan-féle edukációval a háta mögött) leül egy ilyen komplex félhattyúdal elé, akkor az előbb-utóbb kínszenvedés lesz és mást sem fog látni belőle, mint hogy egy nagyon jó grafikával megrajzolt/animált filmet néz, ami az ő ízlésének már kissé túl erőszakos, ugyanakkor egy értelmetlennek tűnő, unalmas zagyvaság.
Pedig a grafika tökéletes. A zene is nagyon szépen támogatja a sötét gothami hangulatot és minden akciót. A rajz/animációs film lévén, nyilván sokkal több lehetőség van a már teljesen abszurdba hajló akciójelenetekre, ami a képregényrajongóknak biztosan sokat ad. Aki olvasta az eredetit, az minden bizonnyal imádni fogja ezt az adaptációt. Szóval bátran ajánlom mindenkinek, aki eleve ismeri és szereti a Sötét lovag világát.
Lehet az én példámat is követni, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy abban nem lesz köszönet.
