szombat, december 21, 2024

Trending

Hasonlóak

Hullán Bea és Shane54 kiállításán jártunk a Deák Palotában

Új kiállítás nyílt a Vörösmarty térhez közeli Deák Palotában. Hullán Bea és Shane54, azaz Császár Előd tette ki alkotásait. Aki szereti portrékat, és az utcaképeket, na meg a macskákat, az feltétlenül nézze meg a tárlatot. A portré festésnek évezredes hagyományai vannak. Már a régi egyiptomiak korában is készítettek arcképeket, de igazából a reneszánsz kezdete óta van felszálló ágban.

Hullán Bea olajjal festett képein látszik, hogy szereti a szépet. Ugyanakkor saját bevallása szerint a jellemet is próbálja kihangsúlyozni, és megmutatni az épp aktuális, nőkben végbemenő társadalmi változásokat. Most utcaképeket is állított ki, de azért van pár arckép is tőle.

Újszerű megközelítés jellemzi. Álomszerű és egyáltalán nem valóságos utcákat, épületeket látunk, melyek kissé illusztráció jellegűek. A városképeit nem mondanám túl egyedinek, viszont a portréi csodálatosak. Általában pasztell színekkel dolgozik, de néha ez sem jellemző. Mintha kicsit pixeles, számítógép által konstruált képeket látnánk.

Hullán Bea és Shane54 kiállítás
Forrás: Suri Art Gallery facebook oldal

Shane54 macskákat ábrázol képein, ezeket hozta el most a Deák palotába. A cicáknak sok rajongója van, lehet őket utálni, de szeretni is. Különleges állatok. Régen az ókori egyiptomiak szintén „macskabolondok” voltak, hisz imádták őket. Még istennőjük is volt, és neki áldozták fel ezeket az állatokat, majd bebalzsamozva küldték őket a túlvilágra. Máskülönben házi kedvencként is tartották őket, ugyanúgy, mint manapság. 

Szóval, a macska imádat visszanyúlik pár ezer évre, de ma is nagy kultuszuk van. Shane54 két képe a Piramid cat és a Waikiki cat két példája ennek. Cicák vannak mindenütt, a körítés pedig kimeríthetetlen. Analóg és digitális eszközökkel dolgozik, de a mesterséges intelligenciát is szokta használni, ahogy le is írja a kiállítás ajánlójában.

A két művész a Csodalámpa Alapítványt támogatja a tárlattal, egy-egy műalkotást aukcióra bocsátva.

Szőke Anikó
Szőke Anikó
1972-ben születtem, Budapesten. Szabadúszó vagyok, képzőművészettel és írással is foglalkozom, és sokat szoktam emellett kreatívkodni is. Mindkettőt nagyon szeretem művelni. Szeretném, ha az olvasók is értékelnék a munkáimat.