Hollywood sokak számára egy misztikus hely, ahol minden jó és minden szép, egyeseknek lehetőség egy régi álom megvalósítására, viszont akiknek sikerült bejutniuk ebbe a körbe, azoknak folyamatos küzdelem az életben maradásért. Hiszen a naivan ideérkezők által áhított siker elérése és annak megtartása olyan súlyos lemondásokkal járt és járhat is a mai napig, mint például a család elvesztése, válások és a legkegyetlenebb talán, amikor saját identitásukról is képtelenek, olykor lemondani a hírnév érdekében. De itt még nem érnek véget a dolgok, hiszen ez csak a belépő, ezután lép a menedzser a képbe, aki összeköti az alkotókat a nagy stúdiókkal. Ő az első akadály, amin kereszetül kell verekedniük magukat és itt szembesülnek először azzal a bizonyos szereposztó dívánnyal, ami végig kíséri őket egész karrierjük során. És itt nem pusztán csak a hölgyekről van szó, hanem a homoszexuális és queer színészekről is, de természetesen ez Hollywood aranykorában sem volt másképp, ráadásul akkoriban még a különböző rasszokból származó filmesek és művészek helyzete sem volt éppen rózsásnak mondható. Az utóbbi időben egyre több filmes próbálkozás készült ennek a rendszernek a leleplezésére, többnyire igen öncélúan és agresszívan, éppen ezért nem voltak könnyen fogyaszthatóak. Most pedig megérkezett Ryan Murphy és brigádja, akik nem kinyilvánítani szeretnének, hanem egy sokkal észszerűbb alternatív megoldást kínálni, mint a folyamatos sehova nem vezető agresszív fröcsögés. A Hollywood egyfajta békítő hadjárat, minden érintett félnek. A kérdés az, hogy vajon, sikerül-e Murphy Netflixre készített missziója.
Az alapsztori nem túl bonyolult. Adottak főhőseink, szám szerint hat fiatal, akik álmaik megvalósításán munkálkodnak és próbálnak eligazodni Hollywood cudar és rendkívül bonyolult útvesztőjében. A veterán Jack Castello (David Corenswet – A politikus) és barátnője, Henrietta (Maude Apatow – Eufória), azért érkeztek ide, hogy Jack színésszé válhasson, de ezzel nincs egyedül, hiszen Rock Hudson (Jake Picking – Nagyfater elszabadul) is hasonló ambíciókkal rendelkezik. Camille Washingtonnak (Laura Harrier – Pókember: Hazatérés) és párjának, Raymond Ainsleynek (Darren Criss – Midway) sincs könnyű dolga, hiszen még Raymond rendezőként szeretne elhelyezkedni, egy olyan témával, ami nem túl divatos. Addig a színészi karrierjét illetően rendkívül törekvő Camille folyamatosan falakba ütközik származása kapcsán, hiszen afro-amerikai. Továbbá ott van még nekünk a szintén afro-amerikai Archie Coleman (Jeremy Pope), aki forgatókönyvíróként szeretne befutni, de amúgy sem egyszerű élethelyzetét tovább bonyolítja homoszexuális irányultsága. És végül, de nem utolsó sorban van nekünk egy nagyon komoly hátszéllel rendelkező, de tehetségét tekintve csapnivaló színészpalánta, Claire Wood (Samara Weaving – Aki bújt). Amikor útjaik kereszteződnek egy olyan kollaboráció jön létre, amely egész Hollywoodot megváltoztatja.
Aki ismeri Ryan Murphy (Amerikai Horror Story) nevét az valószínüleg tudja mit várjon ettől a sorozattól. Lehet sok mindent mondani Murphyről, de egy valami elvitathatatlan az pedig a nagy betűs igényesség, ami műveit jellemzi. Legyen az musical, horror, krimi vagy gimis-tini sztori a díszletek és jelmezek korhűek és hitelesek, ahogy a színész alakítások is jóval az átlag fölött mozognak, az egyedi beállításokról nem is beszélve és azok a zene választások te jó ég. Az ő esetében egyetlen hiba merül fel és ez mondhatni rendszeresen megtörténik. Ez pedig nem más, mint a történet. Murphy tökéletes receptje az esetek többségében itt csorbul egy kissé, hiszen az elején felvázolt ígéretes történetei általában logikátlan bukfencekkel teli, giccsparádéra futnak ki. Ez alól kivételt képez például az Amerikai Horror Story második évada az Asylum, ahol kimondottan keserédes és elég komoly befejezést kaptunk. De a Murphy átok sajnos a Hollywoodot is sújtja, viszont itt, azért igyekezett, ezeket tompítani egy kicsit.
Erről az alkotásról mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy ne lenne hiteles. Minden klappol, a jelmezek, a díszletek, a karakterek és a zenék is maximálisan visszaadják a 40-es évek végi Hollywood hangulatát. Ritkán szoktam főcímeket dicsérni, de ebben az esetben a készítők kitettek magukért, úgy simul bele az epizódba, hogy az elején fel sem tűnt, hogy nem a részt nézem. A történet maga pedig hihetetlenül bevállalós, talán egy picit már túl bátor is. Tulajdonképpen kendőzetlenül bemutat mindent, ami anno Hollywoodot jellemezte, a képmutatást, az elnyomást, a szereposztó dívány jelenéségét, de persze ugyanilyen arányba a pozitívumait és jó oldalát is elénk tárja. A történet maga fiktív, de mint ahogy azt már megszokhattuk Murphytől ezt a sztorit is tele pakolta valós és történelmi személyekkel, mint például: George Cukor (Daniel London – Különvélemény), Rock Hudson (Jake Picking), Hattie McDaniel (Queen Latifah – Chicago), Anna May Wong (Michelle Krusiec – Hawaii Five-O), Henry Wilson (Jim Parsons – The Big Bang Theory) és a Dylan McDermott által megformált Ernie West, akit Scotty Bowersről mintáztak.
Ahogy a technikai részére úgy a színészi alakításokra sem lehet panasz. Ahogy azt Murphytől megszokhattuk minden színészből kihozta a maximumot és még annál is többet. Mindenki egytől-egyig hitelesen és azonosulhatóan játszik. Együtt sírunk, nevetünk és örölünk a karaterekkel olyannyira ember közeliek. Az újonnan érkezők és a veterán színészek közül bárkit ki lehetne emelni kimagasló munkájáért. Mégis talán akik igazán megérdemlik ezt az az újonnan érkezett Jeremy Pope és a filmvásznon már feltűnt, de bizonyítani igazán csak most tudó Samara Weaving. Pope nevére biztosan emlékezni fogunk a jövőben is legfőképp az utolsó részben elengedett két igazán szívbe markoló monológja után. Samara Weaving pedig ezzel a kissé bohókás, szerény, de mégis femme fatale szereppel végérvényesen ki tudott lépni igazán híres nagybácsija, Hugo Weaving (Mátrix) árnyékából, ami nem kis szó.
Összességében, amiért igazán bravúros a Hollywood az az, hogy nem agreszívan és közhelyeket durrogtatva közvetítit mondandóját, hiszen még az évad elején a készítők kritikus hangnemben fogalmazzák meg vádjaikat és rántják le a leplet Hollywood mocsokságairól. Addig a második felében viszont egy igazán egyszerű, intelligens megoldást kínálnak egy ideális álomgyár létrehozására. Ezt pedig ilyen precízen kivitelezni és tálalni nem kis vállalás, teljesíteni pedig egyenes bravúr.
