Rögtön nekifutásból jelezném, hogy szeretem a Mad Max filmeket, a régieket is, meg a Harag útját is. Tetszik az az alapkoncepció, hogy mi történik abban az igencsak valószínű esetben, ha a világvégét nem az ún. szellemi elit éli túl, tetszik a látványvilág, a Lapka-malac mélységű karakterek, a helyenként saját paródiájába forduló erőszak. A Mad Max filmek nem hazudnak, pontosan olyasfajta bűnös szórakozást kínálnak, amire az embernek időről-időre szüksége van, nem moralizálnak, nem magyaráznak, csak lőnek. A Harag útja látványvilág és univerzumépítés vonalon nyilván szintet lépett az eredeti sorozathoz képest, de a régi jó receptet attól még megtartotta. Mindezek után fájó szívvel vagyok kénytelen azt mondani, hogy a Furiosánál unalmasabb filmet én még életemben nem láttam.
A félelmet és nőies kliséket nem ismerő félkarú hölgyvezetőt a Harag útjában ismerhettük meg, most pedig megtudhatjuk, hogyan veszítette el a karját és a lelki csipkékbe vetett meggyőződését. A történet elején a kis Furiosát édenkertszerű otthonából elrabolják a gonosz Dementus (Chris Hemsworth) motorosai. (A kislány egyébként természetét tekintve feltűnően hasonlít gyermekkorom példaképére, a Thunderdome harapós kiskölykére). Anyja a nyomukba ered, egyrészt azért, hogy lányát visszaszerezze, másrészt pedig azért, hogy senki ne tudhassa meg, hogy a sivatag mélyén vannak még helyek, ahol ismerik az egészséges táplálkozás és a perszonálhigiénia fogalmát, de a banda megöli. Felnőve Furiosát (Anya Taylor-Joy) csak a bosszú hajtja. Miközben próbál túlélni Halhatlan Joe (Lachy Hulme) erődjében, illetve karriert építeni a szexi kamionossal (Tom Burke), mi megismerhetjük a Pusztaság hatalmi blokkjait és politikai játszmáit.
Elsőre ez az egész nem is hangzik rosszul, semmi problémám nincs az „Ez elment vadászni, ez meg lelőtte az összeset az anyjába” komplexitású történetekkel, megvan a maguk bája. A Furiosa valahogy mégis élvezhetetlen volt számomra.
A Harag útja feszes tempójú, izgalmas film volt, parádésan megkomponált akciójelenetekkel, minimalista, mégis teljesen hiteles főszereplőkkel, kimondottan érdekes mellékszereplőkkel, ráadásul, mintegy mellékesen, alig néhány képből felvázolt egy komplex, érdekes, brutális világot, ahol egy elmebeteg hadúr drogos janicsárjai tartják terrorban mindazokat, akik még megpróbálkoznak a szabad élettel, az állatként tartott nőktől lefejt anyatej a legkeményebb valuta és így tovább. A Furiosa, ahhoz képest, hogy fél órával még hosszabb is, mint 120 perces elődje, ehhez isten igazából sajnos nem tesz hozzá semmit (azon kívül, hogy érthetetlen okokból mindenki káposztát eszik, és a lakhatatlan Pusztaságban valami egészen meglepően nagy számú ember lakik). A Vár, Skúlóváros, Gázváros és Dementus közti hatalmi játszmák bemutatása ügyetlen, nehézkes és igazából irreleváns, Furiosa története helyenként szinte elveszik benne. Nem lenne feltétlenül gond, hogy a nagyszabású háttértörténet nem igazán működik, ha a kisszabású emberi történetek elvinnék a sztorit, de itt megint csak gond van. Charlize Theron idősebb Furiosa karaktere se dumált túl sokat a Harag útjában, de végül is dolga se volt sok: egy elég jól körülírható, pár napos konfliktusban lövöldöznie kellett. Ezzel az ember úgy együtt tud érzeni. Hasonlóképp, szavak nélkül is működött Tom Hardy. Most azonban a főszereplő egy kb. 20 évet felölelő, igen viharos felnövekedési történetben nem szól semmit. Persze, persze, nincs kihez szólnia, kemény világ, kemény nők, kemény férfiak stb. de így képtelen voltam együttérezni vele, vagy szurkolni neki. Ha bármi jele lett volna, hogy egy emberi lényt látok… de nem volt, legfeljebb abban a fél órában, mikor a filmen belül egy kisfilm keretében kapunk egy igazi, régi vágású Mad Max filmet, ez az, amikor megjelenik Pretorianus Jack, az indokolatlanul csókos szájú veterán sofőr. Vannak, akik szerint ez a rész kilóg a filmből – szerintem inkább a film lóg le erről az epizódról. Sokan dicsérik Anna Taylor-Joy alakítását, gondolom a kitartásáért, hogy képes volt ilyen hosszú időn keresztül egyfolytában csúnyán nézni.
A főellenség, Dementus karaktere volt számomra a legnagyobb rejtvény: nem tudtam rájönni, hogy az alkotók mégis hova szerették volna tenni a hangsúlyt. Dementus (nevéhez híven) komplett elmebeteg, egy szadista állat, ehhez képest neki van a legtöbb szöveges szerepe. (Az elegáns szavak forrása egyébként egy tetőtől talpig teleírt öreg bácsi, akinek az a dolga, hogy néha mondjon valami frappánsat, ez a motívum a jobban sikerült, bár teljes egészében ki nem használt poénok egyike). A gyakran fókuszba kerülő, személyes tragédiákat sejtető kedves kis játékmackó nyilván azt hivatott jelképezni, hogy a gonosztevő is csak ember, ez a vonal azonban a totális klisék szintjénél mélyebben nincs kifejtve, a klisék ellenben annyira nincsenek kipucsítva, hogy egy jót nevethessünk rajtuk. Dementus néha vicces (nem nagyon), néha komoly (nem nagyon), néha azt hisszük, voltaképp róla szól a film. Chris Hemsworth szemmel láthatóan nagyon élvezte ezt a szerepet, de az idő legnagyobb részében igazából nem tud mit kezdeni a figurával, kivéve, amikor valami igazán őrült dolgot kell csinálnia. A film legrosszabb ötperces pillanata, mikor a semmilyen érzelmet ki nem váltó főhős és az értelmezhetetlen főgonosz váratlanul filozofálni kezdenek a sivatag közepén, ez a katarzis akart volna lenni, de nekem szekunder szégyenérzetem támadt tőle. Extra hab a tortán a tök felesleges narráció és a fejezetekre osztás a legrosszabb Coelho-idézetekre emlékeztető címekkel.
A Furiosa természetesen rendkívül látványos. Vannak nagyon jópofa megoldások, így például a Vár védelmi rendszere, Dementus motorokból épített trojkája és hasonlók, csodaszép a kaszkadőrmunka, viszont meglepően gyenge helyenként a CGI, és egyáltalán nem azért, mert „olyat úgyse lehet csinálni, hogy végigmotorozok egy toronydarun, aztán beleugrok a betonkeverőbe”. Ami a zenét illeti… azt hiszem, elmegyek filmzene-szerzőnek, ha nagyon nem tudok magammal mit kezdeni. A rendező megmondja, hol vannak a drámai jelenetek, én meg majd kitalálom, hány percen keresztül kell ugyanazt a hangot tartani a rézfúvósoknak. Itt is bevált, a Dűnében is.
