Titokzatos? Igen. Borzongató? Igen. Folyamatosan növeli a feszültséget? Ez is igen. Hát ez három „igen”, ami azért egy tehetségkutató műsorban sok mindenre elég tudna lenni. Nézzük meg hát, hogy a Netflix közönségének zsűritagjai mire számíthatnak ettől a fagyos hangulatú, spanyol krimitől.
Először is a katalán rendező, Lluís Quílez, második nagyjátékfilmjére. Bármennyire is tipikusan elsőfilmes biztonsági játéknak tűnik egy bezárt börtönkocsiban játszódó thriller, nem ez a spanyol direktor első nagyvászonra készített alkotása. Miután Avatar című rövidfilmjével szétnyerte magát felkérték, hogy rendezzen egy amerikai horror-thrillert, Gyermekek a sötétből (2014) címmel. A film nem alakított túlságosan emlékezeteset, a kritikusok lehúzták és a 10 millió dolláros büdzséjéből is alig 1,5 milliót tudott visszahozni világszerte. Szerencsére Lluís Quílez nem az a megszeppenős fajta, csinált még két rövidfilmet (Graffiti, 72%), amikkel szintén egy sor neves díjat zsebelt be és végül idén lehetőséget kapott, hogy első saját ötletén alapuló nagyjátékfilmje a Netflixen debütálhasson.
Oké, már mindent tudok az alkotóról, de mégis mi ez a Below Zero?? Ahhoz, hogy ezt megválaszolhassuk, először el kell helyeznünk a sztorit térben és időben, ugye. Napjainkban vagyunk valahol Spanyolhon csapadékos és fagyos vidékén. Martín (Javier Gutiérrez) azt a feladatot kapja, hogy társával, Montesinos-szal (Isak Férriz) együtt szállítson át néhány rabot egy másik börtönbe a dermesztő éjszaka kellős közepén. A kietlen utakon haladva egyszer csak megszakad a kapcsolat az őket kísérő járőrkocsival és egy rejtélyes alak tűnik fel a fák között, aki mindent megtesz azért, hogy az egyik fogoly kiszabaduljon a bezárt börtönbuszból.
A premissza alapján ez tipikusan egy olyan film, aminek az élére Liam Neesont képzelnénk el. Helyette itt van a kétszeres Goya-díjas (Spanyolországban az Oscarral egyenértékű) Javier Gutiérrez, aki szerencsére nem az a halhatatlan fajta, aki egy pisztollyal és egy tárral, töltés nélkül leszed mindenkit. A tapasztalt színész kitűnően helyezkedik bele a szabálykövető, ügyes, de mégis óvatos rendőr figurájába. Martín karaktere igazi több rétegű, amolyan valóságosan emberi figura. Karakteríve is jól felépített kanyarokon halad, ahogy a tankönyvi figurából a döntési helyzetek és saját választása révén kidomborodik stabil erkölcsi talaja és végül nem feltétlenül megkérdőjelezhetetlen moralitása. Egy igazi, hús-vér ember. A rendező vele nagyot alakított. De szinte az összes karakterrel! A dörmögő óriástól, Montesinos-tól a rejtélyes alakon át az utolsó rabig, mindenki roppant mód karakteresre sikeredett és többen kaptak mélyebb merítést is. Például, a rafinált és talpraesett Ramis (Luis Callejo) vagy a titokzatos, csuklyás támadó maga. Az ő történeti háttere és motivációja sem egy papírvékony valami, hanem erős emberi érzések által vezérelt. Még, ha tettei valamilyen módon érthetőek is, nem egy pozitív figura, viszont filmben tökéletesen működik. A thrillereknek sokszor vannak papírvékony antagonistái, míg mondjuk egy tucat nyomozós krimi fel tud mutatni összetettebb gonosztevőket is. Örülök, hogy a Below Zero megfelelő arányban ötvözte a terrorizáló eszelőst és az érző embert a merénylő karakterében.
Látszik, hogy a rendező sokat foglalkozott azzal, hogy a részleteiben is egyben legyen a sztori. Jól teremti meg a klausztrofóbikus helyre zsúfolt ellentétek fokozódó intenzitását, a zaklatottságot és a borzongatást. Nem véletlen, hiszen rövidfilmjeiben már kísérletezett a horror és a kis helyre bezárt karakterek közötti kémia működésével. Lendületes és folyamatosan pörög, alig hagy időt kifújni magunkat, mert máris növeli a tétet. Ez ebben az esetben jól működik, mert a feszültség egyre csak fokozódik így nagyobbakat tud szólni egy-egy lecsapás.
Ravasz módon használja a párbeszédeket expozícióra, és betartja a forgatókönyvírás egyik alapvető szabályát, a „mutasd és ne mondd” technikát. Nem mellesleg dinamikusan váltogatja a konfrontációk irányát is. Rabok a zsaruk ellen, zsaruk a lövész ellen, rabok a rabok ellen, kamionban rekedtek a lövész ellen. Sokáig a ködben tart, majd ugrik egyet és ledönti a titkokat. A műfaji felépítése és a sejtetése-felfedése többnyire korrekt, helyenként kitűnő.
Igazából egy tökéletes és hibátlan alkotás lenne, ha bizonyos estekben ne húzna valami logikátlant és a filmes valóságokhoz képest is irreálisat. Egy darabon egy kicsit el is durvul. Így, aki nem bírja a szétcsattanó fejeket vagy a lerobbanó kezeket az a végén, illetve, amikor kézbe kerül a poroltó, kicsit óvatosabban nézze a képernyőt, mert fel tud zaklatni, de hát, elvégre valahol ettől thriller egy thriller, egy picit kell, hogy zaklasson. Kell hozzá egy fej és lelkiállapot, az kétségtelen.
A karakterek ugyanakkor amilyen rétegesek, olyannyira jól ismert archetípusok (pl. a raboknál megvan a nagyszájú, a kétajtós szekrény, a renegát, a ravasz róka figura). Fordulatai, üzenete kicsit klisés, mondanivalója már ismert, annak ellenére egész jól evickélteti végig a sztorin. A thrillereknél igazából, talán nem is annyira számít, hogy a mondanivaló mennyire eredeti vagy mennyire mélyről sikerült megrajzolni, hanem inkább az, ahogy elmeséli, beleágyazza azt egy történetbe az alkotó. Márpedig Lluís Quílez elég jól ért az ágyazáshoz és a hangulatkeltéshez. Talán ehhez hozzá járult az is, hogy nem túl bonyolult és nem túl nagyszabású filmet választott.
Ha meg akarnám valahogy ragadni a Below Zerot, akkor valahol – Liam Neeson két filmje – a The Commuter: Nincs kiszállás és a Fehér pokol, illetve a Con Air – A fegyencjárat által meghúzott műfaji tengelyen helyezném el. Csontig hatoló hideg, küzdés az elemekkel és az életükre törő szörnyetegekkel. A film összességében, ha nem is annyira eredeti és nem is annyira kiszámíthatatlan, mégis egy korrekt műfaji darab, ami az én zsűrizésem alapján simán zöld utat kapott.
