Ryan Reynoldstól nem idegen az irónia: hasonlóan az általa játszott Deadpool karakteréhez, maga a színész sem kíméli a körülötte lévőket. Ezért aztán már megszokottak tőle (a jó ügyek mellett való kiállás mellett) a tréfálkozós, szarkasztikus és kicsit sem komolyan vehető közösségi médiás posztok.
Ám a 2021. január 28-án közzétett bejegyzésében amellett, hogy kiállt a mentálhigiéniás segítségre szoruló emberek mellett, elejtett pár ironikus szót a Deadpool 3 kapcsán. Ami ugyebár a színészt ismerve lehet féligazság vagy akár néphülyítés is. Mindenesetre amennyiben van valóságalapja annak, amit írt, elég érdekes dolgokra számíthatunk (vagy lehet, hogy csak számíthattunk) a filmsorozat harmadik része kapcsán. Ugyanis Reynolds azt írta a Twitter posztjában, hogy mielőtt a Disney felvásárolta volna a Fox filmstúdiót, úgy tervezte a Deadpool 3-at készítő stáb, hogy a harmadik rész egy roadmovie lett volna Rozsomák (Hugh Jackman) szerepeltetésével, megfűszerezve az egészet egy kis Kurosawa Akira által rendezett A vihar kapujában stílussal.
Elég érdekesnek ígérkezik ez a leírás, tekintve, hogy A vihar kapujában alapkoncepciója az, hogy ugyanazt a történetet több szemszögből mesélik el különböző szereplők, amiből aztán hatalmas zűrzavar keletkezik, merthogy senki sem ugyanúgy emlékszik a történetekre. Nyilván.
Nem világos, hogy a Disney közbelépése miben akadályozta volna ezt a koncepciót, ahogyan az sem, hogy a mókamester Reynolds vajon nem ferdített-e kicsit a valóságon. Annyi biztos, hogy a széria rajongói már tűkön ülve várják a folytatást, főleg a felcsillanó reménnyel, hogy talán Hugh Jackman is felbukkanhat Rozsomákként.