szombat, december 21, 2024

Trending

Hasonlóak

Folytatódik a világ legdrágább német sorozata – A Babilon Berlin 3. évadában a filmipar kerül górcső alá

Hosszú kihagyás után folytatódik a valaha készült legdrágább német sorozat, amely az ország 20-as éveibe, a weimari köztársaság káoszába tesz fordulatos kirándulást. Az új évadban Rath felügyelő és Charlotte Ritter egy halott színésznő ügyében nyomoz, és miközben a háttérben a tőzsde összeomlik, a demokrácia pedig komoly veszélybe kerül, a páros rádöbben, hogy a filmipar is legalább annyira zűrös, mint az alvilág. A Babilon Berlin 3. évada január 28-án 21 órakor startol el az Epic Drama csatornán, addig is nézzünk be a kulisszákba!

Babilon Berlin
Babilon Berlin: Gereon Rutch (Volker Bruch) és Charlotte Ritter (Liv Lisa Fries) nyomoznak

Hogy lássuk, mekkora vállalkozásról is van szó, vissza kell mennünk az időben 2016-ba, amikor is Stefan Arndt, a veterán német producer (A fehér szalag, Felhőatlasz) megvalósította évek óta dédelgetett álmát: elindult az eredetileg 40M euró költségvetésű, végül azonban 55 milliót (azaz majdnem 20 mrd forintot!) kóstáló Babilon Berlin felvétele. A sorozat írója és rendezője Arndt régi alkotótársa, Tom Tykwer (A lé meg a Lola, Parfüm: Egy gyilkos története) lett, aki ragaszkodott a német nyelvű felvételekhez. Az egyszerre leforgatott, 8-8 részből álló két évad nyitánya 8,5M nézőt vonzott Németországban, és a német nyelv ellenére nemzetközileg is hatalmas karriert futott be: 100 további ország volt kíváncsi rá.

Műfaját tekintve a Babilon Berlin egy neo-noir: szex, drogok és bűn által vezérelt, köpönyegforgató karakterei, szövevényes története és pazar dialógusai ellenére a történet főszereplője maga Berlin, amely a 20-as években a világ egyik legmodernebb városának számított, hogy aztán igazi káosz elé nézzen, amelyből végül a kiemelkedett a Harmadik Birodalom.

Babilon Berlin
Babilon Berlin: Vera Lohmann (Caro Cult) és Charlotte Ritter (Liv Lisa Fries) tánccal múlatják az időt

És hogy a széria milyen nagy hatással volt a publikumra, azt jól tükrözi, hogy a Charlotte Rittert alakító Liv Lisa Fries elmondása szerint rengeteg ismerőse kereste meg azzal, hogy karakteréhez hasonló frizurát akar magának, továbbá sok nőt inspirált az, ahogy Charlotte keresztülvágta magát egy férfiak által uralt világon. A Rath felügyelőt játszó Volker Bruch különösen annak örül, hogy azt a kort, amely az iskolában csak lábjegyzet volt, szakértők egész hada keltette életre – külön tánctanárt kaptak például arra is, hogy megtanulják a charleston technikáját.

A sorozat nem csupán alaposságában, megközelítésében és méreteiben egyéni – hiszen több mint 300 helyszínen forgott, 150-nél is több beszélő karaktert és körülbelül 5000 statisztát mozgat –, hanem rendezésében is: minden epizódját három rendező, Tykwer, Achim von Borries és Henk Handloegten közösen dirigálta. Mindhárman más és más helyszíneken dolgoztak, hogy aztán a végeredményt a vágás során egyesítsék.

Babilon Berlin
Babilon Berlin: Gereon Rutch (Volker Bruch) és Charlotte Ritter (Liv Lisa Fries) beszélgetnek

A harmadik évad is ugyanebben a felfogásban készült, ám ezúttal a mozgóképalkotás világába kalauzol: ekkor jelent meg ugyanis a hangosfilm, amely jól megbolygatott mindent országon belül és kívül is. A kort jellemző társadalmi és politikai viszályokat pedig úgy ábrázolták, hogy azok a nem német nézők számára is átélhetők legyenek. És hogy a némafilm ideje mennyire lejárt, mutatja, hogy a Babilon Berlin 3. évadában már a holtak is beszélnek…


Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.