Négy évnek kellett eltelnie, hogy ismét Robert McCall bőrébe bújjon az Oscar-díjas színészlegenda, Denzel Washington. A nagysikerű első részt követően a rendezői széket újfent Antoine Fuqua foglalta el, így az egyedi vizualitás és különleges filmes látásmód az első részhez hasonlóan a Védelmező 2.-ben is megtapasztalható.
Manapság reneszánszát éli a kilencvenes évek akció filmjeinek világát újrateremtő mozgóképes alkotások. Csak míg anno fiatal, sokszor ismeretlen színészek bújtak hétköznapi szuperhősök bőrébe és egyszemélyes hadseregként számoltak le akár egy csapatnyi túlerővel is, addig napjainkban ezt a szerepet a régi nagy motorosok vették át. Ahogy az utóbbi pár évben Liam Neeson közel hatvanéves korára lett újkeletű akciósztár, most követi őt Denzel Washington is újfent ebben a filmben és valljuk be, ez a szerep sem áll neki rosszul.
A második rész majd tíz perccel lett rövidebb, az elsőhöz képest, de így is elérte a közel kétórás játékidőt.
Már a film elején megmutatja főhősünk, hogy az évek során semmit sem veszített harci kedvéből és moráljából, amolyan névtelen lovagként, a törvényen felülemelkedve szolgáltat igazságot a bűnösök felett.
Kissé lassan indul be a film a központi történetet tekintve, talán még döcögősebben is, mint az első rész, de ezalatt az idő alatt sem maradunk akció és dráma nélkül. McCall, mint taxis éli mindennapjait, elbújva a világ elől és szeretett feleségét gyászolva próbál új életet kezdeni egy kis albérleti lakásban. Segíteni ott és akin tud, ha kell az erőszakot sem nélkülözve, hol csak csupán szavakkal és apróbb tettekkel, a szerinte arra rászorulóknak.
Ilyen a szomszéd, festői tehetséggel megáldott fekete srác, Miles (Ashton Sanders – Holdfény), akit az élet válaszút elé állít, az utca – drogok, fegyver és halál – vagy pedig a festészet és ezzel remény egy jobb életre. Az egykori ügynök élete akkor vesz ismét fordulatot, mikor egy régi barátját, az első részből megismert Susan Plummert (Melissa Leo) rablótámadás éri és sajnálatos módon azt nem éli túl. McCall pedig bosszút esküszik, hogy kézre keríti a gyilkost vagy gyilkosokat, hogy aztán a tőle megszokott módon le is számoljon velük. De maga sem gondolná, hogy a szálak hova és kikhez vezetnek majd. Lassan kezd összeállni a kép és megkezdődik a háború a két oldal között. Ez tényleg a Gonosz és Jó harca vagy csupán a véletlen sors rendezte így…?! A válasz ottvan, ahogyan az eszköz is, hogy igazságot szolgáltasson…
Maga a film, az első részhez hasonló hangulatot tükröz, történetileg azonban kissé más vizekre evezve. Az alap akció-krimi kliséket, mind felvonultatva, egy reaktivált volt ügynök, egy rossz társaságba keveredett fiatal szomszéd srác, akit főhősünk személyes ügynek tekintve akar megmenteni az utca haragjától, egy meggyilkolt barát, akinek halálát a főszereplő akár a saját életét is kockára téve, de meg akar bosszulni. De pont ezektől kapjuk azt, amit ettől a filmtől várhatunk. Akár többször is meg lehet nézni, de egyszer biztosan érdemes. Denzel Washington-ra nem lehet panaszunk, még így hatvanon túl is jól áll neki a Védelmező szerepe. A rendezés is hozta az előző részben megszokott színvonalat. Negatívum maximum a lassabb felpörgés, míg elérünk a filmben arra a pontra, hogy igazán feszült pillanatokat éljünk át, de amint ottvagyunk már popcorn helyett a körmünk rághatjuk és drukkolhatunk főhősünknek, hogy ússza meg épbőrrel ezt a csatát is.
