Adott három ír maffiózó feleség a New York-i Pokol konyhája negyedben – Melissa McCarthy, Elisabeth Moss és Tiffany Haddish -, akik kénytelenek beszállni a családi üzletbe, miután férjeiket börtönbe zárják és az új vezértől kapott „támogatásból” még a lakbérükre sem futja. Kiderül, hogy van érzékük hozzá ráadásul több is, mint a férjeiknek – főként Melissa McCarthynak-, aki a szív és az ész a csapatban. De nem mindenki képes elviselni, ha nők irányítanak, pláne ha jól is csinálják.
Röviden talán így lehetne leírni, hogy miről is szól A bűn királynői. A 70-es évek Amerikájában járunk, amikor megszokott, ha az utcán lelőnek valakit, a feleségeket addig verik míg bírják és persze bárkit ki lehet rabolni még védelmi pénz fizetése mellett is. Ezt a helyzetet akarja megváltoztatni női hármasunk, hogy életben maradjanak férjeik nélkül is. Melissa McCarthy nagy kedvencem és most a komolyabb és érzelmesebb oldalát kellett előcsalogatni, ami sikerült is, de Elisabeth Moss egyes jelenetei és megszólalásai, megspékelve a kissé szociopata viselkedésével és az áldozati bárányból erősebb karakterré válásával, fölé emelkedett. Számomra sajnos Tiffany Haddish továbbra is az „idegesítő” kategóriába tartozik és nehéz volt szabadulni attól a gondolattól, hogy csak azért tették bele a filmbe, hogy legyen egy fekete női főszereplő is…
Az abszolút kedvencem viszont mindenképp a valóban írszármazású Domhnall Gleeson (Bill Weasly-Harry Potter, Huxtábornok – Star Wars 7-8) karaktere és stílusa volt. Ha ő megjelent, felpörögtek az események és biztos, hogy mindenki figyelmét a vászonra vonzotta. Az IMDB szerint ez egyszerre akciófilm, dráma és krimi is, ám sajnálatomra annak is egy unalomba hajló, a figyelmet kevésbé lekötő elegye. Hogy ez a vágószoba, az írók vagy az első filmes rendező, Andrea Berloff hibája, azt nehéz megítélni, de mégis lehetett volna izgalmasabb és pörgősebb, jobban összerakott film.
