A felnőtté válás folyamatának egyik könnyen felismerhető fejezete, amikor egy „gyerek” a testi gyönyörökre kezd éhezni. Elkezdi érdekelni a saját és mások teste. Felfigyel a környezetére, változtatni akar, új dolgokat habzsol. A mai világban pedig egyre korábban és egyre több irányból szembesülhet a fizikai örömök nyújtotta lehetőségekkel, amire ránehezednek a többiektől érkező elvárások is, legyen szó a szülőkről, a barátokról, az iskoláról vagy általánosságban a társadalomról. A Nyers ezt a hirtelen feltörő, kiengesztelhetetlen éhséget dolgozza fel egy durva horror elemekkel teletűzdelt filmként.
A film főszereplője Justine, akinek egész családja állatorvosokból és vegetáriánusokból áll, így ő is – elkerülhetetlenül – őket képviseli. Kitűnő tanuló akit egyáltalán nem akar szexin felöltözni, hónaljat borotválni vagy gyantáztatni. Belecsöppen azonban az egyetemi élet csábító dekadenciájába, ahol ahhoz, hogy beilleszkedjen, fokozatosan feladja elveit és belekóstol a nyers húsba. Innentől kezdve az események megállíthatatlanul követik egymást, miközben ráébred saját természetének valódi, sötét mivoltára…
Julia Ducournau rendező és író stabil kézzel, kellemetlenül hosszú jelenetekkel tárja elénk Justine természetének és jellemének változását. A középpontban szinte állandóan Garance Marillier színésznő áll, aki fantasztikus, félelmetesen elbűvölő alakításával teszi sokkal jelentősebbé az eseményeket. A többi szereplő inkább Justine megállíthatatlan vonulását segíti elő, minthogy komplexebb karakter lenne, hol szükséges humorral oldva a helyzetet, hol a lány kontrasztjaként jelenve meg.
A Nyers azért annyira hatékony és kiemelkedő, mert a gusztustalan, brutális és nyomasztó felszín alatt a fiatalság elvesztésének melankolikus valósága rejlik. Akár az egyetemi szivatásokról, akár a környezet és a család elvárásairól, akár a bennünk rejlő szexuális ösztönök felfedezéséről van szó, a film hatékonyan, azonban a melodrámát mellőzve beszél ezekről. Justine pillanatok alatt képes egy aranyos kislányból egy erotikus nővé változni, aki míg először gyámoltalan, később már gyakorlatilag egy fejlett ragadozó. Jim Williams sötét hangulatú zenéje csak még torzabbá és erősebbé teszi a kulcsfontosságú jeleneteket, mintha a látvány és a tudat sokkhatása mellé harmadik ökölként csapódna a nézőbe.
Míg a képsorok a néző számára is rémisztőek, addig egyértelműen átjön maga Justine félelme is a jövő és a beilleszkedés tekintetében – amely félelem érthetően minden az élet előtt álló fiatalt gyötör. Nővére Alex, akit Ella Rumpf alakít, a felsőbbévesek enyhe megalomániája és az egyetemi évek nemtörődömsége által vezérelve és gonoszkodva terelgeti és irányítja húgát, akitől ennél távolabb nem is állhatnának az alkohol, a drogok és a dübörgő elektronikus zene fűtötte alagsori bulik. Rabah Nait Oufella pedig a meleg Adrien szerepében a jóképű és jó humorú, gyorsan kötött barátságot és egymásra való támaszkodást testesíti meg, amikor az ismeretlen okozta szédítő köd közepette egymásba kapaszkodnak az emberek.
A belga operatőr, Ruben Impens kimért precizitással vezeti a nézőt intim pillanatokba, legyen szó akár a nyers, kéz a kézben járó erőszakról és erotikáról, akár az álomszerű, elvontabb jelenetekről. Kellemetlenül közelről láthatjuk mi történik Justine-nel, aminek köszönhetően az eltúlzott, már-már hihetetlen események leple alá dughatjuk fejünket, hogy megértsük, mi is a film valódi mondanivalója. Ducournau legnagyobb érdeme, hogy egyszerre rendezett egy szimbolikus, mindig aktuális lélektani elemezést a „csordaszellemről”, a fiatalokat érő elvárások nyomásáról, valamint egy izgalmas és félelmetes horror filmet. De hát pont, hogy ezek a dolgok okozhatják a legnagyobb rémületet azoknak, akik átélik őket. Néha lehet, hogy egy kicsit már túl sok, de egy a brutalitástól, az alkoholtól és az erotikától átitatott film a Nyers, amely gőzétől kábán, émelyegve kelünk fel a székből, elmélkedve azon, hogy épp mit is kellett végignéznünk.
