Különleges, „négykezes” festményeket láthatnak a nézők az Aranytíz centrumban. Balogh Ádám és Csató Tamás közös tárlatán a Keresztút jelenik meg.
Ezt a témát, vagyis a „via dolorosát”, amint Jézus a keresztet a Golgota hegyére vitte fel, már sokszor megfestették a művészek. Szigorúan véve 14 stációból áll. Itt azonban nem mindegyik állomás van megjelenítve, csak a számukra legfontosabbak, és még néhány esemény vagy tanítás Jézus életéből. Sorra veszik azt, hogy csak néhányat említsünk, ahogy a templomból kikergette a kufárokat, a tanítványok lábának megmosását, az utolsó vacsorát, a Getsemáné kert jelenetét, és magát a feltámadást is. Továbbá az egyik legfontosabb tanítását Jézusnak: „ha nem lesztek olyanok mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mehettek be az Istennek országába.”
Ez a tárlat azért is egyedi, mert nem az egész testét, hanem csak a kezeit ábrázolják Jézusnak. A két keze az, ami áldást oszt, kenyeret tör, imádkozik, hordozza a keresztet, ég felé nyúl.
„Pars pro toto”: vagyis rész az egészért. E szakrális történések megfestése nem lehetett egyszerű munka. A két művész alkotása teljesen egyensúlyban van. Az absztrakt és a reális stílus itt kiegészítik egymást, és nem is hinnénk, hogy két különböző ember festette meg őket.
Elénk tárt vízióik földöntúli hatásúak. Hiszen maga az esemény is egyszerre szürreális, reális, fennkölt, és fájdalmas.
A képek alapját Balogh Ádám adta, mely alap (bázis) nem mindig elvont. Ahogy ő mondta egy interjúban: „háromdimenziós képeket festek.” Stilizált, és elnagyolt formákat láthatunk tolmácsolásában, melyek talán angyalokat, ember alakokat, és olajfákat ábrázolnak.
A művész a lilás színt használja hol fehérrel, hol a kék különböző változataival, de megjelenik a vér színe, a vörös is, hiszen áldozatról van szó, és Jézus vérét hullatta értünk. Van olyan alkotás is, amelynél zöldes árnyalat jelenik meg, például a Getsemáné kertjében.
Talán tudatosan, talán nem, de ezek a művek a keleti kultúrkör egyes tanításait is tükrözik, a csakrákra jellemző színek ábrázolásával. Ezek azok az energia központok, amelyek az ember energetikai rendszeréért felelősek. Az előbb említett színek, a lila, fehér, kék; a homlok- és a korona csakrához kapcsolódnak. Az intuíció és a spiritualitás tartoznak ezekhez a fókusz pontokhoz.
A keleti kultúra ráadásul a kislányt megjelenítő képen is érvényesül, hiszen a sok kar ábrázolás az indiai kultúrában általában az isteneket, istennőket jellemzi. Ugyanakkor ennél a műnél egy végtelen lelki tisztaságú lány gyermeket láthatunk, ezért maga az ábrázolásmód meglepő és oda nem illő, de mégis magáéval ragadó, és játékosságot sugároz. Csató Tamás realistán, de nem teljesen naturálisan festi meg a kezeket, alakokat.
Kifejezetten szakrális jelentésekkel bírnak tehát ezek a festmények, melyek mély érzésekből születtek, talán ezért olyanok mintha látomások lennének. Az pedig hogy mi van a hátterükben elrejtve, a mi képzeletünkre van bízva. Ezeket a képeket szívesen látnánk egy templomban is, olyannyira magukkal ragadnak bennünket. A Szentség visszhangjai című kép azt a kétezer éves visszhangot próbálja visszaadni nonfiguratív módon, amit Jézus élete keltett. Reméljük, hogy ez a hang sokáig fog még galambként szárnyalni. A festményekben biztosan.