Befutott a Netflix következő családi vígjátéksorozata, az Apa, ne égess már, amiben április 14-e óta nyomon követhetjük, ahogy Jamie Foxx visszaröppen a kezdetekhez és a lányával való kapcsolata által inspirált szituációs komédiában mutatja meg magát a nagyérdeműnek.
Megtudjuk, hogy Brian Dixon (Jamie Foxx) egy jól menő atlantai kozmetikai cég tulajdonosa, aki magához veszi 15 éves lányát, Sashát (Kyla-Drew), miután annak anyja meghal. A kényszerű összebútorozás adja a sorozat központi konfliktusát, melyben apa és lánya ugyan lassan közeledne egymáshoz, ám az út tele van buktatókkal, nehézséggel. A történetet színesíteni igyekeznek a különféle sztereotip karakterek, mint a füves nagyfater (David Alan Grier), a menő nagynéni (Porscha Coleman), vagy a főszereplőért epedő jobbkéz (Heather Hemmens).
Az Apa, ne égess már! első része után azonban nem merem magától értetődően ajánlani az egész sorozatot (belenéztem a másodikba, az alapján meg pláne), mert sok helyen rezgett a léc. A viccesnek szánt jeleneteknél sok esetben még egy jóízűt se lehet mosolyogni, nemhogy kacarászni. Sőt, egy órával a megtekintés már nem is emlékeztem biztosan, hogy hogyan is zajlottak az események. Laposak voltak a poénok, erőltetettek a dialógusok (kivéve nagyfater esetében, Grier testhez álló szerepe engedi őt picit kibontakozni), a bemutatni kívánt konfliktusok – bár valóságosak és fontosak – nyögvenyelősen oldódtak meg. Nem gördült az egész, na. És sajnos abban se vagyok biztos, hogy a script pofozgatása segített volna.
A gyengécske forgatókönyv egyik óriási hibája az az elem, amit valószínűleg az egyik tartópillérnek szántak a készítők. A „kipillantás a vászonról” egy bevett rendezői eszköz arra az esetre, ha egy abszurd jelenet közben éreztetni akarják a nézővel, hogy „nyugi, ez csak egy film”. Ilyenkor a színész – egy pillanatra kibújva szerepéből – belenéz a kamerába és megrántja a vállát, sóhajt egyet, esetleg elrebeg egy-két szót, amivel a néző cinkosává válik, hogy aztán minden menjen tovább.
Ez az eszköz viszont nem működik, ha a szereplők bekezdésnyi szöveget monologizálnak a kamera elé fordulva, szinte már narrálva saját magukat és a szituációt. Ilyen jelenetből pedig nagyon sok van. Tök felesleges, és sajnos ettől izzadságszagúvá válik, darabokra töri az egyébként sem vaskos 25 percnyi játékidőt.
Jamie Foxx neve talán sokat nyomhat a latba, de így elsőre az Apa, ne égess már! nem ígér túl sok jót. Mondhatnám úgy akár, hogy ha csak egy konzervnevetős sitcomot láttál az elmúlt húsz évben, akkor láttad ezt is, mert egyelőre nem tudott újat mutatni sem témájában, sem képi megoldásaiban (a cigaretta mű füstje és a korláton lecsúszás annyira mű volt, hogy szinte leugrott a képről), sőt még a narratíva is erőtlen. Kicsit talán mintha a színészek is éreznék, hogy nem túl vaskos a koncepció.
Több sebből vérzik tehát, és nagyjából az első rész végére el is fárad az egész. Vagy inkább azt mondanám, hogy erőre se kapott igazán. Nyilván, ne temessünk egy sorozatot rögtön az első rész után, de sok következtetést le lehet belőle vonni. Például hogy a 8. rész végére elég sok fájdalmat fog majd okozni.
