Jamie Foxx sitcommal támad: április 14-én érkezik az Apa, ne égess már!

A Netflixen hamarosan debütáló, helyzetkomikumokra épülő sorozat az apa-lánya kapcsolatot boncolgatja, melynek főszereplője Jamie Foxx lesz, aki emellett executive produceri feladatokat is ellát majd. A sorozatot a lányával, Corinne Foxx-szal való kapcsolata inspirálta, aki a produkcióban apja mellett produceri feladatokat lát el, karakterét Kyla Drew Simmons (Kyla-Drew), a 16 éves, igencsak hosszú filmes listával rendelkező színésznő alakítja. 

A sztoriban felmerülő történetek többsége Corinne naplóbejegyzéseiből született, ezek alapján végigkísérhetjük, hogyan birkózik meg Foxx az egyedülálló apaság minden nehézségével, amikor meglehetősen keményfejű lánya hozzá költözik. 

Corinne Fox elmondta, hogy nem is adhattak volna jobb címet a sorozatnak, hiszen apja még a forgatás során is rendre kínos helyzetbe hozta őt:

„Az Apa, ne égess már! a forgatáson kívül is ugyanúgy az életem része. A felvételek közben is folyton leégetett. Mármint, érted, 24/7-ben valamilyen zenét nyomat, így két felvétel közben is táncolt, vagy zenét hallgatott, úgy kellett berángatnom és rászólnom, hogy vissza kell térnünk a munkához. Szóval, igen, még mindig zavarba hoz, felvétel közben is.”

A többkamerás sitcomban a fentiek mellet játszik még David Alan Grier, Porscha Coleman és Jonathan Kite, illetve vissza-visszatérő szerepekben felbukkan majd Heather Hemmens és Valente Rodriguez is. A rendezői széket minden epizód esetében a rutinos Ken Whittingham foglalja el, ő az, aki többek között A hivatal, a Férjek gyöngye, illetve a Kertvárosba száműzve című sorozatok bizonyos részeit is dirigálta. 

A trailer betekintést nyújt a sorozat nyelvezetébe, az érintett témákba is (öltözködés, templomba járás, TikTok, pasizás, bizalom…), melyek végül is a központi motívum, az apa-lánya kapcsolat körül fognak forogni. Ha hihetünk az előzetesnek, nehéz konfliktus nem nagyon lesz, móka és kacagás viszont annál több.

Foxx mozgóképes palettája meglehetősen színes, és annak ellenére, hogy elsősorban a vásznon találkozhatunk vele, nem állnak tőle távol a sorozatok sem, nyilván, hiszen az 1996-os The Jamie Foxx Show sitcom bikázta be annak idején színészi karrierjét. Az Apa, ne égess már! sorozattal tehát Jamie Foxx visszatér a gyökereihez, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy negyedszázad elteltével hogyan muzsikál a műfajban.

Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.

Hasonlóak

Spy/Master – Nemzetközi – magyar koprodukcióban készült kém thriller érkezik májusban az HBO Maxra

Az Adina Sădeanu és Kirsten Peters kreátori közreműködésével készült Spy/Master a hidegháború tetőpontján játszódik, és egy kitalált karakter, az Alec Secăreanu (Isten...

A szolgálólány meséjének 5. évada szeptember 15-én érkezik az HBO Maxra

June-nak szembe kell néznie Waterford parancsnok megölésének következményeivel, miközben azzal küzd, hogy újra meghatározza...

Sárkányok háza – bárki nevelhet saját sárkányt a DracARys appal

A Sárkányok háza című új, saját gyártású sorozat augusztus 22-i premierjére készülve az HBO Max ugyanis...