A legelején szögezzük le: már nagyon vártam A francia őrszemet. Megnéztem az előzetest, de nem keresgéltem külön utána, mert amennyit tudtam a sztoriról, az bőven megfogott, kíváncsi voltam, hogy a „felbosszantják–bosszút áll” tengelyen hogyan fogja elhelyezni az alaphelyzetet, illetve milyen eszközökhöz nyúl a film annak érdekében, hogy a tragédiát és a szereplőt is közel hozza, ugyanakkor izgalmassá is tegye a várható hajtóvadászatot.
A történet szerint főhősünk, Klara (Olga Kurylenko) a szíriai háborúban van éppen bevetésen, amikor egy rosszul elsült akcióban mellette robban fel egy pokolgép. Túléli, de a történtek után Nizzába küldik, új munkakört kap: a Sentinelle Hadművelet megfigyelő katonája lesz, társaival az utcákat róják és igyekeznek időben észrevenni, megelőzni a terroristatámadásokat. (Az Opération Sentinelle egyébként létező osztag, a 2015-ös párizsi merényletet követően hozták létre – a szerk.) Klara hazaköltözik anyjához és húgához, Taniához (Marilyn Lima), utóbbi kettő igyekszik a nyilvánvalóan megviselt Klarát szeretettel körbevenni. Klara próbál úrrá lenni a poszttraumás stressz szindrómán – többnyire futással és antidepresszánsokkal –, de nem segít rajta, hogy szerinte egy számára alacsony beosztásba helyezték. Egy este aztán elmegy a húgával szórakozni, ahonnan Tania nem tér haza. Másnap megerőszakolva és összeverve találják meg a tengerparton, az eset hátterében pedig – némi nyomozás után kiderül, hogy – valószínűleg a Côte d’Azur orosz származású oligarchája és annak fia, Leonid és Yvan Kadnikov áll (Michel Nabokoff, Andrey Gorlenko). Klara hátat fordít őrszem feladatainak és elindul, hogy a nyilvánvalóan nehézkes felelősségre vonást a saját kezébe vegye.
Ezer és egy ilyen filmet láttunk már. Tudjuk, hogy a zsáner milyen elemekből építkezik, nagyjából mire számíthatunk, milyen karakterekkel fogunk találkozni. A típus ismert keretei között nem könnyű ugyan meglepetést okozni a nézőknek, de azért meg lehetne próbálni, és az sem hátrány, ha a történet rendesen „meg van csinálva”, na. Főhősnőnk szuperkatona, tehetséges, ugyanakkor morcos, amilyennek egy akcióhősnek kell lennie, rossz neki, de hogy testvére iránt érzett bánkódása pontosan miért, mikor és hogy fordul át önkényes tombolásba, az nem teljesen világos. Az alkotórészek A francia őrszem esetében is a helyükön voltak, nagyon erős az alapkonfliktus, Kurylenko remek színésznő, de…
…mégis, mi a búbánat volt ez?!
Ugyan mit akart mondani ez a film? Mire gondolt a költő? Szegény történet, kapott nyitó és záró stáblistával együtt 1 óra 20 perc játékidőt, ebbe kellett volna belepakolni mindazt, amitől átélhető és izgalmas lesz, ha már egyszer a Netflix „keménynek” címkézte. Jó, tudom, mit várok egy olyan akciófilm(nek nevezett) alkotástól, amihez hasonlóból minden héten kettő gördül le a nemzetközi futószalagról, de könyörgöm, nem szóltak Julien Lecrecq rendezőnek, hogy objektív szempontból mik a jó film alapkövetelményei? Tudjuk, hogy minden sztorinak megvan a maga közönsége, és biztosan lesznek nézők, akinek ez a mozi valamiért majd tetszeni fog, ugyanakkor vannak olyan, a műélvezetet minden esetben befolyásoló dolgok, amik a valóban jó alkotásokban közösek.
A francia őrszemmel pontosan emiatt több probléma is van. A történet lassú (ami önmagában nem lenne baj, ha legalább egy másik elemmel kompenzálna), a jelenetek lagymatagon követik egymást, hiányzik a feszültség, a karakterek borzasztóan üresek és élettelenek. Drámának sekélyes, thrillernek vicc, akciófilmnek unalmas. Vannak ugyan keresztutalások, szimbólumok is fel-felbukkannak, de mivel az egész mű súlytalan, ezeknek sincs felkavaró erejük. Helyenként bántó logikai bukfencekre bezzeg futotta (mint hogy egy terápiára szoruló katonát rögtön terepre küldenek, akinek ilyenkor legjobb esetben is jóságos doktornénik és -bácsik vigyázó figyelme alatt kellene lennie valami rekreációs részlegen, hogy túltegye magát a háborús borzalmakon. Nem, Klarát szinte rögtön kizavarják a betonsusnyásba őrszemesdit játszani egy féldisznó méretű karabéllyal és olyan mennyiségű és minőségű felszereléssel, amivel még Szíriában is feltűnést keltett volna.) Ami csak azért baj, mert a történethez bármilyen katonai alakulat megfelelt volna, de azzal, hogy A francia őrszem egy létező, ma is aktív és fontos szerepet betöltő állományt emelt be az eseményekbe, visszavonhatatlanul is a valósághoz kötötte a cselekményt.
De legalább polkorrekt. Kicsit izzadságszagú, de igyekszik megfelelni az elvárásoknak. A főhősünk nő, és ez a tény nyilván nem akadályozza meg abban, hogy egy szál bugylival besétáljon a rosszarcú (orosz!) ellenfél barlangjába és halomra aprítsa őket, akik nyilván mind férfiak, hiszen a „jók” szerepében csak nők vannak, a „rosszak” viszont mind férfiak. Nyilván. Viszont ezt a Rambo-sémát a már említett futószalagon a mozgókép elmúlt száz évében teljesen szétcincálták, jobbnál jobb alkotások születtek (na meg persze nagyon sok rossz is…), ami magasra tette a lécet a zsáneren belül, legyen akár férfi, akár nő az egyszemélyes hadsereg.
Egyetlen pozitív elemet tudok csak megemlíteni: a harcjeleneteket. Na, azok legalább rendben vannak, szépen koreografáltak, nincsenek eltúlozva, követhetők is. Csak sajnos ebből van a legkevesebb, és a már említett logikai bukfencek ezeket sem kímélik. Ezért pedig nem is éri meg elindítani, hacsak nem elalváshoz keres valamit az ember. A vége-csavarról pedig még csak említést sem teszek. Ha valaki úgy dönt, hogy megnézi A francia őrszemet és el is jut a fináléig, az meg is érdemli.
Én szóltam.
Cím: A francia őrszem (Sentinelle)
Megjelenés: 2021. március 5.
Műfaj: akció, dráma, thriller
Rendezte: Julien Leclercq
Írta: Julien Leclercq és Matthieu Serveau
Szereplők:
- Olga Kurlyenko (Klara)
- Marilyn Lima (Tania)
- Michel Nabokoff (Leonid Kadnikov)
- Andrey Gorlenko (Yvan Kadnikov)
Producer: Julien Madon
Fényképezte: Brecht Goyvaerts
Vágó: Soline Guyonneau
Produkciós cég: Netflix
