Richard Ramirez, avagy az Éjszakai vadász, ahogyan a sajtó emlegette, az USA történetének egyik legelvetemültebb bűnözője volt a nyolcvanas években. Az, hogy számtanilag is borzalmasan sok embert bántott és/vagy ölt meg, önmagában elég lett volna nem túl hízelgő jelzők tömkelegére, de az, hogy alig-alig válogatott, bárkire rátámadt, illetve hogy az elkövetési magatartása és a felhasznált eszközök skálája döbbenetesen hosszú és változatos volt, egészen komoly magasságokba (mélységekbe?) repítette „karrierje” során. Ramirez rettegett bűnöző volt (a Columbia Egyetem törvényszéki pszichiátere szerint „született pszichopata), akiért komoly hajtóvadászat indult, akit mindenki el akart kapni, és akit aztán a járókelők csíptek meg és kis híján meglincseltek.
Az Éjszakai vadász ezúttal nem az elkövetőre vagy annak gyerekkorára fókuszál. Persze, arról is lesz szó, de nem veszünk el a részletekben, helyette az általa elkövetett gyilkosságokat és erőszakos bűncselekményeket fogja alaposan körbejárni, a középpontban az ügyeiben eljáró két fő nyomozó, Gil Carrillo és Frank Salerno áll. Velük és hátterükkel találkozunk először (főleg Carrillo-éval), az elmondásaikból ismerhetjük meg a nyomozás részleteit.
A Netflix egy négyrészes minisorozattal, dokumentumfilmes formában ragadja meg a történteket, az epizódok során megszólaltatja az egykori nyomozókat, szemtanúkat, túlélőket, illetve az áldozatok családtagjait. A szériát James Carroll (Reklámpárbaj) és Tiller Russel (The Last Narc) jegyzi rendezőként és producerként, mindketten több dokumentumfilmet és -sorozatot tudhatnak már a hátuk mögött, így talán érthető, hogy miért lett ilyen szorosan összefűzve a dokumentarista műfaj a helyenként már-már jumpscare elemeket felvonultató filmes ábrázolásmóddal.
Ha valaki még nem hallotta Richard Ramirez nevét vagy az Éjszakai vadász kifejezést, annak javaslom, hogy a sorozat előtt ne is kutasson utána, kezdje rögtön itt a megismerést. Jómagam régebben már találkoztam a nevével (Marilyn Manson és Twiggy Ramirez kapcsán), de az olyan rég volt, hogy még én is tátott szájjal figyeltem az eseményeket. Történésből pedig nem lesz hiány, Ramirez bőven adott munkát a Los Angeles-i nyomozóknak. A rendezés, bár dokumentarista, vegyíti a hatásvadász filmes elemeket a tényfeltáró eszközökkel, így néha talán az az ember érzése, hogy nyúlik a történet, mint a rétestészta.
Nem kell azonban aggódni, a kivitelezés csak az első részben zavaró kissé, szereplőink kontextusba helyezése után megtalálja az egyensúlyt. Az pedig pláne plusz pont, hogy az alkotók a művészi képek megteremtéséhez felhasználták a rendelkezésre álló archív felvételeket, melyek segítségével rekonstruáltak egy-egy helyszínt és ott vették fel a – meglehetőst látványos, mégis egyszerre művészi és hitelesnek mondható – vágóképeket.
Azt, hogy a látottak bizony megtörténtek, raklap mennyiségű archív felvétel és dokumentum hivatott alátámasztani, melyek közül jelentős számú, a bűncselekmény helyszínein készült fotót is láthatunk, beleértve a jó érzékkel beszúrt hanganyagokat is. A nyomozói hibákat is kendőzetlenül bemutatják, bár nyilván csak annyit, amennyi kiderült, illetve amennyit még ki szabad engedni a nyilvánosság számára. Megdöbbentő egyébként, hogy az egész nyomozás hányszor és hány helyen siklott ki a bűnüldözői szervek, a helyi és szomszédos régió bürokratikus farokméregetése miatt, és hogy ez hány emberéletbe került. Nem tisztem minősíteni a nyomozói munkát, de ebből a sorozatból tényleg az jön le, hogy ez az egész ügy az orvosi ló tankönyvi esete volt.
Mindemellett persze kidomborodik az is, hogy a bűnüldözők a saját magánéletüket is képesek voltak kockára tenni annak érdekében, hogy a Los Angelest és nagyjából egész Kalifornia államot félelemben tartó szörnyeteget láncra verjék, időt, pénzt és energiát nem spóroltak, minden szálat megmozgattak. És sikerült mindezt nem önfényezve előadni, így mondhatjuk, hogy elég őszinte alkotás sikeredett a történetből.
A pontot az i-re az elfogás körülményeinek képsorai és a tárgyalótermi jelenetek eredeti felvételei teszik majd igazán fel. A magas, fiatal, határozott arcvonású, a bíróságon hányaveti és felsőbbrendű módon parádézó Ramirezt az elfogását követően valamilyen nagyon bizarr, egyfajta „Hollywood-komplexus” miatt a közvélemény bizonyos rétegei hamar félisteni státuszig ajnározták. Maga Tiller Russel külön megjegyezte, hogy pontosan ezt a „sorozatgyilkosok Jim Morrisonja” burkot akarta végre egyszer és mindenkorra levetkőztetni Ramirezről, szerette volna, ha az emberek valóban annak látják, aki volt: egy elvetemült, erőszaktevő gyilkosnak.
Nem akarnám ellőni a történet összes fordulatát, így nem is megyek bele jobban az eseményekbe, ugyanakkor azoknak, akiket érdekel ez a téma, bátran ajánlom az Éjszakai vadászt, mert, bár kétség kívül sokkoló a tartalma, mégis igényes és sok érdekességet megtudhatnak belőle. Akit pedig nem elégített ki ez a négy rész (vagy pont hogy ez korbácsolta fel igazán a érdeklődését), annak itt egy korábbi gyűjtésünk olyan filmekről, melyek egyrészt nagyon jók, másrészt a maguk filmes eszközeit felhasználva csüdig gázolnak a témában.
Angolul tudók részére pedig itt egy friss Netflix-tartalom magáról Richard Ramirezről:
