kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

Hasábról a vászonra 2.: A Hihetetlen Hulk

Mark Ruffalo akármilyen pompásan nyitott az első Bosszúállók filmben – messze felülmúlva Edward Nortont –, sajnos a Végjáték című fináléig sokat romboltak a karakterén. Pókemberrel ellentétben Hulk sajnos áldozatul esett a forgalmazási jogok csatározásainak, így a bravúros színészváltás után sokan érezhetik joggal, hogy a negyedik Bosszúállók-filmre nagyban degradálták a karaktert.

Hulk
Forrás: Imgflip

Bruce Banner története nemcsak kisebb-nagyobb léptékben lett átformálva a szóló filmek hiányában, de az átemelt történetívek nagyban vesztettek jelentőségükből. Nézzük is meg, hogy mi változott a képregényekhez képest.

1. Rick Jones

Hulk
Forrás: Wikipedia

Rick Jones, ugyan szupererővel nem rendelkezik, fontos szereplője Hulk életének, és amolyan sidekick-ként funkcionál a nagydarab szörny oldalán. Ugyanakkor nemcsak közeli barátként van jelentősége, hanem egyenesen ő a felelős Bruce Banner átváltozásáért, ugyanis amikor a tudós egy gamma bomba kísérletet végez, Jones épp az elzárt területeken lábatlankodik. Bannernek sikerül megmenteni a vagánykodó fiatal srácot, de ez örökre megváltoztatja az életét. Mindezek ellenére Rick Jones még csak egy elejtett félmondatban sem kerül említésre az MCU filmjeiben, holott igencsak fontos szereplője a Hulk-képregényeknek.

2. Szürke Hulk/Mr. Fixit

Hulk
Forrás: Pinterest

Láthattuk vásznon a buta, dühös Hulkot és a Végjáték során Professor Hulkot, de egyszer sem került sor a szürke változat, Mr. Fixit megjelenésére. Ez a Hulk valamivel kisebb és gyengébb, mint a buta, zöld, és közel sem olyan intelligens, mint Banner, viszont megvan a magához való esze, ravasz és alattomos. Mr. Fixit szabályos időközönként tör elő, amint eljön az éjszaka, Bruce Banner eltűnik és jön a Szürke Hulk, aki a képregényekben a Las Vegas-i maffia egyik leghatalmasabb alakjává növi ki magát.

3. Professor Hulk

Vele ugyan találkozhattunk, de mintha a filmben sokkal inkább egy nagyra nőtt, erős és zöld Bruce Bannert kaptunk volna Peter David igazi Professor Hulkja helyett. A képregényekben ugyanis ez a változat nem csak a tudós személyiségjegyeit hordozza, a szörny oldaláról is jócskán került a jellemébe. Szintén különbség, hogy míg a moziban elhangzik, hogy ez a kombináció a tudomány eredménye, a rajzolt paneleken egy pszichológussal eltöltött beszélgetés és szembesítés hatására mosódnak egybe a különböző személyiségek.

Hulk
Forrás: Geekfeed

4. Fekete Özvegy

Noha Hulk gyakran találkozott az orosz Fekete Özveggyel, kettejük között soha nem alakult ki romantikus viszony. A találkozásaik alkalmával vagy egymás oldalán harcoltak, vagy egymás ellen, de a szerelmi szál mindössze Joss Whedon adaléka az MCU-hoz.

Hulk
Scarlett Johansson, mint Fekete Özvegy / Forrás: Los Angeles Times

5. Planet Hulk

Az utolsó ponttal el is érkeztünk a legnagyobb kihagyott ziccerhez. A Thor: Ragnarok során egy idegen bolygón találjuk Hulkot, a Sakaar-on, ahol népszerű gladiátorként éli az életét az Ultron kora eseményei óta. Ez az esemény a képregények oldalain is bekövetkezik, viszont Hulkot a saját barátai kényszerítik elhagyni a Földet, nem önszántából hagyja el, másrészről egy sokkal nagyobb és komplexebb történetív kerekedik belőle, aminek a végére a Sakaar-i lázadás vezetőjévé válik, majd egy végzetes baleset után megkeseríti a Bosszúállók életét. Sajnos a filmes jogokon való marakodás eredményeképp Hulk a saját adaptációjának a mellékszereplője lett, Thor haverjaként.

Hulk
Forrás: Digital Spy

Ezek voltak a legfontosabb különbségek Bruce Banner és alteregója filmes és képregényes változatai között. Ahogy múltkor is, lentebb olvasható egy lista, hogy a karakternek milyen szóló kalandjai érhetők el:

  • Marvel+ 4-5/Nagy Marvel-képregénygyűjtemény: Néma Sikolyok (The Incredible Hulk #372-377, Peter David, Dale Keown) Kingpin / Hachette
  • Marvel+ különszám 2015/3, 2016/3, 2017/2, 2018/2, 2019/2 és 2020/2 (The Icredible Hulk #379, 381-388, 394-404, 413-418, Peter David, Dale Keown – Jan Duursema – Gary Frank – Paul Pelletier – ) Kingpin
  • Marvel Legendák 10: Tökéletlen Jövő (The Incredible Hulk: Future Imperfect #1-2, Peter David, George Pérez; Hulk: The End, Peter David, Dale Keown) Kingpin
  • Marvel Albumok 4 (The Increidble Hulk #171-172, Gerry Conway – Steve Eglehart – Tony Isabella, Herb Trimpe; The Incredible Hulk #219-220, Roger Stern – Len Wein, Sal Buscema) Kingpin
  • Nagy Marvel-képregénygyűjtemény: Hulk világa 1-2 (The Incredible Hulk #92-105, Greg Pak, Carlo Pagulayan) Hachette
  • Nagy Marvel-képregénygyűjtemény: Hulk – Világháború (World War Hulk #1-5, Greg Pak, John Romita Jr.) Hachette
  • Hulk: Szürke (Hulk: Grey #1-6, Jeph Loeb, Tim Sale) Fumax



Török Dániel
Török Dániel
Tizenéves korom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak. Leginkább a zenében érzem otthon magam, tizenöt éves korom óta játszom, azóta a legkülönfélébb hangszereken próbáltam ki magam: csellón, gitáron, ütősökön, szintetizátorokon. Stilisztikailag a metál áll legközelebb a szívemhez, de szívesen hallgatok és beszélek más stílusokról is. Szintén foglalkoztat a képregények világa, jelenleg több, mint ötszáz példányt számol a gyűjteményem. A hétköznapokban a színház világában munkálkodom, világosítóként.