kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

Programváltozás a hétvégi szezonnyitó bábelőadás programjában – közlemény

„Sajnálattal tájékoztatunk mindenkit, hogy a ma tudomásunkra jutott információk alapján a Csiky Gergely Színház is érintett lehet koronavírus-fertőzésben. A nézőink egészségének érdeke elsődleges szempont, így a Bogyó és Babóca című kaposvári vendégelőadást nem tudjuk megtartani.

Gyors szervezést követően örömmel jelentjük be, hogy a Hepp-Trupp előadásában a Bódog és Szomorilla című előadása érkezik holnap a Manna Matiné nyitóelőadásaként.  Az előadást 2011 óta játsszák sikerrel ország szerte, elnyerték a VI. Kaposvári Biennálé fesztiváldíját a gyermekszínházi kategóriában. Azóta a történet könyv formájában is megjelent.

Programváltozás
Bódog és Szomorilla

program változatlan marad: a Manna Matiné megnyitója 2020. szeptember 13.-án, 10.30 órakor lesz a B32 Kultúrtér és Galériában (Budapest,1111, Bartók Béla út 32.), ahol 10.00 órakor sajtótájékoztatót tartunk az immáron negyedik éve megrendezésre kerülő eseménysorozatról. A sorozat első gyerekelőadása hagyományosan továbbra is ingyenesen látogatható.

Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla – a Hepp-Trupp előadása

Játsszák
Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó
Tervező: Bartal Kiss Rita
Zene: Csernák Zoltán Samu
Író-rendező: Kolozsi Angéla

Egy kietlen út és egy váratlan találkozás.
Egy vándor király – uralkodói feladatok nélkül.
Egy kósza tündér – szakirányú varázsdiploma nélkül.
Egy öreg bőrönd és egy szeszélyes piknikkosár.
Rengeteg kérdés.
Rengeteg meglepetés.

Programváltozás
Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó



Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.