Itt van a nyár, elérkezett a szieszta ideje. A hasunk süttetése mellett sikerül időt szakítanunk egy-egy családi mozizásra is vagy akár egy bevállalósabb mozi maratonra. A forró időjárásban jól tud néha esni egy kellemes esti kikapcsolódás egy nem hétköznapi mozi formájában. Ezen filmajánló a kreatív science fiction filmek szerelmeseit címezi meg. A KOCKA egy b kategóriás, trilógiává avanzsálódott filmes széria, mely nagy mértékben megosztotta a műfaj kedvelőit. Az első részéről lesz most szó.
365 ezer dollárból (nagyjából 113 226 forint) future filmet forgatni nem mondható igazán leány álomnak, mégis a TRIMARK Pictures jóvoltából készült produkció, kreativitásával és elszántságával el tudja varázsolni atmoszférikusságával másfél órára a nézőt.
Egy kocka labirintusban ébred hat ismeretlen, egymástól teljesen különböző gondolkodású ember. Van ugye az autoriter jó zsaru, a bűnöző aki számtalanszor szökött már meg börtönökből, egy szentimentális pszichológus hölgy, egy fiatal matematikus hallgató lány, egy rejtélyes építész és egy furcsa autista, aki a későbbiekben kerül csak bele a képbe, és látszólag teljesen ártalmatlan. Egyetlen közös vonásuk sincs, talán csak az, hogy egyikük sem tudja miért került ebbe a térségbe. Fel is út, le is út, balra is és jobbra is, együttműködve csapatként, ki kell silabizálniuk milyen struktúra szerint működik az útvesztő. Egyedül senki nem tudja kicselezni a kocka szobákban kialakított csapda rendszereket, ugyanis mindegyikben más és más meglepetés kelepce van elhelyezve. A cél tehát egyértelmű: túlélni és megtalálni abból a pokolból a kiutat.
Ambivalens érzéseket táplálnak az atmoszférikus képsorok a nézőben. Már a nyitányban érezhető a low budget adta filmes koncepció, mely a színészi játékban és egy-egy amatőrebb kivitelezésű filmes animációban manifesztálódik. Az elvárásokat lejjebb csavarva és eltekintve ezúttal Hollywood szuperprodukcióitól, jól is elsülhet a dolog. A 20 nap alatt leforgatott kézi kamerás koncepció alapú film nem tökéletes, viszont kreatív és atmoszférikussága egyedi. Klausztrofóbiánk valószínűleg nem lesz, de a bezártság érzése és a magunkra való csendes utaltság egészen hátborzongató tud lenni. A horror műfaji megbélyegzést nem igazán mondhatja helytállónak a néző, leginkább a misztikus thriller és kamara dráma egyvelegéből táplálkozik a film. Egyaránt fogalmazódik meg minimális társadalom kritika a 21. század civilizált humán én központúságát illetően és, hogy ennek apropóján mennyire körülményessé válik tiszta fejjel együtt működni ha az ember élete a tét. A záró képsorok egy tökéletes mozi utáni esti beszélgetés melegágyaként is szolgálhatnak, ha sikerül a konklúzióra megszólítania aktuális néző közönségét.
