2014-ben a Legendary Pictures is beszállt az univerzum építésbe a Godzilla című filmmel, aminek nemes egyszerűséggel a MonsterVerse nevet adták. Eddig mindösszesen két alkotás, név szerint a Godzilla és a Kong: Koponya-sziget készült el, de a héten megérkezik a sorozat harmadik darabja is, a Godzilla II: A szörnyek királya személyében.
Godzilla, San Francisco-ban ugyan megfékezte a MUTO-kat és megmentette az emberiséget, de akciója nem maradt áldozatok nélkül. Például a négytagú Russo család is elvesztette kisfiúkat a harcban. Emma (Vera Farmiga) és Mark (Kyle Chandler) azóta külön élnek Emma, pedig egyedül neveli lányukat Madison-t (Millie Bobby Brown). Amikor azonban újabb Titánok jelennek meg és Godzilla is visszatér, egy terrorista csoport elrabolja Emmát, aki a Monarch nevű szervezetnek dolgozik és a lányát Madisont. Dr. Serizawa (Ken Watanabe) pedig a már visszavonult Marktól kér segítséget az ügy felgöngyölítésében.
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért. Érdekes módon megtekinthetjük a végső harc fináléját egy teljesen másik szemszögből, ezzel bemutatva az új karaktereket. Ebben az etapban próbálták mélyíteni a történetet és egyben az univerzumot is, az egyetlen bökkenő ezzel csak az, hogy nem volt hozzá kellő fantázia és ezáltal teljesen ötlettelen lett az egész. Tulajdonképpen megismerünk pár új Titánt és megtudjuk, hogy a világ minden kontinensén van minimum egy, ha nem kettő Monarch bunker, ahol ezeket a lényeket vizsgálják. Igazából a Kong: Koponya-sziget stáblista utáni jelenete fel is vázolja az alapkonfliktust és az új ellenfeleket is, így aki azt látta, annak semmi meglepetést nem fog lények terén tartogatni a film.
Maga a forgatókönyv olyan, mint egy vegyes vágott, érződik az egészen az ötlettelenség és az, hogy az írószobában nem tudták eldönteni, hogy milyen vázra húzzák fel a monumentális harcokat, így egyetlen ötlet sem került a kukába, mert van itt minden mi szem-szájnak “ingere”: Ökoterrorizmus, globális felmelegedés, túlnépesedés, állatvédelem, természetvédelem, gonosz háttérhatalom, kihalás, gyászoló család, az alkoholizmus hatásai, egy kis ókori mitológia, és mindez felöntve hatalmas Titánokkal és pátosszal. Az utóbbi kettővel nem is lenne gond, ha az előbbiekkel nem vállalta volna túl magát a sztori és rogyott volna össze a mondanivaló terhe alatt. Hiszen egyik témának sem néz a mélyére csak felületesen vizsgálja, de olyan szinten ódzkodik állást foglalni, hogy igazán még a felszínt is fél kapargatni. A jelenetek, a dialógusok és a szituációk rendszeres újrahasznosításáról nem is beszélve. De legalább a Titánok monumentális harcai jól lettek kivitelezve még ha kevés is van belőlük és azokból sem feltétlenül látunk mindent. Egy biztos, hogy a közel két és fél órás hossz egyáltalán nem indokolt, és inkább érződik időrablásnak, mint grandiózus történetmesélésnek.
A legrosszabb az egészben, hogy a fent említetteknek hála az új karakterek nem lettek kellőképpen kidolgozva, mondhatni már-már lelketlenek, jellemtelenek a régi visszatérők pedig, vagy megmaradtak az előző filmben látott szinten, vagy kifordultak magukból és logikátlanul cselekszenek. Emiatt pedig nincs egy azonosulható karakter sem a filmben, akiért lehetne izgulni, sőt konkrétan mindenki unszimpatikus. Amivel szintén nem lenne semmi baj, ha nem uralnák az emberi szálak az egész filmet, ezzel a lényeget a háttérbe szorítva. A színészek is abszolút középszerűt játszanak, hiába sikerült az újabb szereplőknek megnyerő arcokat találni még ők is kelletlenül játszanak, pedig Vera Farmiga, Millie Bobby Brown és Charles Dance próbálkoznak, de az üres írásba még így se tudtak életet lehelni. Ken Watanabe Dr. Serizawa-ja pedig továbbra is rendületlenül bízik Godzillában és mostanra már egykori rajongását, baráti kapcsolattá fejlesztette az irányába.