Ha az ember kicsit is jártas a filmek világában, akkor minden bizonnyal észreveheti, hogy a 60-as, 70-es évek egyfajta reform hullámot indított el egyes műfajok terén. Vannak amik egyre népszerűtlenebbé váltak a nagyközönség számára (mint például nagy bánatomra, a western), és vannak, amik épp ellenkezőleg, ekkor váltak igazán népszerűvé. Ide tartozik például a horror és a sci-fi. Ez a két zsáner ebben a két évtizedben kezdett el igazán ragyogni, majd ez a felfelé ívelő népszerűség folytatódott a 80-as években is. Ebben az időszakban készültek el, azok a klasszikussá vált darabok, amik meghatározták a két műfajról alkotott képünket. Főleg a sci-finél érződik ez erősen, ami a 60-as évek előtt valljuk be nem volt egy felkapott műfaj, viszont az azt követő időszakban három olyan mozi is készült, amik abba a mederbe terelték a sci-fit, amilyennek ma ismerjük. Ez a három alkotás pedig nem más volt, mint Stanley Kubrick elemi mesterműve a 2001: Űrodüsszeia (1968), George Lucas mai napig örök érvényű meséje, a Csillagok háborúja (1977) és Ridley Scott, ma 40 évessé vált kult horrorja, az Alien. Nem hiszem, hogy bárkinek is be kéne mutatnom ezt a franchise-t, hiszen valószínűleg már az is hallott róla, aki egy részt sem látott belőle.
Bár igaz, hogy az Alien sorozat pont a felnőttessége miatt sokkal inkább réteg film, mint mondjuk a minden korosztálynak szóló Star Wars saga, de ettől függetlenül még így is nagy hatással volt a popkultúrára. Főleg az idegen lények ábrázolását tekintve, a Xenomorph külleme és viselkedése adta meg az alapot a későbbi korszak idegen lényeinek. A ‘79-es első részt azóta három folytatás, két előzményfilm, két crossover (a Predatorral), illetve sok regény, képregény és videójáték követte. Szóval kimondhatjuk, hogy az Alien igen is nagy hatással volt a mozi világára, már csak az a kérdés, hogy maga a kiállta-e az idő próbáját?
Sok ismerősöm van, akik imádják az Alien világát, de az első filmet már kicsit kopottnak, kicsit elavultnak tartják. Régi filmeknél ugyanis meghatározó szempont, hogy képes-e még most is olyan hatást elérni, mint anno a régi szép időkben? Nos, örömmel jelenthetem, hogy az Aliennek nem csak a hangulata működik még mindig, de személyes véleményem szerint a legtöbb mai horrorfilmet is simán lesöpri. Na, de lássuk, hogy miért tartom ezt a filmet az egyik leghatásosabb horrornak. Egyrészt az atmoszférája miatt. A mai horror filmekkel (és ide nyugodtan sorolhatjuk az Alien: Covenant-ot is) az a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen nem tudom bele élni magam az adott helyzetbe. Egy horrornak nem csak az lenne a lényege, hogy a millió meg egy kiszámítható jumpscare-rel ugrassza ki a nézőt a bőréből, mert az csak egy pillanatnyi állapot, amit egy vidámparki látványosságtól is ugyan úgy megkapunk. Egy horror filmnél mindenképp kell egy nyugtalanító atmoszféra, amibe a néző bele tudja élni magát, ettől még félelmetesebbé téve az összképet. Persze, ehhez szükség van egy tehetséges rendezőre, akinek el kell tudni érni ezt a hatást. Az Aliennél pedig működik ez az atmoszféra.
Nem véletlenül reklámozták a filmet „Az űrben senki sem hallja a sikolyodat” mondattal, mivel valóban ezt az életérzést kapjuk. Mi lenne félelmetesebb egy olyan helyszínnél, ahol egyedül vagy, több millió négyzet km-en keresztül nincs senki, aki segíteni tudna neked, ráadásul ott van veled egy szörny, amit nem tudsz elpusztítani. Ezt az egyedüllétet és fojtogató klausztrofóbiát ábrázolja a film. Ridley Scott és csapata pedig minden energiáját beleadta, hogy ez működjön. Amikor ijesztésre kerül a sor az azért működik, mert a semmiből jön. Nincs felvezetése, nincs zene elhúzás, nincs váratlanul elsuhanó kamera mozgás. Erre remek példa az azóta ikonikussá vált „vacsora jelenet”, amikor először tör ki az idegen John Hurt mellkasából. Egy idilli vacsorának indul az egész, majd egy szempillantás alatt horrorisztikus élménybe csap át. A vicc az egészben, hogy Hurtön kívül senki sem tudta, hogy mi fog történni az adott jelenetben.
A másik tényező, ami miatt működik az Alien az a megfoghatósága. A mai horroroknál engem kizökkent az, amikor CGI-jal próbálják meg a szörnyeket ijesztővé tenni. Persze kivételek mindig vannak, de nagy részt az összkép inkább röhejes, mintsem félelmetes, főleg amikor a költségvetés is alacsony, ami a végeredményen is látszik. A rossz maketteket az ember hamarabb tudja megbocsátani, mint a rossz CGI-t. Itt pedig mind a makettek, mind a dizájn egyszerűen zseniális. Megfogható, átérezhető és hatásos. Magát a Xenomorph-ot H.R. Giger festőművész alkotta meg és az eredeti tervek szerint még extravagánsabb lett volna az összkép. Egy interjúban Scott azóta elmondta, hogy nem volt büszke a kész bábuval épp ezért látjuk kevésszer a játékidő alatt, ami megint csak egy jó húzása a filmnek. Persze, amikor megjelenik látjuk, hogy ez egy jelmezbe öltözött ember, de ez azért nem zavaró, mert ahogy mondtam, inkább legyen egy kevésbé jól sikerült makett, mint egy kevésbé sikerült CGI.
A harmadik ok pedig maga a szörny. Bár ma már a későbbi filmekből tudjuk, hogy ez a lény, hogyan szaporodik, mi a gyenge pontja és hogyan lehet ellene védekezni, de akkor ezt senki sem tudta. Így még inkább hatásos volt, amikor a macska méretű kis dögből egy embernél is magasabb fenevad lett. A Xenomorph a legikonikussab szörnnyé vált az idők során, bármennyire is nem tudnak vele mit kezdeni a mostanában. De, ne menjünk el szó nélkül a karakterek mellett sem. Egyikük íve sem ír le mély karakterdrámát és nincsenek Oscar-díjas színészi alakítások sem, de itt nem is ez volt a lényeg. Emberként viselkednek és ez már épp elég, ahhoz, hogy tudjunk velük azonosulni. Nem viszi túlzásba a tipikus horrorfilmes karakter jegyeket és nem csinálnak hülyeségeket a szereplők. Abban az adott helyzetben úgy viselkednek, ahogy én is viselkednék és ez mindenképp fontos egy horrorfilmnél. Ráadásul ennek a filmnek köszönhetjük Ellen Ripley-t is, aki az egyik legmenőbb női karakter a filmtörténelemben.
