„A világ lányai közül ma te vagy a leggyönyörűbb nekem.”
Nemcsak a film címe, de plakátja is telitalálat: remekül tükrözi ennek a napjaink Budapestjében játszódó történetnek az egész atmoszféráját, amire biztos sokan lesznek kíváncsiak. A film szeptember 4.-én debütált a Montreali Filmfesztiválon, és bár díjat nem hozott el onnan, ennek ellenére mégis mindenképpen kihagyhatatlan. Friss, modern, eredeti történet, amit többször is érdemes megnézni. Schwechtje Mihály eddig kisjátékfilmekkel hívta fel magára a figyelmet – a legújabb, gyerekkereskedelemmel foglalkozó, „Aki bújt, aki nem” címet viselő rövidfilmje idén tavasszal debütált a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon–, illetve neve a sokak által kedvelt HBO sorozat, a Terápia egyik részének rendezésével is összefonódott.
Első nagyjátékfilmjének bemutatására sokat kellett várni – ennek okairól és hátteréről beszélt a vele készült interjúnkban is, amit hamarosan elolvashattok -, hogy végre a moziba kerülhessen, de megérte a várakozás. Egy végül drámai végkifejletbe torkolló, szerelemnek induló online zaklatás története a film, de ennél jóval többet hordoz magában: rendkívüli hitelességgel ábrázolja az emberi lélek finom rezdüléseit, a tinédzserkor minden kegyetlenségét, de elgondolkodtató az életet már ki tudja hányadik alkalommal újrakezdő felnőttek szempontjából is. A történet ugyanis erről is szól: gyerek-szülő kapcsolat, és ennek lehetséges buktatói, remekül kitalált és árnyaltan ábrázolt karaktereken keresztül.
Ugyanakkor a fő téma, ami, bár nem is lehetne aktuálisabb, még egyetlen magyar film sem dolgozott fel: az online világ szerepe, különösen, ami a tinédzsereket érinti és ami visszavonhatatlanul otthagyja a nyomát a hétköznapi életünkön. Mike Nichols Closer-ja (Közelebb, 2005) már érintette ezt a témát, aki látta, soha nem felejti el Clive Owen és Jude Law kalamajkát okozó, de azért inkább a szórakoztató kategóriába sorolható csetelését, Rossini Rómeó és Júliája nyitózenéjével, aminél találóbbat nem is lehetett volna választani. Abban a filmben még csak érintőlegesen jelenik meg az online világ, itt már viszont annyira a mindennapok része, a közösségi médiával együtt, hogy érzékelhető: azóta eltelt 13 év
A Remélem, legközelebb sikerül meghalnod! azonnal magával ragadja a nézőt, először a főhős Esztert ismerjük meg, szokásos közegében, az iskolaudvaron, aki nem csak lila hajával és Manga-szereplőket idéző öltözködésével lóg ki az osztályából: egy kortársainál érzelmileg érettebb és főként, jóval empatikusabb lány képe bontakozik ki előttünk, akiben ugyanakkor még ott munkál a gyermeki ártatlanság is, mindenesetre könnyű vele azonosulni, a természetessége magával ragadó. (Herr Szilviának ez az első filmszerepe, a forgatás idején még maga is gimnazista volt, és az, hogy még soha sehol nem szerepelt kamerák előtt, nagyon jót tesz a filmnek.) Hasonlóan remek választásnak bizonyultak a főszereplő srácokat játszó színészek, a Benit alakító Rácz Dávid és a folyton szorongó Petit megformáló Vajda Kristóf is. Jó döntés volt a rendezőtől, hogy drámatagozatos, a szereplőkkel megegyező életkorú tinédzsereket válogatott be, akik teljesen megállják a helyüket a már veteránnak számító és a szülőket alakító profik: Mácsai Pál, Schell Judit és Rezes Judit mellett.
Eszter az átlagos gimnazisták életét éli, egy meg nem nevezett és a helyszínek alapján sem felismerhető budapesti kerületben. Fordulópont akkor történik az életében, amikor nagyon szeretett és rá különös figyelmet fordító angol tanára a családjával Londonba költözik, befejezve a tanítást, de váratlanul – és virtuálisan – ismét felbukkan Eszter életében. A film lineárisan építkező vonalvezetését követően következik egy szinte bombaként robbanó fordulat, amitől a néző teljesen más szemszögből figyelheti az eseményeket, még fokozódó, torokszorító érzéssel, csak reménykedve benne, hogy az elkerülhetetlen végül nem következik be.
Nem csak a fő cselekményszál elképesztően izgalmas, hanem a főszereplők családi hátterét bemutató jelenetek is. Sokak kedvence lesz a fiát, Benit Eszterékhez átkísérő Mácsai Pál és Rácz Dávid jelenete: annyira telitalálat, amiről csak a legnagyobb lelkesedéssel beszélhetünk. A film nagyszerűségéhez hozzájárulnak a jól megírt, természetes párbeszédek is, amelyekben szerencsére nyoma sincs a régebbi, mainstream magyar filmekre annyira jellemző, kifejezetten betanultnak és mesterkéltnek tűnő mondatoknak, igaz ez mind az iskolai, mind a lakásokban zajló jelenetekre.
Minden hiteles: a tinédzser szereplők egymás közti acsarkodásai az iskolában, a csoportnak megfelelni vágyás, ahogyan az osztálytársak pozicionálják magukat, otthon pedig a szülők sokszor tanácstalan vagy még inkább, félresikerült próbálkozásai, ahogy ki jobban, ki kevésbé próbál közelebb kerüli a gyerekéhez. Mindez megjelenik Török Ferenc Moszkva terében is, de itt minden hamisítatlanul 21. századi, a mai közeget, társadalmi változásokat sikerült minden erőltetettség nélkül a vászonra varázsolni. A film nézése közben elgondolkodhatunk: ugyan mennyi felelőssége van a szülőknek, a családi háttérnek abban, ami történik? Egyáltalán, elkerülhető lenne, ami történik végül? Kész válaszokat egyáltalán nem kapunk, ami remek, csakúgy, mint a történet zárása. A rendező kiváló munkát végzett: a történetet úgy kerekíti le, hogy nem marad hiányérzetünk, annak ellenére, hogy bizonyos kérdések nyitva maradnak, de ezeken legalább el lehet rágódni a moziból hazafelé jövet.
