kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

15 érdekesség a 15 éves Daredevil – Fenegyerek című filmről

2003. február 14-én, azaz kereken 15 évvel ezelőtt mutatták be, a Ben Affleck főszereplésével készült Daredevil – Fenegyerek című Marvel képregény adaptációját. A film egyértelmű bukás volt minden fronton. A kritikusok darabokra szedték és a 80 milliós költségvetés alig a dupláját tudta összeszedni világszinten, ami 15 éve is gyenge teljesítmény volt egy szuperhősfilmtől. Egy évvel a bemutató után megjelent egy 30 perccel hosszabb rendezői változat is, ami némiképp javított a film megítélésén.

1. Ben Affleck olyan kontaktlencséket kapott, amik szinte az összes fényt letompították, így tulajdonképpen a jeleneteket „vakon” forgatta le.

2. A Pókember sikerét látva, a 20th Century Fox az előzetesen megállapított 50 millió dolláros költségvetést, majd 30 millióval megtoldotta, így a Daredevil végül 80 millió dolláros büdzsével készülhetett el.

3. A 90-es években már készülőben volt egy Daredevil film, amiből végül nem lett semmi. Az akkori film forgatókönyvét Chris Columbus (Reszkessetek, betörők!, Harry Potter 1-2.) írta és, ha megvalósult volna a projekt akkor rendezhette volna is.

4. Stan Lee nem szerette a filmet, mert szerinte túl tragikus és lehangoló volt.

5. Eredetileg meztelenséggel és durva, erőszakos jelenetekkel megtűzdelt korhatáros filmként mutatták volna be, de az időközben megnövekedett gyártási költségek (80 millió dollár) miatt a stúdió nem merte bevállalni, ezért erősen megvágva került a mozikba.

6. Guy Pearce-nek is felajánlották a címszerepet, de nem élt a lehetőséggel, mert nem szeretett volna szuperhősfilmben szerepelni. Később azonban meggondolta magát és szerepet vállalt a Vasember 3-ban.

7. Matt Damon-t is megkörnyékezték Deredevil szerepével, de a színész nem érezte elég meggyőzőnek a forgatókönyvet ahhoz, hogy rábólintson a felkérésre.

8. Malajziában betiltották a filmet, mert azt, az ottani cenzorok túlságosan erőszakosnak ítélték meg.

9. Elektra megformálására az alábbi színésznők is esélyesek voltak, mielőtt Jennifer Garner-t választották volna a szerepre: Penélope Cruz, Salma Hayek, Natalie Portman, Lucy Liu, Jessica Alba, Katie Holmes, Rhona Mitra, Neve Campbell és Eliza Dushku.

10. Az egyik harcjelenet közben Jennifer Garner olyan szerencsétlenül rúgta meg Ben Affleck fejét, hogy a színész elájult.

11. Ben Affleck-et egyik jó barátja Kevin Smith ajánlotta az író/rendező Mark Steven Johnson figyelmébe. Smith hatalmas képregény rajongó hírében áll – nem egy Daredevil képregényt papírra is vetett – így a rendező megfogadta a tanácsát és Affleck-re osztotta a szerepet.

12. Az előbb említett Kevin Smith is kapott egy rövid szerepet a filmben, ő játszotta azt a laborost, aki bizonyítékokkal látta el a Joe Pantoliano által alakított újságírót, Ben Ulrich-ot.

13. A film egyik mellékszálában szerepelt volna a híres rapper Coolio is, de végül kivágták ezeket a jeleneteket, hogy a film rövidebb legyen és megkaphassa a kedvezőbb (PG-13) korhatár besorolást.

14. DVD-n és Blu-ray-en megjelent a film 30 perccel hosszabb rendezői változata, ami a mozi változattal ellentétben R (korhatáros) besorolást kapott.

15. Colin Farrell ebben a filmben használhatta először saját ír akcentusát.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/