vasárnap, december 22, 2024

Trending

Hasonlóak

10 érdekesség a 10 éves WALL-E című filmről

 

10 évvel ezelőtt, 2008. június 27-én került bemutatásra a Pixar stúdió talán legkülönlegesebb és legegyedibb hangulattal rendelkező alkotása, a WALL-E. Ennek aprópóján összegyűjtöttünk 10 érdekességet, amit nem árt tudnotok erről a klasszikus animációs filmről.

1. Ez a Pixar alkotás zsebelte be a legtöbb Oscar jelölést, szám szerint hatot. Sőt összessegében az animációs filmek tekintetében is ez a film tartja a rekordod, a Szépség és a szörnyeteggel egyetemben, amely szintén 6 jelölést tudhat magáénak.

2. Andrew Stanton és a Pixar teljes csapata az összes Chaplin, valamint Buster Keaton filmet megnézte, hogy azokból inspirálódjanak.

3. Elissa Knight, aki EVE hangját adta a filmhez, valójában nem is volt színésznő, csak a Pixar egyik alkalmazottja.

4. Ben Burtt hangmérnök a Star Wars III. – A Sith-ek bosszúja után elhatározta, hogy soha többé nem vállal olyan munkát amiben robotok vannak. Elképzelése azonban hamar megváltozott, miután a Pixar felkérte a filmhez, ugyanis annyira frissnek és újítónak találta annak történetet.

5. A WALL·E ötlete egy azóta hírhedté vált vacsorán pattant ki John Lasseter, Pete Docter és Joe Ranft fejéből, még 1994-ben. Ekkor a Toy Story már majdnem kész volt, ezért a három filmes összeült ötletelni, hogy mi legyen a stúdió következő alkotása. Így született meg többek között a WALL·E, az Egy bogár élete, a Szörny Rt., valamint a Némó nyomában című film elképzelése is.

6. A bevezető 5 percben csak hologramos hirdetőtáblák reklámjait hallani. Az első “dialógusra” WALL·E és EVE között 22. percben, az első emberi mondatra pedig a 39. percben kerül sor.

7. Egy átlag Pixar filmhez nagyjából 75.000 storyboard kép készül, a WALL·E-hez ezzel szemben 125.000 készült.

8. EVE külsejét az Apple egyik alelnöke, az ipari formatervezéssel foglalkozó Jonathan Ive alkotta meg, akk nem mellesleg az iPod desing-jáért is felelős.

9. Habár a filmben nem tesznek említést róla, de az annak DVD változatára került BURN-E című rövidfilmből kiderül, hogy az alkotás időszámításunk után 2805-ben játszódik.

10. A készítők az Oscar-díjas operatőrrel, Roger Deakins-szel is konzultáltak annak ügyében, hogy ő hogyan komponálná meg az alkotás egyes jeleneteit, ha az egy élőszereplős film lenne. Ezért van az, hogy a WALL-E első felének képivilága nagyon hasonlít a Deakins által fényképezett művekéhez.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/