10 érdekesség a 10 éves Fűrész V című filmről

1. A készítők szerették volna, ha Danny Glover újra elvállja Tapp nyomozó szerepét egy flashback jelenet erejéig, de a színész nem tudott eleget tenni a felkérésnek, mert épp a Vakság című film felvételeivel volt elfoglalva.

2. A végső csapda során valódi állati vért használtak. Később a rendező azonban elismerte, hogy ez végzetes hibának bizonyult, mert hihetetlenül büdös volt.

3. Amikor a rendező, David Hackl levetítette a kész filmet Charlie Clouser zeneszerzőnek, az elfordította a fejét, amikor a végső csapdához értek, ugyanis felfordult a gyomra a látványtól.

4. Mark Rolston azonnal leborotválta a bajszát miután véget ért a forgatás, mert a felesége és a lánya ki nem állhatták azt.

5. Ez volt az első Fűrész film, ami nem a bevételi listák élén nyitott az Egyesült Államokban.

6. Továbbá ez volt az első olyan Fűrész mozi, amiben a “játékban” résztvevők száma megegyezett a film számozásával.

7. Dan Erickson karakterét eredetileg William Forsythe-nek (Halloween, Dick Tracy) írták, de ő időpont egyeztetési nehézségek miatt nem tudta elvállani.

8. Julie Benz színésznő annyira beleélte magát a szerepébe, hogy a forgatás közben folyamatosan rémálmok gyötörték.

9. Az első csapda során a résztvevők olyan sorrendben kelnek fel, ahogy később a játékidő  alatt elhaláloznak.

10. A rendezői székbe az a David Hackl ül le, aki az első négy Fűrész film látványtervezőjeként dolgozott.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...