Több jegy kelt el elővételben a Mi című filmre, mint a Tűnj el!-re, vagy a Hang nélkül-re!

Két éve nagy meglepetést keltett a Tűnj el! című thriller, provokatív mondanivalójával és váratlan kasszasikerével egyaránt. Ez volt az év legjobban megtérülő filmje: mindössze 4,5 millió dollárból készült, és 255 milliós összbevételt ért el. Most itt a filmjéért Oscarral jutalmazott rendező, Jordan Peele új alkotása, a Mi, amelytől még nagyobb sikert várnak. Iparági becslések szerint akár 50 millió dolláros első hétvégével is nyithat Észak-Amerikában.

A film már most hasít, mert rekordszámú jegy kelt el rá elővételben. Több, mint például Peele első nagyjátékfilmjére, vagy a szintén meglepetés sikernek számító Hang nélkül-re. Ebben nagy szerepe van a közösségi médiának, ahol hónapok óta vitatkoznak a rajongók a filmről, sokat számít a rendező hatalmas nimbusza, továbbá az, hogy a két főszereplő, Lupita Nyong’o és Winston Duke a Fekete párducnak köszönhetően már szupersztárok. Nem kevésbé sokatmondó, hogy a Mi 98 százalékon áll a Rotten Tomatoes kritikai portálon.

A Mi hősei egy négytagú család, akikkel nyaralásuk alatt rémisztő események történnek: megjelennek a hasonmásaik, és az életükre törnek.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...