A Színpadon az életem című film a velencei filmfesztivál Orizzonti válogatásában mutatkozott be, ahol a legjobb melegfilmnek járó Queer Lion díjat sikerült is elnyernie.
Marvin Bijou, az érzékeny lelkű kisfiú egy poros kis faluban él zsarnok apjával, érzéketlen anyjával és erőszakos testvéreivel. Osztálytársai is durván bántalmazzák. Egy nap új igazgatónő jön az iskolába, aki felfigyel Marvinra, és megismerteti vele a színház világát, ahol a benne tomboló düh a felszínre törhet, és ezzel feloldozást ad a fiúnak. A fiú előtt feltárult színházi világ, ez az új varázslat ad erőt neki ahhoz, hogy elmeneküljön a családjától, és Párizsban kezdjen új életet. Marvin maga mögött hagyja egyrészt proli családját, amiből ő jó tanulóként, és tovább tanulási céljaival kitűnik, másrészt az iskolai megaláztatásoktól – idősebb diákok mássággal csúfolják és erőszakoskodnak a kisfiúval- megszabadul végre utazása által. A párizsi művészvilág azonnal befogadja: megismerkedik a híres színésznővel, Isabelle Huppert-rel, új barátja, a fiatal modell pedig arra biztatja, vigye színpadra életének történetét. Ez a színdarab lesz az, ami beteljesíti Marvin átváltozását.
Mielőtt bárki tovább lapozna a meleg témától elzárkózva, ne tegye! A film szenzációsan érinti ezt a témakört, valódi emberi érzelmeket bemutatva és azokat nem túl dramatizálva. Hasznos látásmódot ad át a nézőknek, a szülőknek, a felnőtteknek, valamint azoknak, akiket gyermekként ért zsarnoki hatás. Mindezt teszi egy értelmes gyermek tiszta nézőpontjából. A film minden csak épp sablonos nem, így a kiszámítható történések helyett váratlan fordulatkorban részesülhetnek a nézők. Ugyanakkor életszerű ábrázolás módja miatt akár dokumentumfilm is lehetne. A film két idősíkban játszódik. Egyrészt a gyerekkorba nyúlik vissza, amikor az iskolában egy életre meghatározó sorozatos molesztálás áldozata lesz Marvin, a nála idősebb diákok által, akik játékszerként bánnak vele és tárgyiasítják. A felnőttkort bemutató szakasz pedig szakmai tényeket is közöl az erőszak folyamatáról, valamint a homoszexualitásról, mint jelenségről, hogy azt hogyan fogadja és viszonyul hozzá a család, a környezet és a társadalom. Az alkotás ugyanakkor nem dramatizálja túl ennek bemutatasát és még megoldást kínál a nézőnek ezzel kapcsolatban.
A filmet azért is ajánlom megtekintésre, mert sok nézőt érhetett olyan trauma, amit gyermekkora óta hordoz magával, amit nem tud, esetleg nem mer kimondani és amit felnőttként sem sikerült még feldolgoznia. A film erőt ad a nézőnek ahhoz, hogy felvállalja és merjen utat találni a benne levő szorongások feloldására. A gyermeki gonoszság határtalan, a mantrázó csúfolódás: kövér vagy, buta vagy, buzi vagy, ronda vagy, béna vagy, stb., melyek a célszemélyt egy életre megbélyegezhetik. Ezen a bélyegen átlépni vannak, akik bizonyítással szeretnének, de közben éjszakánkénk rájuk zuhan a gyermekkori csúfolódások egész sora. De a szépség keresése, az örökös fogyás vágya, a diplomák gyűjtése, a férfiasság bizonyítása is fakadhatnak ilyen indíttatásból. A fizikai megfélemlítést pedig már nem is említem, a lelki megnyomorítás önmagában is elég ahhoz, hogy évtizedekre, vagy akár egy életre tönkre tegye áldozatát.
A filmben Marvin szülei egyszerűségükben a legjobb tudásuk szerint nevelték fiúkat, nem verték, ám nem is igen törődtek vele, így az iskolai incidensek nem derültek ki, sőt a tovább tanulását sem támogatták, mert az az ő élet szemléletükön kívül állt. A falusi közegben a homoszexualitás abnormális, elmebeteg dolog, ahogy azt az apa a filmben magyarázza is. A kisfiú már emiatt sem meri elmondani bántalmazói tettét. Egész gyermekkorát a magány itatja át, sem testvérei, sem pedig a szülei nem állnak ki mellette. Iskolaitársaitól is elzárkózik, nem találja a helyét, de ez felnőtt korára a színház világával megoldódik. A színpad számára nem az exhibicionizmus miatt fontos, hanem azért, mert az előadása által oldódik fel benne a több évtizedes szenvedés, a gyermekkorában hallott, tapasztalt, kapott terhek nyomasztósága. A színházi élete előtt soha senkinek nem beszélt a titkáról, a molesztálásokról, a csúfolódásokról, az otthonán belül történő kirekesztettségéről. A színházi közegben került mindez először kimondásra, amiket később egy látványos előadás formájában oszt meg a nézőkkel Marvin.
Dokumentumfilmes jellegét tovább erősíti, hogy a filmben a családját meginterjúvolja a média is. A családja ekkor utólag is támogatásáról biztosítja Marvint és nem értik, miért így élte meg a gyermekkorát, majd amikor négyszemközt beszélget el velük a fiú világít rá, hogy mit tettek vele és mennyire akadályozták párizsi utazását, iskolai felvételijét. A szülők ekkor világosodnak meg némiképp. A kisfiú előtt Párizsban megnyílik a világ, maga mögött hagyja az elnyomást, a proli közeget, és bár a lelki nyomor örökre bele égett az életébe, azt végül a színpad által sikerül magából kiadnia, és ezáltal feldolgoznia. A filmből az is kiderül, a gyorsaság sok esetben jó, de van olyan helyzet, amikor a sebesség helyett a gondolkodás az eredményesebb. Marvin idősebb szeretője, egy gazdag férfi által tapasztalja meg, milyen az, amikor a másik törődik vele.
A zárójelenetben, a már felnőtt Marvin – aki ekkorra elismert színész – találkozik az apjával, aki kukásként dolgozik. A kontraszt, mely szerint a csodált és családon belül tiszteletben álló apa semmire nem vitte az életben. Szemetet gyűjt, narancssárga munkás nadrágot és mellényt visel, helye a kukás autó hátsó részén van. A történet szívfacsaró, de nem könnyfakasztóan hatásvadász, hanem életszagú. Az alkotás legfontosabb mondandója, hogy beszélni kell az erőszakról, a gyermeki csínyről, ami ártatlannak tűnően a bőr alá bekúszva nyomorítja meg áldozatának lelkét, testét és egész életét. Beszélni kell róla a múlt sebeinek begyógyítása miatt, de legfőképpen a jövő gyermekei miatt, azért, hogy ők már ne sérülésekkel lépjenek be a felnőttek világába, hanem tudják és merjék megosztani ezeket a gondjaikat, legyen, aki meghallgatja őket, és aki egyúttal segítséget is nyújt nekik.
